Márton Áron, Isten irgalmából és az apostoli szék kegyéből gyulafehérvári püspök
Tisztelendő Testvéreinek és Krisztusban Kedves Híveinek Áldást és üdvöt az Úrban.
Szent Márton püspök szavaival kezdem: "Domine, si adhuc populo tuo sum necessarius, non recuso laborem"; Uram, ha néped számára még szükséges vagyok, nem utasítom el, vállalom a munkát. Ezzel a mélységes alázattal és megadással hajtom meg fejemet én is Isten akarata előtt. "Non vos me elegistis, sed ego elegi vos". Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket (Jn 15,16). S ha tetszett szent Fölségének, hogy igénytelen személyemet hívja meg az egyházmegye élére, alázattal követem hívó szavát, és szívvel-lélekkel felajánlom minden erőmet a reám tett feladatok szolgálatára.
Az út, amelyen indulok, nem járatlan és nem pusztába vesző. Apostolok jártak előttem, akik Isten lelkét, a kegyelmi élet szépségeit és a szeretet örömfakasztó erejét sugározták szét ezen a területen. Példájuk és serkentő buzgóságuk átformálta az egyházmegye lelki arculatát, az egykori vallási közömbösség hervasztó fagyát a lelki elmélyülés melegsége váltotta fel. Ősz püspökünk az Eucharisztia gazdag erőforrásait nyitotta meg, annak sugárzatába állítva elsősorban az ifjúságot, hogy a Krisztussal való életközösségben testben és lélekben egészséges, gondolkodásban és érzületben tiszta nemzedék nevelődjék jövőnk számára. Utódja, akit Isten váratlanul elvett tőlünk, az ő munkáját akarta tovább vinni. Mélységes hálával és tisztelettel gondolok mindkettőjükre. Nyomukba lépni nem tudok, de emléküket a kegyelet és szeretet hervadatlan virágaival veszem körül, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy eredményekben gazdag apostoli munkát útmutatásuk nyomán tehetségem szerint folytassam.
Tisztelendő Testvéreim!
Krisztusban szeretett Híveim!
Kinevezésem szent karácsony előestjéről van keltezve, s a karácsonyi angyalok szózatával jövök és köszöntelek titeket: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a jóakaratú embereknek. Az angyali szózatban küldetésem tartalma is benne van. Isten dicsőségéért és a lelkek békéjéért kell dolgoznom. Ez a püspök feladata, s Istenben boldogult Szentatyánk is, aki a világegyház minden részét éber gonddal figyelte, mintha külön utasítást akart volna adni számomra, amikor arra méltatott, hogy éppen a szent híradás napján bízzon meg az egyházmegye vezetésével. Mintha figyelmeztetni akart volna ezzel is, hogy jól vegyem szemügyre a körülményeket, mérjem fel a helyzetet és nézzek szembe a való tényekkel, de terveimet állítsam a megváltó szent éj sugárzatába, s a csüggedtség napjaiban is a Krisztus eljövetelében nyert hit, bizalom és öröm erejében törhetetlen bizalommal hirdessem: Dicsőség az Istennek és békesség az embereknek.
1. Isten dicsőségének az utóbbi időkben sok ellenlábasa akadt, s tudom, tettek kárt a mi sorainkban is. A szervezett istentelenség agitátorai, az új szekták terjesztői és a szegénység együtt, s a legtöbbször egymás kezére dolgozott. Az istentagadás szószólói népünk közé is találtak utat, hogy hamis tanaikat széthordozzák, s főképp az ifjúság lelkét megmérgezzék. Ezekhez szegődtek az álpróféták, akik új vallásokat és sötét babonákat terjesztettek. Közben ránk tört a szegénység is egész nyomasztó mivoltában. Minden nap szűkebb lett a mindennapi kenyér és bizonytalanabb a jövő. Kívül-belül sötétség környékezett meg, s a lelkekben nyugtalanság és bizonytalanság vett erőt. A hitetlenség és babonák terjesztői serény tevékenységbe kezdettek, hiszen remélhették, hogy bő aratásuk lesz ilyen körülmények közt. S ha megkísértetésünk teljes legyen, megjelentek a lélekkufárok is, akik elégedetlen, avagy a nélkülözésektől elkínzott híveinknek kenyeret ajánljanak fel, ha ősi hitüket megtagadják.
Ezekkel a tényekkel, amikor Isten ügyében fáradozunk, nyíltan szembe kell néznünk. Az álnok mesterkedések ereje buzgó híveink magatartásán legtöbbször megtörött, de volt, ahol ért el eredményeket, szembeállította vagy elidegenítette a híveket papjuktól, a népet vezetőitől, a katolikust katolikus testvéreitől és a katolikus ügyektől. A templom, az iskola, az ősök megszentelt hagyományai sok testvérünk lelkében elmosódtak vagy elhalványulóban vannak a kötelességekkel együtt. Erőinket tehát több irányban kell védelemre és munkára szerveznünk, de bizalommal indulok, mert Isten velünk van, amint velünk volt és segített a múltban.
Egyházmegyénk hosszú századokon keresztül bástyaként állott a pogány törekvések ellenében. Pogány kunok, besenyők, tatárok, törökök járták a földjét, sokszor lerombolták templomait és rabságra hurcolták fiait. De a hit és otthon védelmében elesett hős apák hitvalló fiai papjaik vezetése alatt mindig újraépítették a feldűlt templomokat, s a templom falainak védelme alatt, mint erős várukból, újraépítették a kifosztott és felégetett otthonokat. Háborúk, éhínségek, pestisek, vallási harcok és erőszakos térítések váltogatták itt egymást, s a vészek és dúlások nyomában mindig lelki és erkölcsi elvadulás is járt, de az ősi hit szava mindig megszólalt a lelkekben, s népünk megint visszatért jobbik önmagához. Éppen a bajok és örökké küzdelmes élete tanította meg arra, hogy vallásához a legnagyobb áldozatok árán is ragaszkodjék, mert Isten kívül nincs senkije, Isten azonban mindig elég, hogy saját erőit Isten segítségével megpótolva – testi és lelki nyomorúságából kivergődjék.
És hiszem, hogy ez a törhetetlen hit máma is él, s erőit mozgósítani tudjuk. Hitvalló nemzedékek hősi sora járt előttünk, készítette elő utunkat, hagyta ránk nagy örökségét. Templomaink a katolikus múlt lelkesültségét, iskoláink a katolikus ősök áldozatkészségét, búcsújáró-helyeink a katolikus öntudat hősi fellángolásait, népünk istenes életének legszebb emlékeit őrzik. Az első megtérés óta kicsírázott hitet ezen a megszentelt földön semmi sem tudta elfojtani, habár sok volt a veszély. Most megint sok a feladat és tennivaló, mint mindig, amikor válságosra fordult az idők sora. Akik őrhelyeken állanak, éber figyelésre, és megsokszorozott munkára vannak kötelezve. De álljuk a munkát, és a lelki megpróbáltatásoknak és megkísértéseknek ebben a nehéz órájában is törhetetlen bizalommal higgyük, hogy ahol a vallásosság gyökerei olyan mélyre nyúlnak, az új idők rontása sem árthat, a régi hit tisztasága újra kivirágzik, s a hithűség újra általános és elengedhetetlen erény lesz, mint régen. A mai nemzedék is meg fogja érteni, hogy Isten dicsőségét, aki lelkének üdvössége és életének leghűbb szövetségese, ezen a földön ősi fényében meg kell tartania.
2. A békesség az emberek között Isten dicsőségének és az azért való munkának következménye. Küldetésem szerint Isten dicsőségével együtt munkálnom kell és munkálni akarom a lélek békéjét és a lelkek megbékélését. A lélek békéjét, amit az egyes ember a szentségek vételében, Istenhez való viszonya rendezettségében és gyakorlatában talál meg. És a lelkek megbékülését, ami a lelkület közösségében, a Krisztusban való testvériség megértésében és vállalásában áll.
Az Egyház fiainak mindig és mindenütt a legbensőbb és legnemesebb lelki közösségben kellene élniök. Önmagunk és szent vallásunk lealacsonyítása volna, ha összetartozásunk csak abban jut kifejezésre, hogy az anyakönyvi bejegyzés illetékességét tudomásul véve egyházi járulékainkat talán megfizetjük, katolikus testvéreinkkel talán a templomban találkozunk, ezen kívül azonban egymás sorsával, életével semmit sem törődünk. Az Egyházhoz-tartozás ennél végtelenül többet jelent és többre kötelez. Közös a hitünk és annak gyakorlata, amellyel természetfölötti rendeltetésünk elérésén dolgozunk, de ugyanakkor Krisztussal életközösségben vagyunk, tehát a közösséget egymással is vállalnunk kell gondolatban, érzésben és cselekedetekben, mert ha lélekben testvérek, ennek következtében egymásért felelősek is vagyunk.
Ez pedig azt jelenti, hogy a hívő ember nem érheti be azzal, ha a templomban együtt van vagy az áldoztató rácsnál egymás mellett térdel az úr és a szolga. Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa iránt érdeklődjünk és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk. Ilyen értelemben testvérünk erkölcsi, gazdasági és műveltségbeli elmaradott állapota mindnyájunk gondja és feladata. A tanultnak kötelességei vannak a tanulatlanok, a gazdagnak és tehetősnek a szegények, az erősnek a gyengék és elhagyatottak iránt. Az összetartás és tevékeny szeretet hiánya következtében testvéreink százai és ezrei kallódnak el a bűn, a szegénység, a műveletlenség és elhagyatottság útjain. Sok elégedetlenség és gyűlölködés fakad ebből. Sok keserűség, ami az emberek közti békét rontja. Keresnünk kell tehát az eszközöket, hogy a szervezettség erejével és az egyéni jóakarat készségével legalább a kiáltó hiányokat pótoljuk, s amit menteni lehet, megmentsük.
Szent hivatalom kötelez, hogy egyformán püspöke legyek szegénynek és gazdagnak, tanultaknak és a tanulás lehetőségeitől elzártaknak, előkelőknek és egyszerű embereknek, az élet kegyeltjeinek és az élet szerencsétleneinek, bűnösöknek és a kegyelem áldottjainak. Az Isten felé vezető utat mindenki számára kell feltárnom, egyengetnem és kívánatossá tennem. De ugyancsak apostoli hivatalom teszi kötelességemmé, hogy szent hitünk közösségi tartalmát és az abból folyó kötelezettségeket ne szűnjek meg hirdetni és munkálni. Meg kell tanulnunk, hogy egymásért munkát vállaljunk és tudjunk együtt dolgozni az élet minden területén. A válaszfalakat, amelyeket emberi rövidlátás, hiúság vagy érdek emelt testvér és testvér közé, így lehet lassankint eltüntetni; a gyűlöletet, ami ellenségeket nevel, így lehet a szeretettel helyettesíteni és a krisztusi testvériséget jóakarattal megvalósítani.
Az új idők szelleme, hatalmas változásai, nyugtalan iránykeresése mindegyre új feladatokat dob fel, s az erők új csoportosítását, új területek munkába vételét teszik szükségessé. Az ember szellemi és erkölcsi világában új tájékozódások, egy új életfelfogás forradalma zajlik, amelynek hullámzása a tömegekre is átcsap. Az Egyház változatlanul áll az örök igazságok alapján, de szemét nem zárja le a valóság előtt, az embert az élet és a történelem sodrában nézi összes bajaival és igényeivel együtt, s mindig a jelenben alkalmas hangot és eszközöket követi, hogy a változások hullámverésébe állított embert az örök élet számára megmentse. Egyházmegyénk történetét lapozva, az Egyház örök frissességének és rugalmasságának lelkesítő példáig kapjuk. Megtalálta mindig az idők hangját, s berendezkedéseit és az új tennivalókat mindig bámulatos pontossággal alkalmazta az éppen aktuális körülményekhez.
Ezt az utat kívánjuk járni mi is, s ebben a szellemben szólottam hozzátok, Tisztelendő Testvéreim és szeretett Híveim! Az idők változnak, az eszmék és rendszerek születnek és egymásután széthullanak, az emberek jönnek és eltűnnek, de Krisztus mindig változatlanul ugyanaz. S nekünk egyetlen vágyunk és feladatunk, hogy a zűrzavar mélyéről is ezt a Krisztust megtaláljuk, és a bizonytalan életet a krisztusi bizonyosság kimozdíthatatlan alapjaihoz kössük. Nem szűnök meg imádkozni és dolgozni, hogy Isten kegyelme ehhez segítse Tisztelendő Testvéreim törekvését és Híveim jóakaratát. Titeket is kérlek, imádkozzatok érettem, hogy szent hivatalom kötelességének teljesítésében egyedül a megfeszített Krisztust hirdessem, és a Benne való feltámadás örömét számotokra Isten segítségével bőségesen közvetítsem.
"A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, Isten szeretete és a Szentlélek közössége legyen mindnyájatokkal" (2Kor 13,13).
Gyulafehérvár, 1939. március 31.