Konferencia: Együtt a fogyatékkal élőkért

A Gyulafehérvári Caritas fogyatékkal élőket támogató szolgálata 2014. szeptember 19-20-án, nyolcadik éve szervezi meg Csíkszeredában az Együtt a fogyatékkal élőkért című konferenciáját a segítő szakmában dolgozó civil szervezetek munkatársai, szakemberek, szülők és fogyatékkal élők számára.

Az idei konferencia társszervezői a Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

A 2014-es konferencia témájaként a fogyatékkal élők gyerekek oktatásának kérdését választottuk.

Nekik hova csengetnek be? - tesszük fel a kérdést. Van helye a fogyatékkal élő gyereknek az osztályközösségben? Milyen oktatási forma, módszer segíti leginkább fogyatékkal élő gyerekünk fejlődését? Mit tehetnek a szülők és mit tehetnek a pedagógusok, hogy befogadó közösségek vegyék körül azt a gyereket, aki „más”, aki problémás, esetleg fogyatékkal élő, hogy megtaláljuk a legoptimálisabb iskolai környezetet gyerekeinknek, ahol ki tud nyílni, ahol nem a hiányosságait, a korlátait tapasztalja meg, hanem a benne rejlő lehetőségeket és adottságokat. Ilyen és hasonló kérdések hosszú sorára igyekszenek válaszokat adni a konferencia külföldi és belföldi előadói.

Konferenciánk lehetőséget biztosít a szakmai fejlődés irányvonalaiba, újdonságaiba való betekintésre, a párbeszédre, egymás munkájának megismerésére, szakmai kapcsolatok kialakítására, valamint szakmai és lelki töltekezésre.

Előadók, meghívottak:

Bartolf Hedwig – főtanfelügyelő, Hargita megye

Kiss Csilla – intézményvezető, Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája, Kolozsvár

Dr. Ráduly-Zörgő Éva – egyetemi oktató, logopédus, pszichológus, Kolozsvár

Bajzáth Mária- mesepedagógus, Budapest

Dr. K. Nagy Emese – egyetemi docens, a Komplex Instrukciós Program kidolgozója, Hejőkeresztúr

Béres Mária –gyógypedagógus, montessori pedagógus

Dr. Perlusz Andrea  - gyógypedagógus, ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagóiai karán a Hallássérültek pedagógiai tanszékének vezetője, stratégiai és szakmapolitikai ügyekért felelős dékánhelyettese

Fülöp Orsolya- gyógypedagógus, Szatmárnémeti

Nagy Szilárd- gyógypedagógus, Kolozsvár

Vargancsik Iringó – szociálpedagógus, programigazgató Alpha Transilvania Alapítvány, Marosvásárhely

Szabó Ágota – gyógypedagógus, Református Montessori Jellegű Iskola Kolozsvár

Szabó Irén-Ottilia – szociálpedagógus, Hargita Megyei Pszichopedagógiai Tanácsadó Központ

 

Témák:

- Az erdélyi speciális oktatás helyzete

- Olvasási nehézségek

- A mese szerepe a gyereklélek fejlődésében

- Komplex Instrukciós Program

- Sokszínűség az osztályközösségben

- „Fekete báránykák” az osztályban

- Integrált és szegregált oktatás

- Inkluzív oktatás

- Montessori pedagógia

- Autizmus, autista gyerekek oktatása fejlesztése

- Sindelar-Zsoldos fejlesztőmódszer

 

A konferencia programjában szerepelnek műhelymunkák az előadásokban elhangzottak elmélyítésére és gyakorlatiasabb megközelítésére. Konferenciánkat az előző évek hagyományaihoz híven lelki programmal zárjuk.

 

A konferencia résztvevői részvételi oklevelet és a román Tanügyminisztérium által jóváhagyott tanúsítványt kapnak.

 

Helyszín: Csíkszereda, Apáczai Csere János Pedagógusok Háza (Csíkszereda, Taploca u. 20)

GPS: ÉSZ 46.3701746, KH 25.8051086

Jelentkezni lehet a 0751-140051-es telefonszámon, vagy a zsuzsa.demeter@caritas-ab.ro e-mail címen.

Szervezők: Gyulafehérvári Caritas, Romániai Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Apáczai Csere János Pedagógusok Háza

Támogatók: Bethlen Gábor Alap, Hargita Megye Tanácsa, Communitas Alapítvány, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala

Médiapartnerek: Hargita Népe, Udvarhelyi Híradó, Csíki Hírlap, Gyergyói Hírlap, Vásárhelyi Hírlap, Profi Rádió, Krónika, Vox FM, erdély.ma

Részletes program >>

Jelentkezési űrlap >>