Minden Istennek szentelt élet akkor tud csak igazán gyümölcsöző lenni, ha a szőlőtőn marad mint növekedésre képes szőlővessző – ahogyan ezt Jézus tanítja. Ehhez viszont szükség van a rendszeres elvonulásra: ki a hegyre, az Atya közelébe – ahogyan Jézus is tette, ahogyan példát mutatott. De még ez sem elegendő akkor, ha Isten nemcsak mint egyént, hanem mint közösséget hívott meg. Erre az apostolok adtak igen szép példát. Éppen ezért ez a valóság indít minden szerzetesközösséget arra, hogy rendszeresen összejöjjön nemcsak imádkozni, hanem átgondolni saját működését, a sajátos karizma megkívánta lehetőségeit az adott helyzetben.