Körlevél II. - 2003. március 25.

• Húsvéti körlevél
• Szentatyánk II. János Pál pápa üzenete a 2003. év Nagyböjtjére
• Nagycsütörtöki olajszentelõ szentmise
• Beiratkozás és felvételi a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szemináriumba - a 2003/2004-es tanévre
• Helyesbítés (Papi jubileumok 2003) 
• Jeromos Bibliakommentár I-III. rendelése
• Áldások könyve román nyelven -Ritualul binecuvântãrilor
• Fõegyházmegyénk statisztikai adatai a 2002-es évrõl

Krisztusban Kedves Testvéreim!

 Korunk emberének az a benyomása, hogy már nem is tud versenyezni a rohanó idõvel, a változó világgal. És mégis, a harmadik keresztény évezred hajnalán sem változott a helyzet: a hit szempontjából ugyanott vagyunk, mint 1973 évvel ezelõtt az elsõ Húsvét hajnalán.

Akkor is hihetetlen volt a hír: a názáreti Jézus, akit keresztre feszítettek és sírba tettek, harmadnapra feltámadt, megjelent tanítványainak, majd ötszáz testvérnek és megnyitotta az üdvösség útját mindazoknak, akik hisznek benne és az örömhír szerint élnek. A feltámadás hite azóta is a viták kereszttûzében áll. A legnagyobb csoda, a feltámadás, akárcsak a többi csoda is, mint pl. Lázár feltámasztása, a hívõ embert megerõsíti hitében, a kétkedõt Istenhez vezeti, de a megrögzött hitetlent nem gyõzi meg. A hit elsõsorban kegyelem, amelyet Isten ad mindenkinek a keresztség szentségében. De ezt a hitet ápolni, erõsíteni, fejleszteni kell a gyakorlati keresztény élettel. 

 Az elsõ húsvét vasárnap délutánján szomorúan ballagott két vándor Jeruzsálembõl otthonuk, Emmausz felé. (Vö. az emmauszi tanítványok szakasza, húsvétvasárnap esti evangélium, Lk 24,13-35.) Õk is részt vettek Jeruzsálemben a zsidó húsvéti ünnepeken, õk is tanúi voltak nagypénteken Krisztus keresztre feszítésének, õk is a názáreti Prófétában reménykedtek, hogy valóban õ a megígért Messiás, a Megváltó. Nagypénteken minden reményük szertefoszlott. Az úton ismeretlen vándor csatlakozik hozzájuk, aki magyarázza és fejtegeti az Írásokat, hogy mindennek így kellett történnie, így írták meg a Szentlélektõl ihletett szent írók. Mivel estére érnek csak haza, marasztalják ismeretlen útitársukat: "Maradj velünk, mert esteledik, és lemenõben már a nap." A kenyértörésben felismerik, hogy Jézus volt az, de õ el is tûnik szemük elõl. "Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk, és kifejtette az Írásokat?" - mondták egymásnak. Azonnal visszatértek Jeruzsálembe, és boldogan hirdették az egybegyûlteknek: Valóban feltámadt az Úr! Felismertük a kenyértörésben. Az egybegyûltek is boldogan válaszolták: Valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak!"

 1. A helyzet azóta sem változott. Az emberiség azon része, amely nem tud hinni a feltámadásban, ma is szomorúan bandukol élete országútján. Mennyi mindent remélt az emberiség a tudomány fejlõdésétõl, a demokratikus mozgalmaktól, sõt a hívõ ember Egyházától is. Azt hitte, hogy a két megrázó XX. századi világháború után kijózanul az emberiség, megértik az összefogás és a globalizáció jelentõségét, biztosítják gyermekeiknek a békés, boldog, szebb jövõt. S ehelyett állandó fegyvercsörgés, bombarobbanás, fegyverkezési hajsza és fenyegetõzés teszi tönkre életét. S a vallásos ember is kétkedni kezd abban, hogy az õ Istene valóban a Szeretõ Mennyei Atya, a Gondviselõ Isten?
 A megoldás most is az, mint akkor, 1973 évvel ezelõtt Emmauszban. Tudnunk kell azt, hogy Jézus Krisztus ma is elkísér minket életútunkon, még akkor is, ha életünk országútján nem ismerjük fel õt névtelen embertársainkban. Nem vagyunk egyedül: Krisztus mindig velünk van. Egyházában, a szentmiseáldozatban és egyházi életünkben magyarázza az Írásokat. A mi életünkben is mindennek úgy kell történnie, ahogy Isten megengedõ akaratából történik. Hinnünk kell, hogy a sok tragédia, meg nem értés, gazdasági és erkölcsi nyomor és elvándorlás ellenére is Isten szeret minket, mert az Istent szeretõknek minden a javukra válik, mondja Szent Pál (Róm 8,28). A feltámadásba vetett hit átsegít az élet legnehezebb szakaszán, mert megbizonyosodunk, hogy minden nagypéntekre húsvéthajnal következik.

 2. Az emmauszi tanítványok a kenyértörés közösségében ismerték fel az Úr Jézust. A kenyértörés közösségének ma egyszerûbben szentmiseáldozat a neve. A liturgia közösségalkotó, mert az Úr Jézus szent Teste és Vére vagyis a szentáldozás beleépít minket ugyanazon Titokzatos Test, az Egyház közösségébe. Manapság, amikor erdélyi híveink is keresik az utat, hogy ellenálljanak a súlyos történelmi örökségnek, a széthúzásnak, használjuk fel a szentmiseáldozat összefogó erejét. Krisztus Szent Teste, az Oltáriszentség egyesíti az egyházközséget, egyesíti az egyházmegyét, egyesíti Krisztus Egyházát a földkerekségen földrajzi szétszóratásában is. Egység csak akkor lesz, ha elõbb lelkünkben teremtjük meg ezt az egységet: kibékülünk Istennel és embertársainkkal. Húsvétot igazán csak kiengesztelõdött lélek ünnepelhet. Ezért kívánja Egyházunk, hogy híveink legalább minden esztendõben végezzék el szentgyónásukat és húsvét táján az Oltáriszentséget magukhoz vegyék. Csak a testvérgyilkos Kain mondhatta: "Talán õrzõje vagyok testvéremnek?" (Ter 4,9). A keresztény tudja, hogy felelõs minden embertestvéréért. A szeretet egyesít, a gyûlölet megoszlást hoz és gyilkol. "A békével semmi sem veszett el", mondta XII. Piusz pápa. 

 3. Az emmauszi tanítványok magányosan, kettesben, leverten bandukoltak haza felé. De Jézus felismerése után nem rejthették el élményüket. Az örömhírt meg kellett osztani másokkal is, mindenkivel. Visszatértek hát Jeruzsálembe.
 Ha a keresztény õszintén üli meg húsvét ünnepét, ha a feltámadásba vetett hitben rátalált földi élete céljára, örömére, a nehézségekben vigaszára és támaszára, akkor a szeretet diktálja, hogy ezt a kincset mással is megossza. A keresztény hit eleve hithirdetõvé, tanúságtevõvé teszi a megkeresztelt embert. Ezért szerepel liturgiánkban egyik elbocsátó felszólításként: "Menjetek békességben, és szolgáljátok Istent szeretetben." Aki minden héten az Úr napján, vasárnap átéli a húsvéti szent titkokat, az akaratlanul is, szavak nélkül is, mindennapi keresztény életével tanúságot tesz Krisztus feltámadása mellett. Ha politikusaink sohasem feledkeznének meg arról, hogy elsõsorban keresztények, akkor a politikában is a keresztény szeretet és igazságosság vezetné õket. A kereszténységben nincs vakáció, a keresztény nem csak vasárnap a templomban keresztény, hanem mindenütt: otthonában, munkahelyén, a politikai küzdõtér arénájában. Csak ettõl a keresztény megújulástól remélhetjük szakadozó egységünk mentését, helyreállítását. Ez a megújulás volt a célja a jubileumi 2000. esztendõben megtartott Fõegyházmegyei Zsinatunknak is Krisztus nevében, aki azért jött, "hogy életük legyen és bõségben legyen" (a Zsinat jelmondata, Jn 10,10).

 Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok kedves híveimnek és minden jóakaratú embernek.

Gyulafehérvár, 2003. április 20-án, Urunk Feltámadásának ünnepén.

Dr. Jakubinyi György s.k.
        érsek

 Téma: Nagyobb boldogság adni, mint kapni

 Mellékelten megküldjük Szentatyánk ez év Nagyböjtjére küldött üzenetének magyar fordítását. Arra kérjük Tisztelendõ Testvéreinket, hogy ennek gondolatait és mondanivalóját a nagyböjti szentbeszédek és lelki napok keretében ismertessék híveinkkel. 

Kedves Testvéreim!

1. A nagyböjt - az imádság, a böjtölés és a szükséget szenvedõk felé fordulás "jellegzetes" ideje - minden kereszténynek lehetõséget nyújt, hogy életének komoly, kritikus megvizsgálásával készüljön fel a Húsvétra. A keresztény ember emellett különösen is elmélyülten foglalkozik ilyenkor Isten igéjével, amely a hívõk mindennapi útját megvilágítja.

 Idén, a húsvét elõtti bûnbánati idõben az Apostolok Cselekedeteibõl ezt a mondatot szeretném javasolni útmutatásként az elmélkedéshez: "Nagyobb boldogság adni, mint kapni" (ApCsel 20,35). Nem csupán egy erkölcsi figyelmeztetésrõl van szó, de nem is egy olyan parancsról, amely az embert kívülrõl éri. Az önátadásra való készség természeténél fogva adott az emberi szívben: Mindenki vágyódik arra, hogy kapcsolatba lépjen másokkal és hogy - miközben önként a másiknak ajándékozza magát - teljesebb önmegvalósításra jusson.

2. Korunkat sajnos egy olyan felfogás folyásolja be, amely különösen is fogékony az emberi szívben újra és újra felnövõ önzés ösztönzésére. Mind a szociális területen, mind a média világában az embert gyakran befolyásolják olyan üzenetek, amelyek - nyíltan vagy burkoltan - folyamatosan dicsõítik a pillanatnyi élvezetek és a hedonizmus kultúráját. Még ha a természeti katasztrófáknál, a háborúk alatt és más szükséghelyzetekben nem is hiányzik a mások iránti figyelmesség, általában azonban mégsem könnyû a segítségnyújtás kultúráját kifejleszteni. A világ szelleme megváltoztatja a másoknak való önzetlen önátadás bensõ késztetését, és arra ösztönzi az embert, hogy saját külön érdekeit valósítsa meg. A földi javak gyarapítása utáni vágy egyre erõsebben izzik. Kétségtelenül természetes és jogos, hogy mindenki adottságai felhasználásával és munkájának teljesítményével fáradozzék, hogy megkapja mindazt, ami szükséges az élethez, de a túlzott birtoklási vágy megakadályozza az emberi teremtményt abban, hogy megnyíljék a Teremtõ és saját embertársai felé. Mennyire érvényesek minden idõben a tarzuszi Pál szavai: "Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság. Jó néhányan, akik hozzá szegõdtek, eltévelyedtek a hittõl, és sok gyötrelmet okoztak maguknak" (1Tim 6,10)!

 Az emberek kizsákmányolása, a másik szenvedése iránti közömbösség, az erkölcsi normák megsértése csak néhány gyümölcse a nyereségvágynak. A tartós szegénység szomorú helyzete láttán, amely a világ népességének nagy részét sújtja, miért nem ismeri fel az ember, hogy a minden áron kívánt haszon és a közjó iránti tetterõs és felelõsségteljes gondoskodás hiánya hatalmas pénzmennyiséget koncentrál néhány keveseknek a kezébe, miközben az emberiség fennmaradó része a nyomortól és a lét-feladástól szenved?

A hívõkhöz és minden jóakaratú emberhez intézett felszólításommal szeretnék kiemelni egy magától értetõdõ, mégis nem ritkán figyelmen kívül hagyott alapelvet: szükséges, hogy ne csupán néhány kevesek kivételezett körének a javáért, hanem minden ember életfeltételeinek jobbításáért fáradozzunk. Csak ezen az alapon tudjuk megvalósítani azt a nemzetközi rendet, amely valóban magán hordozza az igazságosság és a szolidaritás jellegzetességét, és amely után mindenki vágyódik.

3. Nagyobb boldogság adni, mint kapni. Ha a hívõ követi belsõ indíttatását és odaajándékozza magát a másik embernek anélkül, hogy valamit is várna, akkor egy mély, bensõ megnyugvást fog megtapasztalni.

Az erõt az igazságosság elõmozdításáért, a leggyengébbek védelmezéséért, és a humanitárius cselekedetekhez, hogy az éhezõknek kenyeret adjunk, törõdjünk a betegekkel és minden szükséghelyzetnél, valamint szorongattatásnál jelen legyünk, ezt az erõt a keresztény ember a szeretetnek azon egyedülálló és kifogyhatatlan kincsébõl meríti, amely Krisztusnak az Atyának való odaadásában rejlik. A hívõ ember arra van ösztönözve, hogy Krisztus nyomában járjon, aki valóságos Istenként és valóságos emberként az Atya akaratával tökéletesen egyetértve kiüresítette és megalázta önmagát (vö. Fil 2,6k), ugyanakkor önzetlen és teljes szeretettel nekünk adta magát, hogy végül meghaljon a kereszten. A Szentháromságos Isten szeretetének üzenete a Golgota hegyérõl indul el - minden kor és hely emberében mély nyomokat hagyva.

Szent Ágoston megjegyzi, hogy egyedül Isten, a legfõbb Jó képes legyõzni a világ nyomorúságát. A felebarát iránti irgalmasságnak és szeretetnek az Istennel való élõ kapcsolatból kell fakadnia, és állandóan erre kell figyelmeztetnie, mert Krisztushoz való közelségünkön nyugszik a mi örömünk (vö.: De civitate Dei, Lib.10, Cap.6).

4. Isten Fia elõbb szeretett minket, "amikor még bûnösök voltunk" (Róm 5,8), anélkül, hogy elõzetesen valamit is elvárt vagy valamilyen feltételt szabott volna nekünk. E megállapítást figyelembe véve, miért is nem látja meg az ember a nagyböjti idõben a kedvezõ lehetõséget, hogy bátran döntsön az önzetlenség és a nagylelkûség mellett? Az önzetlenség és a nagylelkûség, a böjtölés és az alamizsnálkodás gyakorlati és hathatós eszközei kínálják nekünk, hogy küzdjünk a pénzhez való túlzott ragaszkodás ellen. Az önmegtagadás nélkül - amely nem csupán a feleslegesrõl, hanem valami többrõl való lemondás, azért, hogy azt továbbadjuk a rászorulóknak - nincs igazi keresztény élet. Az állandó imádságból táplálkozó megkeresztelt ember világosan kifejezi, hogy Isten valóban elsõbbséget élvez az életében.

 Isten szívünkbe kiáradó szeretetének kell ösztönöznie és átalakítania létünket és cselekedetünket. A keresztény ember ne áltassa magát azzal, hogy akkor is tud testvérei igazi javáért fáradozni, ha nem él Krisztus szeretetében. Még ott is, ahol sikerülne a negatív szociális vagy politikai tényezõket lényegesen megváltoztatni, a szeretet nélkül minden eredmény csak rövid életû volna. A másiknak való önátadás lehetõsége önmagában Isten ajándéka és az Õ kegyelmébõl fakad. Ahogy Szent Pál apostol tanítja: "Isten maga ébreszti bennetek a szándékot, s hajtja végre a tettet tetszésének megfelelõen" (Fil 2,13).

5. A mai embernek, aki gyakran beteljesületlen üres és felszínes léte által keresi az igazi örömöt és szeretetet, Krisztus saját példáját nyújtja, és követésére hívja. Aki Õt hallgatja, azt felszólítja, hogy testvéreiért éljen. Az ilyen odaadásból teljes önmegvalósítás és öröm származik, ahogyan ezt annak a számtalan férfinak és nõnek a példája mutatja, akik a világ különbözõ részein biztonságukat feladva és habozás nélkül, misszionáriusként erre áldozzák életüket. De errõl tanúskodik azoknak a fiatalembereknek a döntése is, akik a hittõl lelkesülten elfogadták a papi vagy a szerzetesi hivatást, hogy az isteni üdvözítés szolgálatába álljanak. És végül ezt bizonyítja azoknak az önkénteseknek a növekvõ száma, akik önmagukat azonnali készséggel a szegényeknek, az idõseknek, a betegeknek és minden szükséghelyzetben lévõnek szentelik.

 Az utóbbi idõben az európai árvizek, a latin-amerikai és itáliai földrengések, az afrikai járványok és a fülöp-szigeteki vulkánkitörések áldozataiért érzett szolidaritás szellemének értékes versengését tapasztalhattuk meg, de nem akarunk megfeledkezni a világ más, gyûlölet vagy háború sújtotta területeirõl sem.
 Ezekben a helyzetekben fontos szolgálatot nyújtanak a közszolgálati kommunikációs eszközök, mert hozzájárulnak a szenvedésekkel és a nehézségekkel küzdõk felé a közvetlenebb segítségnyújtáshoz és az elevenebb együttérzéshez. Olykor nem a keresztény szeretetparancs, hanem egy egészen természetes részvét miatt növekszik meg a másik javára való fáradozás. De aki a rászorulókon segít, az mindig élvezi Isten jóakaratát. Az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk a Tabita nevû tanítvány feltámasztását, aki jót cselekedett felebarátaival (vö. ApCsel 9,36k), és Kornéliusz százados történetét, aki jószívûségéért elnyerte az örök életet (vö. ApCsel 10,1-31).

A szükséget szenvedõk szolgálata a "távol állók" számára a Krisztussal való találkozáshoz vezetõ, a Gondviselés által elõkészített út lehet, mert az Úr a felebarátnak nyújtott minden adományt bõségesen megjutalmaz (vö. Mt 25,40).

Szívbõl kívánom, hogy a Húsvét elõtti bûnbánati idõ a hívõk számára gyümölcsözõ idõszak legyen mindenütt a szeretet evangéliumának terjesztésére és az arról való tanúságtételre, mert a szeretetre való meghívás a sikeres evangélizáció szíve. Ehhez kérem Máriának, az Egyház Anyjának közbenjárását. Õ kísérjen minket nagyböjti útunkon! Ezzel a kívánsággal küldöm mindenkinek szívem mélyébõl áldásomat.

Vatikán, 2003. január 7.

II. János Pál pápa

 A nagycsütörtöki olajszentelési mise a fõegyházmegye papságának közös ünnepe. A szent olajak megszentelése és a papi ígéretek megújítása jó alkalom arra, hogy a fõegyházmegye papsága és az itt mûködõ szerzetes atyák fõpásztorukkal közösen mutassák be a szentmisét. A II. Vatikáni Zsinat tanítása szerint ez az Eucharisztia ünneplésének a legteljesebb formája. 

Ebben az évben is Nagycsütörtökön, április 17-én d. e. 10 órától Székesegyházunkban olajszentelõ szentmisét tartunk. Legyen ez a nap a hálaadás napja a kapott hivatásért és kegyelmekért. 

Szeretettel arra kérjük Tisztelendõ Testvéreinket, hogy a koncelebrációs szentmisén való részvétellel fejezzék ki testvéri együvétartozásukat fõpásztorukkal és az egész egyházzal.

Az olajszentelõ szentmisére jövõ paptestvérek hozzanak magukkal koncelebráló felszerelést és 3-10-ig foglalják el helyüket a presbitériumban. Az idõ sürgetésére való tekintettel, közvetlenül az olajszentelõ szentmise után csak egy szerény agapéra hívunk mindenkit az érseki palota nagytermébe. A kerületek képviselõi ezzel egy idõben átvehetik a szentelt olajakat az érseki kápolna elõtt. 

 A Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceumi Szeminárium felvételt hirdet a 2003/2004-es iskolai évben induló IX. osztályának 30 helyére, azon fiúk számára, akik sikeresen végezték el a VIII. osztályt, az utolsó két iskolai év valamelyikének végén sikeresen letették képesítõ vizsgáikat, és a felvételi napjáig nem töltötték be a l8. életévüket,  papi hivatást éreznek lelkükben, kántori oklevelet óhajtanak szerezni vagy egyszerûen keresztény nevelésben szeretnének részesülni. A felvételizni szándékozók idejében jelentkezzenek plébániájukon, és legkésõbb június 25-ig írásban jelentsék be szándékukat plébánosuk által az iskola igazgatóságának. A beiratkozás és a felvételi a törvényes állami keretek között történik: június 30-án szóbeli (vagy túljelentkezés esetén írásbeli!) képességpróba hittanból (probã de aptitudine), melynek anyagát az alábbiakban ismételten ismertetjük. A beiratkozás június 29-én, 9-tõl - 20 óráig történik az iskola titkárságán. Tehát a beiratkozásra és a felvételire elég egyszer eljönni. Június 29-én estétõl szállást és ellátást biztosítunk a felvételizõknek. A képességpróba eredményeit (APT) júl. 1-én, a felvételi eredményeit (MFA) pedig csak július 13-án függesztjük ki,  amit nem kell megvárni. Az iskola hasznos idõn belül értesíti a szülõket a vizsga eredményeirõl.

A dossziét a beiratkozáskor hozzuk, melynek az alábbi iratokat kell tartalmaznia:

1. Igazolás a VIII. osztály elvégzésérõl (Foaie matricolã), melyen fel van tüntetve az V-VIII. osztályos média.
2. A VIII. osztály utáni sikeres képesítõ vizsgáról igazolás (Certificat de capacitate)
3. Az otthoni iskolaigazgatóval, osztályfõnökkel és a szülõvel aláíratott Beiratkozási ív (Cererea de înscriere), eredetiben, amelynek tartalmaznia kell az V-VIII. osztály médiáját, az abszolváló vizsga médiáját és a "felvételi médiát" (media de admitere), melyet az érvényben lévõ felvételi szabályzatának megfelelõen  számított ki az iskola.
A beiratkozási ívre nem kell kódszámot írni, mivel iskolánkban képesítõ vizsgát tartunk!
4. Orvosi igazolás
5. Ellenõrzõ könyvecske
6. Születési igazolvány (Certificat de naºtere) hitelesített másolata
7. Keresztelési és bérmálási anyakönyvi-kivonat
8. Szülõk egyházi házassági igazolása
9. Plébánosi ajánlás (zárt borítékban)
10. Személyazonossági igazolvány (akinek már van!)

 Bõvebb felvilágosításért forduljunk a helyi plébánia hivatalhoz vagy levélben az iskola igazgatóságához: Seminar Liceal Romano-Catolic, Str. Pacii nr. 4, 2500 Alba Iulia, Tel:0258-819869; E-mail: gmgk@ apulum.ro; Http: www.hhrf.org/gyrke/majlath.html
N.B. Amennyiben a felvételi elsõ szakasza után még maradnak helyek, szept. 4-én õszi felvételit is tartunk, melyre legkésõbb aug. 27-én estig a plébános vagy fõesperes útján írásban kell bejelentkezni.

A felvételi vizsga tételei hittanból:

Bajtai Zsigmond: "Aki hisz, üdvözül" címû hittankönyvbõl:
Biblia (15-18.old.) - Teremtés, gondviselés (28-33.old.) - Isten terve az emberrel (34-40. old.) - A Fiúisten érettünk emberré lett (43-48. old.) - Legyen meg a Te akaratod! (54-59. old.) - Föltámadt és fölment a mennybe (60-66. old.) - A Szentlélek (67-71 old.) - Jézus egyháza (79-83. old.) - Az egyház elöljárói (88-92. old) - Szentek közössége (93-97. old.) - A keresztség (115-120. old.) - A krisztusi tanúságtétel szentsége (121-125. old.) -Az Eukarisztia, vagyis az Oltáriszentség (127-131. old.) - Hiszem a bûnök bocsánatát (138-143. old.) - A bûnbocsánat szentsége az újrakezdés szentsége (143-147. old.)

Bajtai Zsigmond: "Tartsd meg a parancsokat!" címû hittankönyvbõl:
A fõparancs (15-19. old.) - Tízparancsolat (19-23. old.) - Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj! (25-29. old.) - Beszélõ viszony Istennel (30-33. old.) - A hit, remény, szeretet isteni erénye (35-41. old.) - Istennek szent Anyja (4-47.old.) - Isten nevét hiába ne vedd! (54-58. old.) - Az Úr napját szenteld meg! (60-65. old.) - Atyádat és anyádat tiszteld! (66-71. old.) - Testi és lelkiélet védelme (86-92 old.)- Tiszta élet (93.98. old.) - Igazság és becsület (106-110. old.) - Az egyház parancsai (112-117. old.) - A bûn az emberi lélek sebe (130-134. old.)

Bajtai Zsigmond: "Krisztus tanúi a történelemben" címû hittankönyvbõl:
István diakónus vértanúsága és Saul megtérése (12-13.old.) - Szeretet ragyogja be a véres üldözéseket (22-24. old.) - A kereszténység felszabadul (26-28. old.) - A magyar nép kereszténnyé lesz (46-49. old.) VII. Szent Gergely az egyház szabadságáért (55-57. old.) - Assis-i szent Ferenc (66-68. old.) Mórusz szent Tamás, az angol szakadás vértanúja (86-88 old.) - Loyolai szent Ignác (88-91. old.) - Páli szent Vince, az irgalmas szeretet apostola (113-114 old.) - Bosco szent János a fiúk apostola (128-131 old.)

Sajnálattal közöljük, hogy ez évi I. körlevelünkben meghirdetett jubiláns papok jegyzékébõl a szövegszerkesztés folyamán kimaradt két paptestvér. A hiányosságért ezúton is elnézésüket kérjük. A két jubiláns ezüstmisés: 

1. Márton Gábor Benedek  Kolozs
2. Nagy József id.    Buzásbesenyõ

 Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat gondozásában megjelent a JEROMOS BIBLIAKOMMENTÁR I-III. tervezett köteteibõl az elsõ kettõ. Korlátozott példányszámban érseki hivatalunk is forgalmazni fogja. A kiadvánnyal kapcsolatban idézni szeretném azokat a sorokat, amelyeket az I. kötet kiadásához írtam: 

 A Szent Jeromosról nevezett amerikai katolikus szentírás magyarázatot olasz fordításban ismertem meg Rómában. Elsõ és legkiegyensúlyozottabb katolikus, Zsinat utáni szentírás-tudományi kézikönyv. Annyira megszerettem, hogy 18 évig tartó teológiatanári mûködésem idején ez a könyv volt vezérfonalam. Segített abban, hogy a II. Vatikáni Zsinat szellemében a megújult katolikus szentírás-tudományt közelebb vigyem az ifjabb és idõsebb papi nemzedékhez. Tanári pályafutásom elején bemutattam Márton Áron püspök úrnak. Õ teljesen a könyv mellé állt, és így fõpásztori fedezetem is volt a könyv használatára. Nagy öröm volt számomra, amikor hírét vettem, hogy a közel ötven amerikai katolikus teológiatanár részben új szerzõkkel, de a bevált hármas szerkesztõség vezetésével új formába öntötte a már klasszikusnak számító kommentárt. 

 Még nagyobb volt az örömöm, amikor Thorday Attila professzor közölte velem a hatalmas kézikönyv magyar kiadási tervét. Ezt tartjuk most kezünkben. Isten áldása kísérje a könyvet, szerzõit és fordítóit, használóit és olvasóit. Segítsen ez a könyv mindenkit Isten Szavának megértésére és követésére:
 "Igen, jönnek napok - mondja az Úr, az Isten -,
 amikor éhséget bocsátok a földre:
 éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre,
 hanem az Úr szavának hallgatására" (Ámosz 8,11)

 Szeretettel ajánljuk Tisztelendõ Testvéreink figyelmébe. Akik meg szeretnék vásárolni, jelezzék szándékukat a fõesperesi hivatalnál. Az I-III. kötet írányára: 1.800.000 lej.
 A Fõtisztelendõ Fõesperes urakat egyben arra kérjük, hogy a kerület rendelését összesítve folyó év április 15-ig adják le az érseki hivatalnak. Amennyiben határidõre meg kapjuk az igénylést, remélhetõleg, még húsvét elõtt el tudjuk juttatni az elsõ két kötetet a megrendelõknek. 

A Bukaresti Római Katolikus Érsekség tájékoztatott, hogy közelebbrõl megjelentetik (kb. 780 oldal terjedelem - 475.000 lei irányár) a RITUALUL BINECUVÂNTARILOR címû kiadványt a "De Benedictionibus, Editio typica, typis Polyglottis Vaticanis 1985" alapján.
 Tisztelendõ Testvéreinket arra kérjük, hogy akik meg akarják rendelni, jelezzék szándékukat az érsekségen - folyó év április végéig. Erre azért van szükség, hogy egyben felmérést is végezzenek, hogy a küszöbön álló nyomtatás hány példány megjelenéséig terjedjen. 

Minden évben, az év elején a lelkipásztorok jelentése alapján be kell küldenünk az Apostoli Szentszéknek az elõzõ év statisztikai adatait.
 Tisztelendõ Testvéreink tájékoztatására mellékelten megküldjük ezeket az adatokat fõesperesi kerületekre lebontva. 

Statisztikai adatok>>

Gyulafehérvár, 2003. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén

Dr. Jakubinyi György s. k.
érsek