Egyházi hozzájárulás

A Szentírásban olvassuk az induló jeruzsálemi egyházközségről, hogy: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben. Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok lába elé tette.” (ApCsel 4,32-35)

Nehéz időket élünk, és a jövőt illetően is csak a jó Istenbe kapaszkodhatunk. Amilyen keményen érinti minden hívünket a jelenlegi gazdasági válság és a közelünkben dúló háború, úgy érinti főegyházmegyénket is: minden egyes plébániát, különösen a kis létszámú szórvány-közösségeket, de a jövő papjait nevelő szemináriumunkat és teológiai fakultásunkat is, melyeknek fenntartása eddig is nagy terhet rótt ránk.

A múltra visszatekintve, jogos büszkeséggel és hálás szívvel mondhatjuk el, hogy főegyházmegyénk hívei még ennél sokkal nehezebb időkben is megmutatták, hogy fenn tudták tartani templomainkat, egyházi épületeinket, lelkipásztorainkat és segítőiket.

Egyházunk, főegyházmegyénk és egyházközségeink ma is a kedves hívek segítőkészségére és áldozatára szorulnak. És nem szándékszunk nagyobb vagy több anyagi áldozatot kérni, mindössze szeretettel felidézni a 2000-ben lezárult Főegyházmegyei Zsinatunk döntését, amely 2001. december 2. óta érvényben van: „A hívek érezzék kötelességüknek, hogy évi nettó jövedelmük legalább 1%-át ajánlják fel hozzájárulásként saját plébániájuk javára (vö. CIC 1262). A plébánosok vezessék be ezt mindenütt.”

Főegyházmegyénk számos plébániáján ez már évek óta működik, de e nehéz időkben kötelességünknek tartjuk ismételten arra kérni minden hívünket, hogy érezzék lelkiismeretbeli kötelességüknek és támogassák egyházközségüket az évi nettó jövedelmük 1%-ával.

Számtalan egyházközségben megújultak templomaink és épületeink, mely megvalósításokat nemcsak a román és magyar államnak köszönhetjük, hanem a kedves hívek nagylelkű adományainak is. Épületeink mellett viszont nem egy esetben megfeledkeztünk egyházi alkalmazottainkról, akiknek a bérezése nagyon alacsony, sok esetben a minimálbér szintjén van. Sajnos, jelenleg is magas azon nyugalmazott lelkipásztorainknak és egyházi alkalmazottainknak a száma, akik az államilag megállapított minimális nyugdíjban sem részesülnek, mert szolgálatuk idején az egyházközség nem biztosította a megfelelő bérezést.

Tartsuk továbbá szem előtt azt is, hogy a havi tisztességes fizetéseken túl nemcsak a templom, plébániai hivatal, hittanterem, ravatalozó és más egyházi épület energiafogyasztását kell egy közösségnek fedeznie, hanem olyan kiadásokat is, mint a filiákba való utazások költségei, mindannak biztosítása, ami a szentmisékhez és más liturgikus cselekményekhez szükséges, irodai költségek, épületek karbantartási költségei stb.

Soknak tűnhet a nettó jövedelem 1%-ának befizetése egyházi hozzájárulásként, de szó szerint egyházközségeink életben maradásáról van szó. Természetesen vannak sajátos helyzetek: létminimum alatt élő híveink, nagycsaládosok, munkanélküliek, olyan esetek, melyeket a lelkipásztorok megértéssel kezelnek. Viszont szomorú és fájdalmas valóság, hogy jelenleg főegyházmegyénk plébániáinak több mint fele, szám szerint 145 egyházközség, még a lelkipásztor fizetését sem biztosítja évek óta, nemhogy lehetőség lenne kántor vagy sekrestyés alkalmazására.

Krisztusban szeretett Hívek! Őseink, akik nem voltak tehetősebbek nálunk, összefogtak és ha kellett, kalákában templomot építettek, papot s tanítót fizettek, mert fontosnak tartották. Nekünk kötelességünk, hogy a készen kapottat megőrizzük és fenntartsuk, lelkipásztoraink és egyházközségeink szolgálattevőinek tisztességes megélhetését biztosítsuk. A jelenben való hozzáállásunktól függ közös jövőnk.

Fogjunk össze, vállaljuk tudatosan egyházközségeink terheit, a tehetősebb egyházközségek legyenek szolidárisak a kiterjedt szórvány kis létszámú közösségeivel, hogy főegyházmegyénk valamennyi plébániai közössége valóban „egy szív és egy lélek” legyen.

 

Gyulafehérvár, 2022. december 17.

† Gergely

érsek s.k.