2024. / VIII. KÖRLEVÉL
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Valamennyi Főtisztelendő Plébánia Hivatalnak
Székhelyükön
Szám: 3200/2024
A remény zarándokai – Jubileum 2025
A „Spes non confundit” – „A remény nem csal meg” (Róm 5,5) kezdetű bullával 2024. május 9-én a Szent Péter bazilikában Ferenc pápa meghirdette a 2025-ös Szentévet. Az Egyház történetében ez a 27. rendes szentév lesz, amely 2024. december 24-én, a Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával kezdődik és 2026. január 6-án, a Szent Péter-bazilika szent kapujának bezárásával ér véget.
A 2025-ös jubileumi év különleges ajándék és lehetőség mindannyiunk számára, hogy lelki életünkben megerősödjünk, és közelebb kerüljünk Istenhez. Ferenc pápa a jubileumi év meghirdetésével – melynek mottója „A remény zarándokai”, Peregrinantes in spem – arra hív bennünket, hogy a megújulás útjára lépjünk, és mélyüljünk el hitünkben, hivatásunkban. Ez az év egy olyan kegyelmi időszak, amely lehetőséget ad arra, hogy újra rátaláljunk Isten szeretetére, és megújítsuk ragaszkodásunkat, hogy zarándokúton járva erősödjünk a reményben.
Keresztény hívőként különleges felelősségünk, hogy Isten szeretetének és irgalmának hordozói legyünk a világban. A jubileumi évben meghívást kapunk arra, hogy felebarátaink iránti szeretetünket kinyilvánítsuk, és közösségeink lelki életét erősítsük. Buzdítom paptestvéreimet, hogy megújított felelősséggel tekintsenek a rájuk bízott hívekre, és buzdítom a kedves híveket, hiszen a megújulás velünk, bennünk és általunk történik.
Szám: 3430/2024
A Jubileum logója és imája
A négy egymást követő stilizált emberalak (sorrendben egy piros, egy sárga, egy zöld és egy kék figura) a világ négy sarkából érkező emberiségre utal. Mindegyikük átöleli az előtte álló alakot, kifejezve a szolidaritást és testvériséget, amelyeknek egyesíteniük kell a népeket.
A sor első emberalakja a keresztbe kapaszkodik, amely a hit jelképe. A négy figura alatt látható hullámok azt jelképezik, hogy az élet zarándokútja nem mindig nyugodt vizeken halad. És hogy a reményre szólítson, amikor mind a személyes, mind a világban zajló események ezt nagyobb intenzitással igénylik, a kereszt alsó része horgonnyá – a remény metaforájává alakul, amely felülkerekedik a zajló hullámok mozgásán. A zarándoklat közösségi esemény, amely a kereszt felé tart.
Nem véletlen a karakterek színválasztása sem: a piros a szeretetet, a cselekvést és a javakban való osztozást jelképezi, a sárgás-narancssárgás szín az emberi melegséget fejezi ki, a zöld a békét és a kiegyensúlyozottságot idézi, az égszínkék pedig a biztonságra és a védelemre utal. A kereszt és egyben horgony fekete-szürke színe a tekintélyt és a belső arculatot képviseli.
A kép a maga teljességében azt is ábrázolja, hogy a zarándok útvonala nem egyéni, hanem dinamikus közösségi esemény, amely a kereszt felé irányul. A kereszt is dinamikus mozgásban van, az emberiség felé hajol, hogy elébe menjen és soha ne hagyja magára, hanem felkínálja számára a jelenlét bizonyosságát és a remény biztonságát.
Az ábrázolást a 2025-ös jubileum zöld színnel írt mottója egészíti ki: Peregrinantes in spem, vagyis A remény zarándokai.
* * *
A 2025-ös Szentév hivatalos honlapján (https://www.iubilaeum2025.va) megtalálható a jubileum imája magyar nyelven is:
Atyánk, aki a mennyekben vagy,
a hit, amelyet fiadban, Jézus Krisztusban,
a mi testvérünkben adtál nekünk,
és a szeretet lángja,
amely kiáradt szívünkbe a Szentlélek által,
ébressze föl bennünk országod eljövetelének
áldott reményét!
Kegyelmed alakítson át minket
az evangélium magvainak tevékeny földműveseivé,
hogy az emberiség és az egész világmindenség
bizakodóan várja az új eget és az új földet,
amikor a gonosz hatalmai már legyőzettek
és örökre felragyog a Te dicsőséged!
A jubileumi Szentév kegyelme
élessze fel újra bennünk, a Reménység Zarándokaiban,
a mennyei javak utáni vágyakozást,
és árassza el az egész világot
Megváltónk örömével és békéjével!
Örökké áldott Isten,
tiéd legyen a dicsőség és a dicséret mindörökké!
Ámen.
Szám: 3434/2024
Jubileumi templomok főegyházmegyénkben és szent kapuk
Az Apostoli Penitenciária 2024. május 13-án kiadott rendelkezésének figyelembevételével, amely aláhúzza a szentév zarándoklati jellegét és vonását, megőrizve annak jelentését minden szimbolikus erejével, főegyházmegyénkben a gyulafehérvári székesegyház mellé a következő négy jubileumi templomot jelöltem ki: a csíksomlyói kegytemplomot, a kolozsvári Szent Mihály-, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János- és a brassói Szent Kereszt Felmagasztalása-templomokat.
A hívek jubileumi búcsút nyerhetnek, ha egyénileg vagy csoportosan zarándokolva felkeresik a székesegyházat vagy e négy templom bármelyikét, és ott megfelelő időt szentségimádással és elmélkedéssel töltenek el, majd elimádkozzák a Miatyánkot, a Hitvallást (bármely törvényes formában) és segítségül hívják a Szűzanyát.
Az Evangelizációs Dikasztérium 2024. augusztus 1-jén kiadott közleményében leszögezi, hogy összesen öt szent kapu lesz a 2025-ös jubileumi évben: négy a római nagyobb pápai bazilikákban és egy, a pápa kifejezett akarata szerint, a Rebbibia börtönben.
A székesegyházakban, társszékesegyházakban, a püspökök által kijelölt jubileumi templomokban nincs szent kapu.
Szám: 3432/2024
A Szentév megnyitása főegyházmegyénkben
A szentévet meghirdető bullájában a Szentatya úgy rendelkezik, hogy 2024. december 29-én, vasárnap, minden székesegyházban és társszékesegyházban a megyéspüspökök ünnepélyes szentmise keretében nyissák meg a jubileumi évet.
Főegyházmegyénkben a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum kápolnájában 11.00 órakor kezdődik a szentévet megnyitó ünnepi szertartás. Innen zarándokolva vonulunk át a székesegyházba, az ünnepi szentmisére, az erre az alkalomra kiadott szertartáskönyvben foglaltak szerint, hogy a „gyülekezésre kiválasztott templomtól a székesegyház felé irányuló zarándoklat legyen a remény útjának jele, amelyet Isten Igéje világít meg, és amely egyesíti a hívőket” (6).
Szeretettel hívom és várom erre az ünnepi szentmisére a Főtisztelendő paptestvéreket, szerzeteseket és szerzetes nővéreket, lelkiségi csoportokat és az egyházközségek képviselőit. A gördülékeny szervezés érdekében tisztelettel kérjük, hogy legkésőbb 2024. december 13., péntek déli 12.00 óráig szíveskedjenek bejelentkezni, és a zarándokokat is regisztrálni a jubileum2025@romkat.ro e-mail címen.
Szám: 3216/2024
Búcsú elnyerése a 2025-ös jubileumi évben
Az Apostoli Penitenciária 2024. május 13-án kiadott dekrétuma szerint a 2025-ös Szentév során a hívők különféle feltételekkel teljes búcsút nyerhetnek el, ami bűneik teljes elengedését jelenti, valamint a tisztítótűzben levő lelkek javára is felajánlható. A búcsúhoz a hívőknek igaz bűnbánattal, szentgyónással és szentáldozással kell felkészülniük, valamint imádkozniuk kell a pápa szándékaira.
1. Búcsú elnyerése
A hívek, mint a remény zarándokai, jubileumi búcsút nyerhetnek, ha elzarándokolnak egy meghatározott szent helyre, amelyet a jubileumi évre kijelöltek. A búcsú elnyerésének feltétele, hogy a hívek áhítattal vegyenek részt a szentmisén, ahol különösen a kiengesztelődésért, a bűnök bocsánatáért, a szeretet erényéért és a népek közötti harmóniáért imádkoznak.
A búcsút úgy is elnyerhetik a hívek, ha részt vesznek különféle liturgikus szertartásokon, mint például a keresztény beavatás szentségei (keresztelés, bérmálás), betegek kenetének kiszolgáltatása, igeliturgia, zsolozsma, vagyis az imaórák liturgiája (olvasmányos imaóra, reggeli dicséret, esti dicséret), keresztúti ájtatosság vagy rózsafüzér ájtatosság. Fontos, hogy a bűnbánati szertartásokat, amelyek egyéni gyónással zárulnak, a bűnbánati rítusban meghatározott formák szerint végezzék el.
A szentgyónás és a szentáldozás kötelező a búcsú elnyeréséhez. Tisztelettel kérem Főtisztelendő paptestvéreimet, hogy különösen figyeljenek a Szentév során arra, hogy híveink minél gyakrabban járulhassanak a bűnbocsánat szentségéhez.
2. Zarándoklatok és szent helyek
A hívek teljes búcsút nyerhetnek, ha elzarándokolnak a jubileumi évre kijelölt szent helyekre, például:
- Róma négy nagyobb pápai bazilikája: a vatikáni Szent Péter-bazilika, a lateráni Legszentebb Megváltó-bazilika, a Santa Maria Maggiore-bazilika, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilika.
- Szentföld három jelentős bazilikája: Szent Sír-bazilika Jeruzsálemben, Születés-bazilika Betlehemben, a názáreti Angyali Üdvözlet-bazilika.
- Más egyházi körzetek: székesegyházak, illetve a helyi ordinárius által kijelölt templomok és szent helyek, amelyek szimbolizálják a megtérés és kiengesztelődés szükségességét. Főegyházmegyénkben a gyulafehérvári székesegyház mellett a négy kijelölt templom: a csíksomlyói kegytemplom, a kolozsvári Szent Mihály-, a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János- és a brassói Szent Kereszt Felmagasztalása- templomok.
Búcsúban részesülnek azok, akik elzarándokolnak a kijelölt templomokba, és ott imádsággal, elmélkedéssel és szentségimádással töltenek időt, amit a Miatyánk, a Hitvallás (bármely törvényes formában) elimádkozásával fejeznek be, valamint segítségül hívják a Szűzanyát. Ezáltal a hívek a szentév során megtapasztalhatják Szűz Mária anyai közelségét, aki soha nem hagyja el gyermekeit.
3. Mozgásukban akadályozottak
Idősek, betegek, foglyok vagy azok, akik gondozó intézményekben ápolnak másokat szintén elnyerhetik a búcsút, ha lelkileg egyesülnek a zarándokokkal, elimádkozzák a Miatyánkot, a Hitvallást és más imákat a szentév céljainak megfelelően, felajánlva Istennek szenvedéseiket és életük nehézségeit.
4. Irgalmasság és vezeklés
A hívek jubileumi búcsút nyerhetnek azáltal is, ha lelkigyakorlatokon, népmissziókon vesznek részt, ha a Katolikus Egyház Katekizmusát és a II. Vatikáni Zsinat szövegeit tanulmányozzák. Fontos továbbá, hogy a hívek újra felfedezzék az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit, hogy segítséget nyújtsanak a rászorulóknak (éhezők, szomjazók, betegek, foglyok, idősek stb.).
A hívek lelki, szentségi és imádságos feltételek teljesítésével, valamint az irgalmasság testi és lelki cselekedetei révén naponta is elnyerhetik a teljes búcsút. Ezek a cselekedetek lehetnek a böjt, önmegtartóztatás, adományozás, illetve az önkéntes szolgálat formái. Emellett a péntek bűnbánati jelentőségének újrafelfedezése különösen fontos a jubileumi év szellemében.
A hívek igyekezzenek időt szentelni a közösségi önkéntes tevékenységekre, támogassák a rászorulókat, például a szegényeket vagy a magányos időseket. A jubileumi búcsú mindenki számára elnyerhető, aki ezekkel a cselekedetekkel tanúsítja bűnbánatát és szeretetét mások iránt.
5. Püspöki áldás
A püspökök teljes búcsúval járó pápai áldást adhatnak a székesegyházban, illetve a kijelölt jubileumi templomokban tartott főünnepség alkalmával, a jubileumi időszak legmegfelelőbb napján.
6. Napi két búcsú elnyerése
Annak ellenére, hogy naponta csak egy teljes búcsú nyerhető el, de ha a tisztítótűzben levő lelkek javára jótékonysági cselekedetet végeztek és ugyanazon a napon jogszerűen járulnak másodszor is szentáldozáshoz, második búcsút is elnyerhetnek, amelyet kizárólag az elhunytakért ajánlhatnak fel.
Szám: 3433/2024
Jubileumi programok Rómában
A világegyház központi, Rómában ünnepelt jubileumi eseményeinek listája elérhető a Szentév hivatalos honlapján: https://www.iubilaeum2025.va/it/pellegrinaggio/calendario-giubileo.html
Ezek között vannak olyan kiemelkedő események, amelyekre az illetékes főegyházmegyei intézmény szervez központi római zarándoklatot. Ilyenek például a június 23-24-én tartandó szeminaristák jubileuma, vagy a július 28. és augusztus 3. között megszervezendő fiatalok jubileuma.
Ugyanakkor buzdítunk és bátorítunk minden plébániát, egyházi közösséget, hogy a Szentévben szervezzenek jubileumi zarándoklatokat Rómába. A Via della Conciliazione 7. szám alatt Info Point áll a Rómába érkező zarándokok rendelkezésére, amely a hét minden napján nyitva tart 10 és 17 óra között. Itt önkéntesek várják a látogatókat, akik teljes körű tájékoztatást és eligazítást adnak, valamint segítséget nyújtanak a jubileum fontosabb eseményeire való regisztrációhoz.
Lényeges tudni, hogy aki egyénileg vagy egy csoport tagjaként részt szeretne venni a jubileumi hivatalos eseményeken, vagy át szeretne menni a négy szent kapun, ez regisztrációhoz kötött, amely a hivatalos honlapon, a virtuális zarándokkártya kiváltása után lehetséges: https://register.iubilaeum2025.va/home
Kérjük mindazokat, akik szentévi római zarándoklatot szerveznek, akár kis- vagy nagycsoportosan és regisztrálnak, erről mindig tájékoztassák a főegyházmegyei hatóságot a jubileum2025@romkat.ro e-mail címen.
Szám: 3336/2024
Jubileumi koordinátor és programok a főegyházmegyénkben
Főegyházmegyénkben a jubileum felelőse és koordinátora Ft. Hurgoi Sándor atya, aki a hurgoi.sandor@romkat.ro e-mail címen érhető el.
A római eseményekkel párhuzamosan főegyházmegyénkben is számos jubileumi rendezvényre kerül sor, melyeknek programját a Pasztorális Bizottság állította össze, Dr. Kerekes László püspök atya vezetésével. Ezek az események javarészt a székesegyházban és a kinevezett négy jubileumi templomban lesznek, az alábbi táblázatban foglaltak szerint, magyar (HU) és román (RO) nyelven.
Az ezekkel kapcsolatos tudnivalókat és részletes információkat folyamatosan és idejében közzétesszük az érsekség honlapján: https://ersekseg.ro/hu/content/jubileum-2025, illetve a közösségi média különböző felületein.
2024 |
|
|
December 29.: a Jubileum megnyitása a gyulafehérvári székesegyházban |
2025 |
|
|
A tömegtájékoztatás jubileuma Január 25.: Kolozsvár (Szent Mihály-templom) Január 26.: Csíksomlyó |
|
A betegek jubileuma Február 8.: Brassó (Szent Kereszt Felmagasztalása-templom) RO Február 11.: Csíksomlyó HU |
|
A kántorok jubileuma Február 17-20.: Csíksomlyó HU |
|
Az önkéntesek jubileuma Március 8-9.: kerületenként |
|
Az egyháztanácsosok jubileuma Március 22.: Csíksomlyó HU Március 22.: Gyulafehérvár RO |
|
24 óra az Úrnak Március 28.: plébániákként |
|
Az egészségügyben dolgozók jubileuma Április 5-6.: Marosvásárhely (Keresztelő Szent János-templom) |
|
A cigányok/romák jubileuma Április 8.: Csíksomlyó |
|
A papok jubileuma Április 17. (Nagycsütörtök): Gyulafehérvár |
|
Az ifjúsági zenecsoportok jubileuma Április 25-27.: Szelterszfürdő |
|
A fogyatékkal élők jubileuma Április 28-30.: főesperesi kerületenként |
|
Az egyházi alkalmazottak jubileuma Május 1.: Gyulafehérvár HU/RO |
|
A konfraternitások jubileuma Május 12-14.: Csíkszereda (Szent Kereszt Felmagasztalása-templom) |
|
A gyerekek jubileuma Május 24.: Brassó (Szent Kereszt Felmagasztalása-templom) RO Május 25.: Csíksomlyó HU |
|
A családok, nagyszülők és idősek jubileuma Május 31.: Marosvásárhely (Keresztelő Szent János-templom) Május 31.: plébániákként |
|
A máltai szeretetszolgálat jubileuma Május 31.: Gyulafehérvár |
|
A ministránsok jubileuma Június 29.: Gyulafehérvár HU/RO |
|
Az ifjúság jubileuma Július 28. – augusztus 3.: Róma |
|
A vigasztalás/a vesztességgel élők jubileuma Szeptember 15.: Csíksomlyó |
|
Az igazságszolgáltatók jubileuma Szeptember 20.: Csíksomlyó |
|
Az iskolalelkészek és hitoktatók jubileuma Szeptember 27.: Csíksomlyó |
|
A máriás lelkületűek jubileuma Október 4.: Csíksomlyó HU Október 4.: Gyulafehérvár RO |
|
A megszentelt élet jubileuma Október 10-11.: Hargitafürdő-Csíksomlyó gyalogos zarándoklat
|
|
A misszió (nemzetiségek) jubileuma Október 18.: Brassó (Szent Kereszt Felmagasztalása-templom) RO/HU |
|
A szegények jubileuma November 16.: kerületenként |
|
A fogvatartottak jubileuma December 14.: Csíksomlyó |
|
A Jubileum bezárása December 28.: Gyulafehérvár |
Szám: 3445/2024
Meghívó kórusok számára a 2025-ös jubileumi év keretében
A 2025-ös jubileumi programsorozatunk részeként havi egy alkalommal egy egyházi kórust látunk vendégül székesegyházunkban, hogy énekükkel gazdagítsák és szebbé tegyék az ünnepi szentmisét, miközben a székesegyház egyedülálló akusztikáját is megtapasztalhatják.
A részvétel iránt érdeklődő kórusok a jubileum2025@romkat.ro e-mail-címen jelentkezhetnek 2024. december 24-ig. A jelentkezések feldolgozása érkezési sorrendben történik.
Szeretettel várjuk a kórusokat, hogy együtt tegyük emlékezetessé ezt a jubileumi évet.
Szám: 3227/2024
Gyűjtés a jubileumi év programjainak támogatására
Az elkövetkezendő év folyamán kínált számos programlehetőség anyagi kiadásokat is von maga után. Ezért 2024. december 8-án, Advent második vasárnapján gyűjtést szervezünk a 2025-ös jubileumi év programjainak támogatására. Kérem a Főtisztelendő paptestvéreket, hogy szíveskedjenek a felhívást magukénak érezni és a gyűjtést plébániáikon megszervezni.
Az összegzett listákat, valamint a begyűlt adományokat a főesperesi központok összesítik, ahonnan 2024. december 17-ig a Főegyházmegyei Főhatósághoz továbbítják a következő bankszámlára: IBAN: RO83 RNCB 0003 0232 6550 0001, BCR Alba Iulia.
Segítségüket és nagylelkű támogatásukat köszönjük!
Szám: 3300/2024
Főegyházmegyei jubileumi misszió 2025-ben
A remény zarándokaiként lényeges feladatunk a szolidaritás és testvériség erősítése, amelyre lehetőség adódik a főegyházmegyénkben megszervezésre kerülő jubileumi misszió keretein belül is.
Ezen szempontok figyelembevételével újraosztottuk a 2000. évi nagy jubileumi év testvérplébániáit. Szeretettel hívom paptestvéreimet, hogy a jövő év nagyböjti időszakában testvérplébániájukkal egyeztetve szervezzenek missziót és törekedjenek legjobb képességeik szerint eleget tenni jelen felhívásnak, áthidalva az esetleges nehézségeket.
A missziók befejezése után kérem, hogy minden lelkipásztor írásban közölje a főesperesi hivatallal a saját és testvérközösségében megélt tapasztalatokat, meglátásokat. A lelkipásztori jelentések begyűjtése után a főesperes urak készítsenek egy kimutatást a kerületükben megszervezett missziókról és terjesszék fel a Főegyházmegyei Főhatósághoz legkésőbb 2025. május 12., hétfő délig.
Isten áldása kísérje áldozatos szolgálatukat!
1. |
Marosvásárhely – Szent Erzsébet |
Kadicsfalva, Bethlenfalva |
2. |
Kerelőszentpál, Radnót |
Fenyéd, Küküllőkeményfalva |
3. |
Abosfalva, Szőkefalva |
Korond |
4. |
Jobbágyfalva, Deményháza, Ehed |
Máréfalva |
5. |
Marosjára |
Oroszhegy |
6. |
Nyárádköszvényes, Mikháza |
Székelyszentlélek |
7. |
Nyárádselye |
Zeteváralja |
8. |
Nyárádszereda |
Szentegyházasfalu |
9. |
Nyárádtő |
Szentkeresztbánya |
10. |
Székelykál |
Székelyudvarhely – Szent Miklós |
11. |
Dicsőszentmárton |
Zetelaka |
12. |
Buzásbesenyő |
Székelyvarság |
13. |
Bordos, Székelyvécke |
Székelyszentkirály |
14. |
Mikóújfalu |
Csíkszépviz |
15. |
Szentdemeter, Egrestő |
Székelyszenttamás |
16. |
Brád, Körösbánya |
Csíkmenaság |
17. |
Nagyenyed, Tövis Torockószentgyörgy |
Brassó – Szent Péter és Pál |
18. |
Sepsiszentgyörgy – Őrkő |
Csíkszentkirály |
19. |
Tür, Balázsfalva |
Csíkszentimre |
20. |
Verespatak, Abrudbánya, Topánfalva, Aranyosbánya |
Csíkszentgyörgy |
21. |
Vágás |
Csíkszentsimon |
22. |
Zalatna |
Brassó – Szent Kereszt |
23. |
Pusztakalán, Hátszeg, Sztrígyszentgyörgy |
Székelyudvarhely – Kis Szent Teréz |
24. |
Kudzsir, Alvinc |
Csíkmindszent |
25. |
Szászváros |
Esztelnek |
26. |
Csernakeresztúr, Piskitelep |
Nagykászon |
27. |
Nagyszeben –Tereziánum |
Csíkszentmárton |
28. |
Fogaras |
Csíkszentlélek |
29. |
Tusnádújfalu |
Szováta |
30. |
Illyefalva |
Kászonujfalu |
31. |
Uzon |
Tusnádfürdő |
32. |
Lázárfalva |
Nagytusnád |
33. |
Borbánd |
Csíkcsicsó |
34. |
Gyulafehérvár |
Csíkszentdomokos |
35. |
Miklósvár |
Sepsiszentgyörgy – Szent Benedek |
36. |
Zernyest, Rozsnyó |
Csikmadaras |
37. |
Kiskapus, Bólya |
Csikrákos |
38. |
Kőhalom |
Csíkszentmihály |
39. |
Kolozs, Mócs, Katona |
Csíkszentmiklós |
40. |
Kisbács, Magyarszarvaskend, Kide, Bonchida |
Csíkszereda – Szent Kereszt |
41. |
Jegenye, Bánffyhunyad, Egeres |
Csíktaploca |
42. |
Vice, Csicsókeresztúr, Bethlen, Apanagyfalu |
Gyimesfelsőlok |
43. |
Szamosújvár, Szék |
Gyimesközéplok |
44. |
Óradna |
Madéfalva |
45. |
Radnalajosfalva |
Beszterce |
46. |
Aranyosgyéres |
Csíknagyboldogasszony |
47. |
Sinfalva |
Csíksomlyó – Szent Péter és Pál |
48. |
Altorja |
Csíkkozmás |
49. |
Felvinc, Marosújvár |
Borszék |
50. |
Erzsébetbánya |
Ditró |
51. |
Magyarlápos |
Gyergyóalfalu |
52. |
Torda, Harasztos |
Tekerőpatak |
53. |
Gyergyótölgyes |
Csíkzsögöd |
54. |
Erdöszentgyörgy, Bözödújfalu |
Gyergyóremete |
55. |
Atyha |
Gyergyószárhegy |
56. |
Homorodkarácsonfalva |
Gyergyóújfalu |
57. |
Négyfalu-Türkös |
Gyergyócsomafalva |
58. |
Gyergyóhodos, Orotva |
Csíkdelne |
59. |
Szentkatolna |
Csíkszenttamás |
60. |
Parajd |
Gelence |
61. |
Székelypálfalva |
Bereck |
62. |
Kilyénfalva |
Ozsdola |
63. |
Zágon |
Gyergyószentmiklós – Szent Miklós |
64. |
Györgyfalva |
Sepsiszentgyörgy – Krisztus Király |
65. |
Déva I, II. |
Gyergyószentmiklós – Szent István |
66. |
Kapnikbánya |
Feltorja |
67. |
Szászfenes, Magyarfenes |
Kézdiszentlélek |
68. |
Zabola |
Segesvár |
69. |
Medgyes, Erzsébetváros |
Kápolnásfalu |
70. |
Székelylengyelfalva |
Marosvásárhely – Szent Miklós |
71. |
Kostelek |
Marosvásárhely – Szent János |
72. |
Gödemesterháza |
Marosszentgyörgy |
73. |
Kézdiszárazpatak |
Nagyernye |
74. |
Kézdimartonos, Ojtoz |
Szászrégen, Bátos |
75. |
Kézdikővár |
Nyárádremete |
76. |
Imecsfalva |
Marosvásárhely Szent Kozma és Damján |
77. |
Szentivánlaborfalva |
Vajdahunyad |
78. |
Görgényüvegcsűr |
Barót |
79. |
Futásfalva |
Kolozsvár Szent Péter |
80. |
Sepsiszentgyörgy – Szent Gellért |
Lövéte |
81. |
Alsócsernáton |
Brassó – Bolonya |
82. |
Szentháromság |
Kézdiszentkereszt, Bélafalva |
83. |
Maroshévíz |
Marosvásárhely – Szent Antal |
84. |
Jobbágytelke |
Gyimesbükk |
85. |
Kolozsvár – Kerekdomb, Kajántó |
Kézdivásárhely – Kanta |
86. |
Pálpataka |
Kolozsvár – Monostor |
87. |
Kolozsvár – Mária Szíve |
Petrozsény |
88. |
Lupény |
Kovászna |
89. |
Lemhény |
Farkaslaka |
90. |
Marosludas |
Kézdialmás |
91. |
Szászsebes |
Dés |
92. |
Sepsibükkszád |
Kolozsvár – Szent Mihály |
93. |
Sepsiköröspatak |
Csatószeg |
94. |
Vulkán, Aninósza |
Csíkszereda – Szent Ágoston |
95. |
Ákosfalva |
Gyergyószentmiklós – Munkás Szent József |
96. |
Marosvásárhely – Szent Imre |
Nyujtód, Kézdisárfalva |
97. |
Balánbánya |
Sepsiszentgyörgy – Szent József |
98. |
Székelykeresztúr, Etéd |
Kézdivásárhely – Boldog Özséb |
99. |
Feketehalom |
Hidegség |
100. |
Bögöz |
Csíkdánfalva |
101. |
Málnásfürdő |
Nyikómalomfalva |
102. |
Marosfő |
Szombatfalva |
103. |
Petrilla, Lónyatelep |
Nagyszeben – belváros |
Gyulafehérvár, 2024. november 27.
† Gergely