2015.08.14
„Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk” és „Minden magyar felelős minden magyarért” – e két, Sütő András és Szabó Dezső nevéhez fűződő gondolatra alapozza nemzetpolitikáját Magyarország Kormánya, amely újabb tanújelét adta annak, mekkora figyelmet fordít a szórványban élő magyarság helyzetére. Azzal a meggyőződéssel, hogy e közösségekben a magyarság számarányának csökkenése lassítható, megállítható és hosszútávon visszafordítható, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága elindította a Petőfi Sándor Programot, amelynek keretében ösztöndíjasokat küld a külhoni magyarság szórványközösségeihez, hogy kilenc hónapon keresztül segítsék azok értékőrző munkáját, és tájékoztatási, közösségépítő, támogató tevékenységükkel erősítsék Magyarországhoz való kötődésüket. Erdélybe, Partiumba és Bánátba augusztus 15-én 22 ösztöndíjas érkezik s közülük többen kapcsolódnak majd be katolikus egyházi intézmények vagy ahhoz közeli szervezetek tevékenységébe. A Programról Grezsa Istvánt, a határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztost kérdeztük.
– Az Erdélyi, mai nevén Gyulafehérvári Főegyházmegye területén élők is nagy várakozással tekintenek a Petőfi Sándor Program elé. Pontosan mely katolikus egyházi intézmények vagy ahhoz közeli szervezetekhez érkeznek ösztöndíjasok?
– Molnár Balázs a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumhoz, Ciceri Attila a Dévai Szent Ferenc Alapítványhoz, Monostori Beáta pedig a csicsókeresztúri, árva, félárva vagy bántalmazott gyerekek és azok családjainak megsegítésén fáradozó Possibilitas Egyesülethez érkezik. A fogadó szervezetek köre hosszas, minden részletre kiterjedő egyeztetés eredményeképpen alakult ki. Ennek során törekedtünk arra, hogy figyelembe vegyük az elszakított nemzetrészek társadalmi viszonyait, és itt hangsúlyosan meg kell említenem a történelmi egyházak szerepét. Míg Magyarországon vallásvesztést tapasztalunk ennek minden káros következményével együtt, addig az elszakított nemzetrészekben a megmaradás zálogai a történelmi egyházak. Egészen más az ott élő magyarok kapcsolata a saját egyházukkal, papjaikkal; sok esetben az egyetlen ember, akire számíthatnak ezekben a közösségekben, az a lelkész. Éppen ezért az ösztöndíjasaink minden bizonnyal akkor is szorosan együtt fognak működni a helyi lelkészekkel, ha a fogadó szervezeteik történetesen kulturális alapítványok vagy egyesületek. Az említett három település mellett az ösztöndíjasaink Romániában jelen lesznek még Nagysármáson, Fogarason, Segesváron, Válaszúton, Temesváron, Szamosújváron, Zsobokon, Szászrégenben, Lupényban, Vízaknán, Medgyesen, Resicabányán, Nagyszalontán, Nagybányán, Lészpeden.
– Mi a legfőbb célja a Petőfi Sándor Programnak?
– A magyar nemzet létszámában és sok helyen arányaiban is fogy, a Kárpát-medencében a szórvány 95 éve „olvad”, jelentős fogyás figyelhető meg a nagyvárosokban is. A Petőfi Sándor Program célja ennek a folyamatnak a lassítása, lehetőség szerint megállítása. Trianon óta a nemzeti önazonosságtudat megőrzése szempontjából ezek a közösségek vannak a legnehezebb helyzetben. Lassan egy évszázada a többség szorításában élnek, mégis megőriztek valamit abból, ami nemzeti identitást jelent: ilyen értelemben is hűség, remény és hit tapasztalható a részükről. A Program révén ebben szeretnénk megerősíteni őket, ami által reményeink szerint az anyaország gondoskodását is sikerül közvetítenünk feléjük. Célunk továbbá, hogy egy működő közösségi hálózatot hozzunk létre a Kárpát-medencében, amelyben nemcsak az anyaország tart fenn kapcsolatot a külhoni magyar nemzetrészekkel, de a szomszédos országok magyar közösségei egymással is szoros kapcsolatot alakítanak ki. Bízunk abban, hogy a Program a szórványban élők magyar azonosságtudatának elmélyítése mellett a magyar-magyar kapcsolatok erősítéséhez is nagymértékben hozzájárul majd.
– Kik lehettek Petőfi-ösztöndíjasok?
– A pályázati kiírásban megfogalmazottak szerint az a 20. életévét betöltött, büntetlen előéletű magyar állampolgár nyújthatta be jelentkezését, aki közép- vagy felsőfokú végzettséggel, valamint kiemelkedő és a magyar szórvány számára hasznosítható szakmai felkészültséggel rendelkezik, és/vagy közösségszervező, hagyományőrző egyéb közösségi tevékenységekben aktívan részt vett. Nagyon örültünk, hogy az ötven Petőfi Sándor-ösztöndíjas közül 18-an nem anyaországiak – közülük 9-en erdélyiek –, hiszen a Program másik célja az, hogy kilenc hónapot egy másik elcsatolt területen töltve az ösztöndíjasok felfedezzék, milyen sokszínű nemzet tagjai vagyunk.
Magyarország Kormányának ösztöndíjasai képviselik Magyarországot, a kormányzatot, minden magyart, aki a csonka-anyaországban él, ez pedig rendkívül nagy felelősség, egyúttal büszkeség is. Emellett éppoly nagy lehetőség és esély, hiszen az ösztöndíjas abban a nemzetépítő munkában vesz részt, amelyet nemzeti újjászületésünk mielőbbi megvalósulása érdekében végzünk.
– A Petőfi Sándor Program nem előzmény nélküli, hiszen Magyarország Kormánya 2013-ban elindította a Kőrösi Csoma Sándor Programot. Mi a hasonlóság és a különbség a két program között?
– A nemzetpolitikai szótárban különbséget teszünk a diaszpóra és a szórvány között. Diaszpóra alatt értjük a nagyvilágban szétszóródott magyarságot, szórvány alatt pedig a Kárpát-medence szórványközösségeit.
A diaszpóra magyarságának segítségére elindított Kőrösi Csoma Sándor Program keretében 2013-ban 48 ösztöndíjas utazott 16 országba, majd a nagy sikerre való tekintettel 2014-ben már 100 ösztöndíjast irányítottunk 24 országba. Ebben az évben ugyancsak 100 ösztöndíjas utazik ki 5 kontinens 26 országába. Az új célországok között szerepel Törökország, Ciprus, Görögország, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Írország, Belgium és Új-Zéland. Ennek a programnak a célja a magyar önazonosságtudat elmélyítése és a magyar nemzet összetartozásának megerősítése, a nyugati diaszpórában élő magyarok anyanyelvismeretének fejlesztése, a magyar közösségekben való tevékenység és a Magyarországgal való kapcsolattartás ösztönzése. Ezzel párhuzamosan a Petőfi-program az egykori Monarchia területére terjed ki, érintve Romániát, Ukrajnát, Szerbiát, Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát, Szlovákiát, Csehországot, Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát és Dél-Lengyelországot.
Trianon óta annyi fájdalom, gyász, veszteség halmozódott fel, különösen a szórványközösségekben, hogy ezeknek a megtapasztalása, megélése, helyén kezelése nem könnyű feladat. Nyilvánvaló, hogy ez a program nem a sebek nyalogatásáról akar szólni, hanem sokkal többről: egyfelől a legnehezebb helyeken őrt állók részére közvetíteni akarjuk azt az üzenetet, hogy az anyaország nem mond le egyetlen magyarról sem, akár vegyes házasságból született, akár már nyelvvesztéssel él, és mindent megteszünk azért, hogy a Kárpát-medencében tapasztalt negatív tendenciákat visszafordítsuk. Másfelől, míg a Kárpát-medencében depresszió, demográfiai okokból, gazdasági elvándorlásból fakadó rosszkedv jellemző, addig a nagyvilág magyarsága a reneszánszát éli. Magyarország iránt fokozott érdeklődést tanúsít. Szeretnénk – részben a Program segítségével – ezt az érdeklődést a Kárpát-medencében is újra felkelteni. A magyar nemzetpolitika egyik fő célkitűzése az, hogy újra otthon legyünk a Kárpát-medencében.
– Vajon nem késtünk el ezzel?
– Sosem késő a negatív folyamatok visszafordításáért lépéseket tenni, ugyanakkor az is tény, hogy a 95 esztendeje tartó Kárpát-medencei térvesztésünk döntő szakaszához érkeztünk. A következő legfeljebb két-három évben dől el, hogy emelkedő nemzetként éljük-e meg a trianoni centenáriumot, vagy veszteségeivel szembenézni képtelen közösségként, aki elfogadja számbeli és lélekbeli fogyatkozásának következményeit. Nyilván minden felelősen gondolkodó magyar csak azt válaszolhatja, hogy legyen bármilyen végzetesnek tűnő is leépülésünk, mégis meg kell próbálkoznunk talpra állni.
Ahhoz, hogy az olvadó külhoni magyar közösségeink, beleértve a „tömbmagyar” Székelyföldet ugyanúgy, mint a szórványt, meg tudjanak maradni azoknak, akiknek születtek, az is szükséges, hogy a magyar nemzetpolitikai törekvéseket a gazdaságfejlesztés nézőpontjával is kiegészítsük. E terén is körmünkre égnek a tennivalók.
A Kőrösi Csoma Sándor- és a Petőfi-program révén azt üzenjük a világban minden, magát magyarnak valló embernek, hogy ő Magyarország számára ugyanolyan fontos, szülessen bár Budapesten, Nagybecskereken vagy éppen Ontarióban. A kormány és a mindenkori politikum felelősségvállalása elengedhetetlen a nemzeti identitás megőrzéséhez és erősítéséhez, ugyanakkor az egyéni teljesítmények és helytállások nélkül ez mind kevés. Ezért és ebben számítunk mások mellett az ösztöndíjasainkra.
Varga Gabriella
Fotó: MTI – Szigetváry Zsolt