2011.09.14
Miről szól az ideológiamentes iskola iránti igény? Az értékvesztett világ birkanyáj szelleméről. Zavaros fogalmai vannak az élet alapvető kérdéseiről, s így mindent összemos. Nem is törekszik világos és következetes gondolkodásra, mert ennek nyomán felszabadulnak az elvek, amelyek kötelező erejük miatt nem tetszenek. Türelmetlen minden téren, ezért még a számok fényében is képtelen döntéseinek következményeit végiggondolni. Legfőképpen pedig nem számol azzal a megkerülhetetlen ténnyel, hogy minden tervet emberekkel kell végrehajtani, s pont ezért előre kiszámíthatatlan sok minden.
Nézzük az iskolát úgy, ahogy van, amilyen elvárással van iránta az adófizető állampolgár, akinek ráadásul gyermeke is van, mert elsősorban ezeknek a polgároknak az elvárása irányadó. Az iskola az a szellemi műhely, ahol érzékeny hangsúlyt fektetnek a fiatalok műveltségi hányadosának növelésére, az akarati élet kifejlesztésére – enélkül nincs jellemes ember és a szív kultúrájára.
A műveltségi hányados gyarapítását el tudom képzelni bizonyos tantárgyak esetében ideológia nélkül is. Számolni tud a nihilista is, gyököt vonni, százalékot számítani lehet ideológia nélkül is. El tudja sajátítani a fizikát, vegytant, földrajzot, növénytant, állattant is. Ellenben ha idesorolja az embert is mint a fejlődés csúcsán levő állatot, elkerülhetetlenül felvetődik a kérdés: csak ennyi az ember? Csupán biológia? Mi lesz a szellemi élettel, a gondolkodó képességgel? Ha ezeket a kétségtelen tényeket is tudomásul veszem, ezek szükségszerűen vetnek fel filozófiai kérdéseket. Nagy jóindulattal el tudom képzelni, hogy lehet ideológiától mentes tanár annyira becsületes, hogy teljes közönnyel felvezeti az ember szellemi életét magyarázó materialista és idealista filozófia válaszát. Végül nyitva hagyja a kérdést, rábízza a növendékekre a választás szabadságát – de már itt óhatatlanul jelentkezik az ideológia. Mit szóljunk az irodalomról meg a történelemről? Nem tudom elképzelni, hogy Zrínyiről, Berzsenyiről, Adyról ideológiamentesen hogy lehet beszélni, hogy lehet személytelenül tanítani nagy költőink legszebb költeményeit? Ha életet viszek az előadásomba, csak a magamét tudom adni, s máris nem vagyok mentes az ideológiától. Történelmet sem lehet úgy tanítani, mint csupán eseménysort. Hisz az eseményeket megelőzték a lelkekben végbemenő folyamatok. Azoknak pedig ideológiai tartalma van. Eszmék erjesztették a társadalmat belülről, melynek következménye a történelmi esemény.
Ez még csupán a kérdés intellektuális része, amellyel párhuzamosan kell haladnia az akarat nevelésének és a szív kultúrájának, az esztétikai nevelésnek. Az akarat neveléséhez törvény kell. Az önmagában még írott malaszt, ha nem áll mögötte tekintély és hatásos motiváció. Szakemberek tapasztalataira épülő álláspont: 1. minél terjedelmesebb, bonyolultabb egy törvénykönyv, annál rövidebb életű; 2. ahol a lelkiismeret nem működik, túlburjánzanak a törvények; 3. a törvény, mely nem hajlik, törik. A világ legrégibb s ugyanakkor legegyszerűbb törvénykönyve a tízparancsolat. Időszerűségéből semmit sem veszített, változtatásra nem szorul, átfogja az ember életét. Hagyjuk figyelmen kívül az első három parancsot, melyek az ember Istennel szembeni kötelességeit tartalmazzák. Ellenben ott van a második tábla, amelyen a szociális törvények állnak. Ki és mi legyen az a tekintély, mely lelkiismeretben kötelezővé teszi azok teljesítését?
Állítsuk ezzel szembe például az európai alkotmányt. Amikor elkészült, sok bírálat érte. Jogosan! Eljön az ideje, talán nem is soká, amikor kimondják azt, amit már sokan látnak: rosszul sikerült, és mást kell írni helyette. Az akarat művelésére alkalmas? Nagy kérdés! Fiatal nemzedékek akarati életének neveléséről van szó, jellemnevelésről. Első feltétele a biztos törvény. Ki garantálja, hogy a jelenlegi Európa-alkotmány legalább egy évszázadot kibír? A kérdés: erkölcsi fórumnak nevezhető-e ez a fórum?
Az akarat neveléséhez feltétel a motiváció is. Ennél a pontnál sokan a büntetésre gondolnak. Az állam rendelkezik ilyennel is, de a büntetés egymagában nem nevelés. Elrettentésként jöhet számításba, s erre is sajnos esetenként szükség van, de ettől még nem teremnek szabad akarattal rendelkező, jellemes emberek.
Minden valamire való fiatal eszményképet keres, olyat, akiben életté vált egy eszme: ezt sugallja a megnevezés is, hogy van egy meggyőződése, és azt állhatatosan követi. Más szóval: ideológiában gondolkodik és él. Motiváció lehet egy sikeres ember. Itt azonban elővigyázatosságra intek minden fiatalt. Azt a sikert, amelyet az elmúlt két évtized alatt sokan elértek, a jövő társadalmában ugyanazokkal az eszközökkel nem lehet elérni. A siker titka a jellemben gyökerezik. Kitartó, céltudatos munkával nélkülözhetetlenné igyekszem tenni magam. A kiváló szakemberek után lesz kereslet a jövő társadalmában, mely teljesítményorientált lesz.
Ma egyensúlyt vesztett állapotban szenved az emberiség. Erre a hajszára nemzedékek mennek rá, de nem tarthat a végtelenségig. El kell indulnia az egyensúly állapota felé s meg kell nyílnia a transzcendencia felé, amelyet most még tagad. Erre enged következtetni a szellemi elitben már elindult folyamat. Ha később is, de legyűrűzik a középréteg soraiba. Egyre többen fogják felfedezni az evangélium igazságát: „Nem csak kenyérrel él az ember…” Az ideológiai elköteleződésnek megnövekszik a szerepe.
Kiművelésre szorul a szív is, mint az értelem. A szív kultúrája a kisgyermekkorban kezdődik a mesékkel, amelyekben a jó elnyeri jutalmát, a rossz elnyeri büntetését. Vallásos szülőktől ebben a korban hall a gyermek a kis Jézusról, a mennyei Atyáról, őrzőangyalról, karácsonyról, húsvétról. Kezdik templomba vinni, ahol találkozik egy másik világgal, szemben azzal, ami kint az utcán zsibong. Mennyivel szegényebb az érzelemvilága annak a gyermeknek, aki nem kapta mindezt a szüleitől! Kerül ilyen is, de a többség az említett élményanyaggal a szívében kezd először óvodába, majd iskolába járni. Az óvoda, az iskola erre a primér élményanyagra alapozva építi tovább a szép és jó iránti fogékonyságot. A családból hozott élményanyag mind egy ideológia építőkockája. Az ideológiamentes iskola hívei szerint az óvoda-iskola feladata az volna, hogy mindazt, amit a szülő beépített a gyermek lelkébe, lerombolja? Nem kell a szülők kifejezett akarata ellenére főleg vallási tartalmakat ráerőltetni a gyermekre! Ha elég értelmes, úgyis felismeri a hiányt, amitől a szülői akarat megfosztotta – de ne fosszák meg azokat, akik igénylik.
Az antik művészet jobbára mitologikus inspirációról vall, ez is ideológiai indíttatású. A keresztény művészet pedig biblikus inspirációjú. Liszt Ferenc jubileumi évben vagyunk: az ő legmonumentálisabb alkotása, a Krisztus-oratórium, vallásos tartalmú. Beszélhet róla egy ideológián kívüli személy is, mert mint zenemű örök érték. Nem mindegy, hogy az előadó a szakrális művészetről csak mond, vagy érti is, mert él benne a műfaj. Az egyik nem érinti meg a lelkemet, a másik előadás sodor, mert hiteles. Az igazi művészet iránti érzékenység a szív kultúráján múlik.
Az iskola alkudhatatlan feladata, hogy a szülőkkel és egyéb nevelő tényezőkkel együttműködve széles körű műveltséggel, szilárd alapokon álló jellemes és nemesen érző ifjakat bocsásson ki az életbe. Ezeket a feladatokat egy ideológiailag steril tanári kar nem képes ellátni. Ideológia nélküli ember nincs is. Mihelyt kimondtam, hogy nekem nincs ideológiám, ezzel egy ideológia alaptételét fogalmaztam meg, amelyre ráépül gondolkodásom. Abszurd ideológiailag steril pedagógusokról beszélni. Ilyenek (ha vannak) keze alól csak steril nemzedék kerülhet ki, ösztönlények, akik csupán annyiban különböznek az állatoktól, hogy eszük is van, tehát veszedelmesebbek. Ilyen nemzedékekkel a legtörékenyebb társadalomban, a demokráciában élni halálra ítélt vállalkozás. Ahol haldoklik, illetve kihal a lelkiismeret, ott elszaporodnak a törvények, de nincs erejük, mert a polgárokat csupán a büntetés félelme tartja féken. Nem azon gondolkodnak, hogy ne kerüljenek büntetés alá, hanem azon, miként bújhatnak ki a felelősség alól. Most ilyen világban élünk. A törvényhozók sem veszik komolyan a törvényt, hanem a kiskapukat keresik.
Ércből kardot kovácsolni nem lehet, annál inkább nemes acélból. Az is szilárd, de nem merev. A történelem tanúsítja, hogy a diktatúra az utolsó állapot: nem hajlik, de törik menthetetlenül. Ha előbb nem, de a nemzedékváltás idején széthull és eltűnik. Ez társadalmi törvény. Az ifjúságot a diktatúra szellemével nevelni nem lehet. Egyet lehet elérni: hogy elszakadjon a valóságtól, utópiába meneküljön. Ez van ma. A fiatalság menekül szerte a nagyvilágba, de nem a szabadság utáni vágy hajtja, hanem a bőségben való gondtalan élet. Kétségtelen, hogy tőlünk nyugatabbra sokkal jobb anyagi körülmények között tud élni, sokkal jobb egzisztenciát tud megteremteni. Kérdés, hogy az anyagiakban való bőség elég-e? Az elért anyagi jólét rá tud-e cáfolni az Írás szavára: „Nem csak kenyérrel él az ember”?
Nem az volna a feladat, hogy teret és lehetőséget biztosítsunk a fiatalságnak, ugyanakkor megismertessük és megszerettessük vele a munka, a küzdelem örömét itthon? Ideológia nélkül, sőt, több mint ideológia, kereszténység nélkül nem tudom ezt elképzelni.
Csiszér Albert, Vasárnap