A Katolikus Akadémia 2015–2016-os előadásainak második félévét Kovács Sándor kolozsvári főesperes-plébános nyitotta meg Ferenc pápa a teremtésvédelem apostola. Assisi Szent Ferenc nyomában című előadásával.
Legfrissebb tartalmak
Márton Áron püspökké szentelésének 77. évfordulójára, 2016. február 12-én jelent meg Kolozsváron, a Verbum Keresztény Kulturális Kiadónál az Imádkozzunk Áron püspökkel! imafüzet és A Hegy című, háromlemezes DVD Áron püspök életéről. A két kiadványt a csíksomlyói kegytemplomban 2016. március 13-án, vasárnap délelőtt a fél 11-es szentmise után mutatják be a szerkesztők és a szerzők.
A Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szervezésében működő Katolikus Akadémia áprilisi előadását Szőcs Csaba, a kolozsvári Verbum Keresztény Kulturális Egyesület igazgatója tartja Vessétek ki a hálót! A szó egyháza és az egyház szava az internet korszakában címmel. Az előadást 2016. április 14-én, este 7 órától a kar Szentegyház utca 5. szám alatti székházának második emeleti dísztermében hallgathatják meg az érdeklődők.

A Gyulafehérvári Főegyházmegye Pasztorális Bizottsága újra meghirdeti a főegyházmegyei lelkipásztori munkatársképzést ez év márciusától, Székelyudvarhelyen. A lelkipásztori munkatársképzés a főegyházmegyei pasztorális terv célkitűzéseit figyelembe vevő, elkötelezett vagy magukat elkötelezni vágyó keresztényeket szólítja meg.


Lelkinap Medgyesen
Nagyböjti lelkinapot szerveztek a Szeben–Fogaras–Erzsévetváros főespresi kerület gyermekeinek és fiataljainak március 5-én Medgyesen. A lelkinap meghívott vezetője Balla Imre, a székelyudvarhelyi Szent Miklós Plébánia segédlelkésze volt.
Ft. Csintalan László tb. kanonok, tb. főesperes, csíkdelnei plébános lesz a 2016-os pünkösdi búcsú ünnepi szónoka - tette közzé a ferencesek sajtóreferense, Borsodi L. László. Ugyanakkor nyilvános az idei zarándoklat liturgikus programja is.
- ‹ előző
- 121 / 355
- következő ›









