Utolsó útja

Életének utolsó hónapjai szenvedéssel telített. Óriásiak voltak a fájdalmai, de fegyelmezetten és türelemmel viselte. Így érkezett el mennyei születésének napja. Székesegyházának búcsú ünnepén, 1980. szeptember 29-én visszaadta halhatatlan lelkét Teremtőjének.

1980. szeptember 29-e, Szent Mihály napja napfényes, de hideg reggellel kezdődött. Negyed kilenc körül kaptam a telefonüzenetet, menjek át e püspökségre. Már tudtam, hogy miért hívnak. Az agónia beállt. ... Szóltam hozzá, bátorítottam, hogy ne féljen, majd bánatra hívtam fel és megadtam a feloldozást, aztán megkezdtem a haldoklók litániáját és a kommendációt az Erdélyi Imádságoskönyvből… Nem adott jelt, már nem tudott beszélni, de ahogy kétszer félig kinyitott üvegesedő szemeivel felém nézett, úgy vélem, tudta, hogy mi történik körülötte. Az imák után Erőss Lajos igazgató úr a fájdalmas olvasót kezdette meg. Közben következett be a halál háromnegyed kilenc után néhány perccel. Amilyen keserves volt az utolsó napok szenvedése, olyan szép és csendes volt halála. Semmi hörgés, csuklás, vergődés. Csendesen lélegzett, külsőleg nem is lehetett észrevenni, csak Júlia testvér, aki szívén tartotta a kezét, jelezte, hogy a szívverése megszűnt.
(Msgr. Huber József, Márton Áron legbizalmasabb munkatársának kéziratából)

Rómában az 5. püspöki szinóduson Márton Áron halálhírére a résztvevő püspökök egyperces néma hallgatással tisztelegtek.

II. János Pál pápa október 1-i általános kihallgatáson többek között ezeket mondta: Tegnap érkezett a hír Rómába, hogy Msgr. Márton Áront Gyulafehérvár volt püspökét az Atya hazaszólította… Áldott marad emléke, rendkívüli jósága, lángoló apostoli buzgósága, valamint a Péter székével való bensőséges és állhatatos egysége miatt.

1980. október 4-én temették el Márton Áron a gyulafehérvári székesegyház kriptájába.

A székesegyház, melybe belépni készülnek, – a keresztény építőművészet egyetemes formanyelvén, de magyar dialektusban – ezeknek az örök eszméknek egyik tiszteletreméltó kifejezése, s az eltűnő századok változandóságába állítva, mint kőbefaragott, robusztus hitvallás hirdeti a maga változatlan igazát.
… Ez a templom egyházmegyénk féltett kincse, és nekünk szívügyünk.

(Márton Áron beszédéből Hunyadi János halálának 500 éves jubileumán a magyar és román kormányküldöttség előtt, 1956. szeptember 24.)

II. János Pál pápa részvétét Casarolli államtitkár tolmácsolta. ... Részvéttáviratot küldöttek: Willebrands bíboros, a Keresztény Egység Titkárságának elnöke, Ratzinger bíboros, müncheni érsek, Höffner bíboros kölni érsek a német, Wyszinski bíboros, varsói érsek a lengyel, König bíboros, bécsi érsek az osztrák püspöki kar nevében...
(Msgr. Huber József, kéziratából)

A kereszténység meggyőződése, hogy Krisztus feltámadásával sorsa eldőlt. A világ minden esetlegességében már jelen van a maradandó, a mulandóban az el nem múló, az eltűnő időben a végleges, az örökkévaló. A Húsvét tehát azt hirdeti, hogy a mi életünk most fejlődik, a vég nélküli élet felé tartunk, Isten az örök életet készíti számunkra. És a létnek azt az elvi megváltottságát minden ember valóra válthatja a maga életében, a legreménytelenebb helyzetben is. A keresztény akkor valóban keresztény, ha életével és magatartásával jelezni tudja embertársainknak a hitet és reményt, hogy a holnap, ami reánk vár szebb lesz.
(Márton Áron Húsvéti beszédéből, 1973.)

Hisszük, hogy a szenvedésnek megváltó ereje van.
Hisszük, hogy a kereszt az üdvösségnek és az életnek a záloga.
Hisszük, hogy a feltámadáshoz a Golgotán keresztül vezet az út.
Hisszük, hogy a nagypéntekre Húsvét következik.
Minden ellenkező állítással és tanítással szemben hisszük, hogy a megtagadott, kigúnyolt, meggyalázott, a kereszten elhagyatottan meghalt Krisztus él, hogy Ő a századok halhatatlan Királya és az emberi sorsok Ura.
Hiszünk Benne, s minél súlyosabbak a megpróbáltatások, annál nagyobb bizalommal imádkozzuk:
Teljesedjék mindenben és mindenkor az Ő legszentebb akarata.
(Márton Áron, Húsvéti beszédéből, 1959. március 29.)

Az ítélet nem lesz valami drámai színjáték, hanem az emberiség történelmének olyan megvilágosítása, hogy minden ember látni fogja a maga szerepét. Nem marad homályban senki és semmi. Mindenki választ kap a földi élet gyötrő kérdéseire is, és mindenki látni fogja Isten intézkedéseinek okát és helyességét. S mindenki, a történelemben játszott szerepének felismerése és az isteni megméretés után azonnal elnyeri azt a sorsot, melyet megérdemel: az örök boldogságot vagy büntetést.

(Márton Áron A vándor egyház eszkatologikus jellege c. beszédéből, dos. 46/17.c.)

Kikerülhetetlen emberi sors, hogy azoknak is el kell menniük, akikről úgy véljük, hogy örökké kellene élniük.
(Elődjének, Gr. Mailáth G. Károly püspök életrajzának Márton Áron által írt előszavának kezdő mondata)

Felravatalozva a székesegyházban

 

Felravatalozva a székesegyházban

A temetési menet elindul

Ortodox főpapok a temetésén

Katolikus főpapok a temetésén

Utolsó földi útján

Gyászjelentője

 


A szöveget szerkesztette és a képeket válogatta

ft. msgr. prof. dr. Marton József pápai prelátus, nagyprépost, egyetemi tanár

<< 9. Készen az utolsó búcsúzásra

Márton Áron emlékszoba >>


Márton Áron kezdőoldal

Márton Áron emlékét őrzik, nevét viselik