Kájoni János polihisztort, illetve Domokos Kázmért, az egykori Maros- és Csíkszék püspökét állította példaképül Böjte Csaba és Ferencz Ervin ferences szerzetes a Dévai Szent Ferenc Alapítvány székelyudvarhelyi és gyergyószárhegyi otthonaiban élő gyermekeknek az elmúlt szombaton.
Az ünnepi szentmise hangulatát a csíkszeredai Role együttes és a gyergyószárhegyi Kájoni János nevű egyházi kórus emelte.
Legfrissebb tartalmak
Ismét meghitt hangulatú Kolping-estnek adott otthont a múlt hét közepén a marosszentgyörgyi római katolikus plébánia tanácsterme.
A romániai püspökök ötévente szokásos vatikáni látogatásáról több ízben hírt adtunk. Ezúttal dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érseket kértük, ossza meg a főegyházmegye híveivel mindazt, amit tudni kell egy ilyen hivatalos látogatásról, annak menetéről, programjáról, eredményeiről és arról, ami számára fontos volt a látogatás során, illetve ami a híveknek érdekes és fontos lehet, valamint beszéljen tapasztalatai alapján – hiszen ő immár negyedszer vesz részt ilyen látogatáson.
Az ország katolikusai látható módon is kifejezték szolidaritásukat a haiti földrengés áldozataival
A január 12-én Haitiben bekövetkezett, több mint 200 ezer (egyes becslések szerint akár 300 ezer) halálos áldozatot követelő földrengés hatására valóságos szolidaritási hullám indult a világ minden részén. A Romániai Caritas Konföderáció is csatlakozott a szolidaritási akciókhoz: ezért január 31-én a haiti földrengés túlélőinek a megsegítésére gyűjtöttek az ország katolikus templomaiban.
Az ember fejlődésének távlatai címmel rendeztek konferenciát nemrég Csíksomlyón. A 9. Tanulmányi napok az egyház társadalmi tanításáról szervezői XVI. Benedek pápa szavait választották mottóul, mely szerint „a szeretet az egyház társadalmi tanításának királyi útja". Dr. Holló László erkölcsteológus, kolozsvári egyetemi docens előadásából közlünk részleteket.
Az erdélyi magyar püspökök, akik február 8. és 13. között ad limina látogatáson Rómában tartózkodnak, február 8-án, hétfőn este Ruppert József piarista, a zarándokház igazgatójának a meghívására ellátogattak a római Szent István Zarándokházba, ahol találkoztak a római magyar papok közösségével.
Jakubinyi György az ad limina látogatásról
Rómába utaztak a romániai püspökök ad limina látogatásra. II. János Pálnál háromszor vett részt ad limina látogatáson Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, XVI. Benedeknél azonban ez volt az első. Mint azt a Vatikáni Rádiónak adott interjújában elmondta, az ad limina látogatás lényege, hogy a püspökök találkoznak az „élő Péterrel”, akinek számot adnak arról, hogy az előző öt évben milyen örömeik és bánataik voltak, illetve nehéz helyzetben tanácsot kérnek a szakosított dikasztériumoktól.
Február 11-étől kezdődően minden csütörtökön a kolozsvári Piarista templomban (Egyetem/Universităţii utca), közvetlenül a reggel 9 órakor kezdődő szentmise után, Casciai Szent Rita, a házassági gondoktól szenvedők, az anyaság és a kétségbeejtő helyzetbe került emberek pártfogójának közbenjárásáért imádkozunk, életútjáról elmélkedünk. Ima-koszorúnk a Megváltó Jézus Krisztus szenvedésével azonosult nagy női szent ünnepén, május 22-én, szentmisével zárul.
Főegyházmegyénk millenniuma szeptember 29-én hivatalosan véget ért, a katolikus múltunkat bemutató rendezvények továbbra is folytatódnak.
2009. december 3-án rendhagyó kiállításmegnyítón vehettek részt azok, akik ellátogattak a gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár emeleti kiállítótermébe. Bernád Rita főegyházmegyei levéltáros rendezésében megnyílt a Római katolikus levéltári források Gyergyószentmiklóson című időszakos tárlat, mely az erdélyi egyháztörténetet bemutató kiállítás-sorozat első nyitórendezvényeként van jelen Székelyföldön.
D. a J. Kr.!
Krisztusban Kedves Testvéreim és Híveim!
Henri Boulad SJ jezsuita atya, világhírű hitszónok egy alkalommal muszlim hallgatók előtt is azzal kezdte konferencia beszédét, hogy felemlegette Isten-Allah 99 tulajdonságát, amelyeket a muzulmán hívek imáikban felsorolnak Isten dicsőítésére. Nagy meglepetésre bejelentette a jezsuita atya, hogy most megnevezi Isten századik tulajdonságát, amely magában foglalja és felülmúlja mind a 99-t: Isten a szeretet!
- ‹ előző
- 350 / 352
- következő ›