2015.03.27
Ausztriában már az Osztrák-Magyar Monarchia óta létezett a különböző bevándorló népcsoportok számára anyanyelvű lelkipasztoráció, és ez a menekültek számának későbbi növekedésével egyre inkább szabályozott kereteket igényelt. Különösen a második világháború után Európa-szerte tapasztalt, sőt világviszonylatú migráció jelenségére adott válaszként 1968-ban Róma kiadta a De pastorali migratorum cura című szentszéki rendelkezést, amely szabályozta a migránsok lelkigondozását. Közben Ausztriába is egyre nagyobb számban érkeztek a nem német anyanyelvű bevándorlók, aminek következtében a lelkigondozásuk koordinálására az Osztrák Püspöki Konferencia 1975-ben kinevezte az első igazgatót, a megbízáshoz hivatalt is rendelve. Az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatósága ebben az évben tehát fennállásának negyvenéves jubileumát ünnepli. Az eltelt évtizedekről és az ünneplés mikéntjéről a gyulafehérvári egyházmegyés dr. Vencser László igazgatót kérdeztük, aki tizenöt éve vezeti ezt a hivatalt.
– A világban zajló folyamatok tehát oda vezettek, hogy a múlt század második felében sem a Vatikán, sem a befogadó nyugat-európai országok nem mehettek el szó nélkül a migráció felgyorsulása mellett. Miként folytatódott a kérdés szabályozása Ausztriában 1975 után?
– Az 1975-ben létrehozott ausztriai igazgatóság kezdetben az 1968-as szentszéki rendelkezés irányelvei alapján látta el a feladatát, majd a helyi sajátosságok figyelembe vételével az Osztrák Püspöki Konferencia 1997-ben szabályozta az ausztriai idegen nyelvű lelkipasztorációt. Pár évvel később, 2004-ben az Elvándorlók és Úton Lévők Lelkipásztori Gondozásának Pápai Tanácsa kiadásában egy újabb szentszéki rendelkezés jelent meg, az Erga migrantes caritas Christi, azaz Krisztus szeretete a migránsok iránt című, amely e téren ma is a legfőbb érvényben lévő iránymutatás. Az ausztriai idegennyelvű pasztoráció igazgatósága e két dokumentum – az Osztrák Püspöki Konferencia irányelvei és a Pápai Tanács instrukciója – alapján működik. Ami pedig a struktúráját illeti: az igazgatót a püspöki konferencia nevezi ki, munkáját is annak főtitkársága keretében végzi: a referens főpásztorral – jelenleg Franz Scharl segédpüspökkel – együttműködve egész Ausztria területén koordinálja az itt élő, más anyanyelvű katolikusok lelkigondozását, biztosítva ezzel, hogy a közösségek a helyi egyházban otthon érezzék magukat. Az igazgatóság vezetőtanácsában részt vesznek az egyházmegyék megbízottai és a közösségek lelkészi küldöttei. Itt fontos megemlíteni, hogy a burgenlandi horvátok és magyarok, valamint a karintiai szlovénok nem tartoznak hozzánk, mert őket az illetékes egyházmegyék őshonos lakosoknak tekintik, így ők a helyi egyház struktúrájába épülve fejtik ki tevékenységüket.
– Hány népcsoport hallgathat szentmisét Ausztriában a saját anyanyelvén?
– Az egyházmegyékben mintegy harminc nyelven – köztük magyarul – folyik a pasztoráció. Körülbelül félmillió katolikus migránst tartunk számon, beleértve azokat is, akik már rendelkeznek osztrák állampolgársággal. Kétharmaduk Bécsben és Bécs környékén, egyharmaduk pedig Ausztria más tartományaiban él. Szintén kétharmaduk Európából, míg egyharmaduk más kontinensekről érkezett. Mintegy száz személy gondoskodik róluk: nyolcvan lelkész és húsz világi alkalmazott, köztük vezetők, lelkipásztori kisegítők, hitoktatók, titkárnők. A papok kétharmada teljesíti szolgálatát főállásban, jelentős részük osztrák plébániai munkája mellett látja el nemzetiségi csoportja lelkigondozását. További egyharmadnyian a tanulmányokat Ausztriában folytató papok és a más megbízatásokban tevékenykedők közül kerülnek ki.
– Az adminisztráció mellett még miben tud segíteni nekik az igazgatóság?
– Évenkénti nagygyűlésünk a papok és világi munkatársak továbbképzését szolgálja: minden ilyen alkalommal egy-egy teológiai témát dolgozunk fel, illetve a felmerülő napi problémákra keresünk válaszokat. Szintén évente, szeptember utolsó vasárnapján megszervezzük a Népek vasárnapját, amelyen a közösségek az ünnepi szentmisét követően bemutatják hagyományaikat és együtt ünnepelnek a helyiekkel. Immár tizenöt éve minden esztendőben külföldi tanulmányi utat is szervezünk, hogy minél többet megismerjünk elsősorban azokból az országokból, ahonnan a migránsok érkeznek. Magyarország, Horvátország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Románia/Erdély, Szerbia/Vajdaság, Ukrajna, Észak-Olaszország, Róma, Bosznia-Hercegovina és Németország után ebben az évben a tizenötödik utunkra kerül sor: április végén Albániába utazunk.
– Okkal feltételezhetjük-e, hogy Ausztriában az idegen nyelvű népcsoportok között a magyar a legnagyobbak közé tartozik?
– A horvátok és a lengyelek mellett valóban az egyik legnagyobb lélekszámú népcsoport a mienk, egyes becslések szerint százezer fő alkotja, és ennek nagy valószínűséggel hetven százaléka katolikus. Ez is becsült adat, hiszen nem mindenki tartja a kapcsolatot az egyházzal.
Magyar nyelvű lelkipasztoráció Bécsben már a XVI. század elején létezett, állandó magyar lelkész pedig 1722 óta szolgál az osztrák fővárosban. E tekintetben a Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek által 1623-ban alapított Collegium Pázmáneum különösen a két világháború között töltött be fontos szerepet, amikor annak lelkiigazgatója volt a bécsi magyar lelkész; azóta szerzetes és egyházmegyés papok látják el ezt a feladatot. A második világháború után, majd 1956-ban, 1989-ben és az elmúlt évtizedekben számos magyar érkezett – és érkezik napjainkban is – Ausztriába, ezért ők nemcsak Bécsben és környékén, hanem az ország több régiójában is anyanyelvükön ünnepelhetik a szentmisét és igényelhetik a lelkipásztori szolgálatot. Ellátásukról – a burgenlandiakat is ideszámítva – összességében tíz magyar pap gondoskodik, akik felerészt osztrák, felerészt pedig magyar közösségeket vezetnek.
A Bécsi Egyházmegyében Simon Ferenc esperes-plébános, magyar lelkész és nemzeti koordinátor szolgál, illetve besegít itt Szomszéd Tamás jezsuita szerzetes is, aki osztrák plébánián segédlelkész, de Bécsújhelyen és Badenben magyarul is misézik. Linzben Szabó Ernő plébános szintén osztrák szolgálata mellett végzi a magyar pasztorációt. A Grazi Egyházmegyében ezt Molnár Ottó prelátus vezeti, Holló István plébános van ebben a segítségére. A Klagenfurti Egyházmegyében kétévenként érkezik egy szatmári egyházmegyés pap – a két egyházmegye közötti egyezmény alapján –, aki havonta egyszer misézik magyarul is. Jelenleg Heiterer István szolgál ott. Salzburgba Bécsből jár ki a lelkész havonta egyszer. Innsbruckot részben szintén Bécsből látják el, részben pedig a jelenleg Dél-Tirolban szolgáló Nagy György Attila gyulafehérvári egyházmegyés lelkész végzi a magyar szentmisét.
Mint említettem, struktúra szempontjából Burgenland nem tartozik hozzánk, de ott is vannak magyar szentmisék. A háború után László Stefan püspököt, a Kismartoni Egyházmegye első főpásztorát bízta meg a Vatikán azzal, hogy a magyar menekültek pasztorációjáért feleljen. Halála után az utódai nem kapták meg ezt a megbízatást, azonban az egyházmegye jó kapcsolatot tart a magyarokkal. Kismartonban Pál László püspöki vikárius, Alsóőr és Felsőőr településeken Keresztfalvy Péter bencés szerzetes, Középpulyán és Felsőpulyán pedig az ottani lengyel származású plébános végzi a magyar nyelvű szentmisét.
A bécsi Pázmáneumban, azóta, hogy ott Mindszenty József bíboros-hercegprímás magyarul misézett, minden szombaton van előesti magyar nyelvű szentmise, amit jelenleg Varga János rektor végez. A lelkészségek tanácsadással is foglalkoznak, ugyanakkor szorosan együttműködnek a kultúregyesületekkel, hétvégi iskolákkal, cserkészekkel, gyakran termeket biztosítanak számukra. A legnagyobb segítő szándékkal igyekeznek jelen lenni a magyar közösségi életben.
– A magyar lelkészek tartják-e egymással a kapcsolatot, szerveznek-e közös programokat?
– Minden évben egy alkalommal, január elején tartunk Kismartonban egy háromnapos találkozót, amit 2012 óta Pál László püspöki vikárius szervez. A tapasztalatcsere további lehetőségeit kínálják az említett évi nagygyűléseink, a külföldi tanulmányi utak és az egyéni találkozások.
– Az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatóságának negyvenéves jubileumi évfordulójáról március 18-án Bécsben a Kardinal König Hausban ünnepi műsorral emlékeztek meg. Mi volt az ünnepi program leghangsúlyosabb mondanivalója?
– A százfős közönség s abban több mint húsz népcsoport képviselőinek az érdeklődésével kísért ünnepi programunkat üdvözlő szavaival Franz Scharl referens segédpüspök nyitotta meg, majd üzenetben Rómából Veglio bíboros, Christoph Schönborn bécsi bíboros és Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, személyesen pedig Peter Zurbriggen bécsi nuncius és Peter Schipka, az Osztrák Püspöki Konferencia főtitkára köszöntötte az ünneplő közösséget. A köszöntő szavakat dr. Regina Polak bécsi egyetemi professzor asszony migráns pasztoráció aktuális kérdéseiről tartott ünnepi nagyelőadása követte. A zenés műsorszámok előadói is multikulturalitást tükröztek: az erdélyi születésű Kósa Mária az általa alapított és vezetett zenei iskola fuvolakvartettjével – brazil, tajvani és kárpátaljai társaival – európai, ázsiai, afrikai és dél-amerikai zeneműveket adott elő. A rendezvényről mindenki azt az alapvető gondolatot vihette magával, amit az előadásában a professzor asszony is kihangsúlyozott: hogy a népcsoportok felbecsülhetetlen kincset jelentenek az ausztriai egyház számára.
– Az alkalomra az ön és Franz Scharl referens segédpüspök szerkesztésében egy egészen kivételes könyv is napvilágot látott. Mitől különleges ez a kötet?
– Einheit in Vielfalt, vagyis Egység a sokféleségben a címe ennek a nagyon szép, tartalom- és színgazdag, harmonikus, a szemnek is tetszetős kiadványnak. Az üdvözlő- és bevezetőszavakat követően 34 beszámolót találunk benne: 14 európai, 3 afrikai, 7 ázsiai, 2 latin-amerikai, 6 közel-keleti csoport fényképes bemutatkozását, továbbá a görögkatolikus bizánci rítusú egyház és az afrikai, ázsiai és latin-amerikai rektorátus tevékenységének ismertetését. A szövegek német nyelven íródtak, de hogy egy kedves gesztust gyakoroljunk a közösségek felé, kértük, hogy írásaikat egészítsék ki a saját anyanyelvükön az elején egy bibliai idézettel, a végén pedig bemutatkozásuk rövid összefoglalásával. A kötet végén öt világnyelven: német, angol, olasz, francia és spanyol nyelven olvasható az igazgatóság történetének összefoglalása.
Ez az első ilyen jellegű kiadvány Ausztria és azon belül az idegen nyelvű lelkipasztoráció történetében, korábban nem jelent meg hasonló. Látható lapjain az a sokszínűség, amely a katolikus egyházat jellemzi, célja pedig kettős: szeretné elérni, hogy az osztrák helyi egyház még inkább tudomást szerezzen e közösségek fontosságáról és kicsit közelebbről megismerje őket, másrészt biztatást, megerősítést kíván nyújtani a más ajkú népcsoportok tagjainak. Az ünnepséget megelőző sajtótájékoztatón egy koreai hölgy és a Jézus által beszélt arám nyelvet használó káldeai közösség egyik tagja el is mondta, hogy számukra az anyanyelvi szentmise, az egymással való találkozás és együttlét lelki megerősítést jelent, abból erőt merítenek, s mindez megszilárdítja bennük azt az érzést, hogy az egyházban ők is otthon vannak, az egyházban senki nem idegen.
– Milyen érdekes, hogy az egyház valóban egy ház, imádkozni viszont mindenki a saját anyanyelvén tud leginkább…
– Az ünnepségünkön a római Veglio bíboros küldötteként jelen volt P. Matteo Gardzinsky, aki lengyel származású, de Kanadában született. Elmondta, hogy amikor Torontóban kisiskolásként megkezdte tanulmányait az angol nyelvű iskolában, a közös imádságba nem tudott bekapcsolódni. Kérdezték tőle, hogy hogyan lehetséges ez, mire azt válaszolta, hogy ők a családban mindig lengyelül imádkoznak. Később persze megtanulta az imádságokat angol nyelven is. Lengyelül a hétvégi iskolában tanult. A teológiát is Lengyelországban végezte, tíz évvel ezelőtt szentelték pappá. Négy évig a római lengyel közösség lelkésze volt, most pedig a Pápai Tanácsnál tevékenykedik. Igen, imádkozni valóban az anyanyelvünkön tudunk leginkább. Éppen ehhez igyekszik segítséget nyújtani negyvenéves igazgatóságunk, és a más ajkúak lelki megerősítéséhez szeretne hozzájárulni újonnan megjelent ünnepi kötetünk is.
Varga Gabriella