Az erdélyi püspökséget Szent István király alapította 1009-ben. A gyulafehérvári várban ma is álló székesegyház első felépítménye, az ún. I. székesegyház a 11. század második felében már háromhajós bazilika volt, egyetlen félköríves apszis záródással és a déli oldalához csatlakozó kerek, apszissal bővített keresztelőkápolnával. Alapfalainak vonalát ma a mellékhajók padlózatán lehet nyomon követni az eltérő színezésű kőlapok mentén. A korábbi épületet a 12-13. század fordulóját követően bővítették, megtartva a bazilikális elrendezést. A jelenleg is álló templomépület, az ún. II. székesegyház latin kereszt alaprajzú, háromhajós bazilika kereszthajóval, két nyugati és négyezeti toronnyal. A két mellékapszis eredetileg félköríves főszentélyt fogott közre. Déli oldalán két boltszakasz hozzáépítésével alakították ki az ún. régi sekrestyét, északon pedig a Lászai- (1512) és a Várday-kápolnát (1524 után) építették hozzá.
A székesegyházat a fejedelemség idején, 1565-től (rövid megszakítással 1594-1603 között) 1716-ig előbb az unitáriusok, majd a reformátusok használták. Gyulafehérvárra a római katolikus püspök 1716-ban térhetett vissza, és vehette birtokba az ősi székesegyházat.
A két középkori torony által közrefogott, boltozatos nyugati előcsarnok barokk oromzatát magyar szentek: Szent István, Szent László, Szent Adalbert és Szent Gellért egészalakos szobrai díszítik (1728). Az előcsarnokból nyílik a kora gótikus szerkezetű és díszítésű nyugati kapu (1270 után).
A Szent Mihály-székesegyház előtti téren, nyugati irányban egy másik templomépület alapfalai is előkerültek. A 2011. évi ásatás során feltárt, egyhajós és félköríves szentélyű templom feltehetően a 10. század közepe – 11. század eleje között állt fenn. Ez a korai gyulafehérvári székesegyház vélhetőleg a magyarokat térítő görög rítusú (konstantinápolyi) Szent Hierotheusz püspöknek volt a temploma.
A déli mellékhajóban, Várday Ferenc püspök (1514-1524) címeres, reneszánsz lépcsőjének közelében (ez eredetileg a püspöki palotába vezetett) Hunyadi János kormányzó (†1456) és öccse, az i. János (†1442), valamint a, László (†1457) szarkofágját találjuk. Mellettük a falon Kendi Ferenc és Antal (†1559) síremlékeinek a töredékei láthatóak. [2] A déli mellékhajó gazdagon díszített, 13. század eleji, románkori kapuzata a székesegyháznak egykor a püspökök számára fenntartott bejárata volt. A lunettájában látható domborművet az I. székesegyházból származó timpanon hátlapjára vésték. Az I. székesegyházból származó kevés faragványtöredék közül a legjelentősebb ez a másodlagosan a déli kapuba illesztett, annak belső záradékában látható Maiestas Domini – timpanon, amely stílusa alapján a 11. század végén készülhetett. [3]
A régi sekrestye a II. székesegyház bővítésével keletkezett, még a 13. század elején. Építésekor lebontották az I. székesegyházhoz tartozó, kör alaprajzú keresztelőkápolnát, amelynek ma már csak félköríves apszisa emelkedik ki a padlózatból. [4] A 17. században ebben a mellékhajótól is elkülönített térben őrizték a gyulafehérvári káptalan, Erdély legfontosabb hiteleshelyének a levéltárát és a fejedelmi könyvtárat. A kereszthajó a II. székesegyház részeként épült a 13. század elején. Négyezetének boltíveit valószínűleg az 1241. évi tatár pusztítás után fejezték be. A kereszthajó déli homlokzatát rózsaablak díszíti. [5]
A kereszthajó északi mellékapszisában lóhereíves vakárkádok között (1510 után keltezhető) reneszánsz falképek töredékei tűnnek fel. A szentélyzáródás fülkéiben két egymást takaró falfestményréteg található. A korábbi, gótikus jellegű falfestményen apostolábrázolások lehettek, köztük Szent András apostolt lehet azonosítani. A második, reneszánsz jellegű réteg ábrázolásai között találjuk Szent Júdás Tádé apostol alakját, valamint női szentek ábrázolásainak töredékeit. [6] Az északi mellékhajó pilléreinek lábazatait és fejezeteit változatos, figurális és növény-ornamentikájú faragványok díszítik, szintén a II. székesegyház késő románkori periódusából. Az idők folyamán a késő románkori faragványok közül több kiemelkedően jelentős darab másodlagos elhelyezést kapott. A szentély belső oldalfalaiba egymással szemben egy-egy Szent Mihály-domborművet helyeztek el. [7a-b]
A székesegyház főszentélye több szakaszban épült. A jelenleg is meglevő szentélynégyzetet a 13. Század elején még félköríves apszis zárta, amelyet a 13. Század végén lebontottak és kora gótikus stílusban, bővítve építettek újjá. Ez a szentélyrész a 18. század közepére annyira romos állapotba került, hogy Sztojka Zsigmond püspök idejében – az eredeti kőanyag felhasználásával és formáinak megtartásával újjáépítették (1753-1755). A szentély jobb oldalán, díszes barokk portáléval nyílik dél felé a barokk, ún. új sekrestye (1728 k.). A szentély késő barokk, copf stílusú főoltárát és a szószéket Batthyány Ignác püspök megrendelésére a kolozsvári Homeyer Simon készítette (1783-1784 között). A főoltár arannyal bevont oltárszekrényének két oldalán az Oltáriszentségre való utalással az emmauszi vacsora és a mannaszedés bibliai jelenetét láthatjuk. [8]
A szentély déli és északi falához simulnak a késő barokk kanonoki stallumok. A két, kvalitásos kiképzésű, hatüléses stallum Klobusiczky Ferenc püspök megrendelésére készült (1744). Mindkét oldalon, a széksor főpárkányain hét-hét mellszobor sorakozik, a tizenkét apostol, valamint Jézus és Mária ábrázolásával. A gazdagon díszített hátlapokon 12 ószövetségi jelenet szerepel a bűnbeeséstől Keresztelő
Szent Jánosig. [9a-b] Az igényes kivitelezésű, copf stílusú szószék ugyancsak Homeyer Simon alkotása (1784). A szószékkorona tetején Keresztelő Szent János szobrát, a hátlapon a Szentlélek eljövetelét ábrázoló domborművet, míg a szószékkosár mellvédjén a Jó Pásztort, az irgalmas szamaritánust és a példabeszéd magvetőjét láthatjuk. [10] A székesegyház mellékhajóinak falai mentén és a kereszthajóban elhelyezett, márványoszlopos mellékoltárokat: Szent Mihály-, Borromeo Szent Károly-, a Fájdalmas Szűzanya-, Mindenszentek-oltára, a 18. század elején, Mártony György püspök készíttette az 1658. Évi török-tatár betörés során összetört fejedelmi (Bethlen Gábor, I. Rákóczi György) síremlékekből. [11a-d]
A 18. századi mellékoltárok közül a Mária-oltár maradt fenn, a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére emelt oltár központi – a kígyó fejét eltipró Győztes Immaculata – alakjával. [12] A jelenlegi orgonát, a korábbi elemek felhasználásával Kolonics István építette át (1874). [13]
A Várday-kápolna a 16. század első évtizedeiben történt bővítés eredménye. Építtetőjének, kisvárdai Várday Ferenc püspöknek (rokonságban a Báthori családdal) „farkasfogas” címerét a kápolna északi oldalának egyik gyámmá alakított faloszlopára metszették. Címere a nyugati karzat alatti Várday-lépcsőn is látható. A kápolna padozatában a Széchy-családból származó két erdélyi püspök, András (†1356) és Domokos (†1368), valamint Czudar Imre (†1389) sírlapjai, mellettük Izabella királyné ésa, János Zsigmond fejedelem 1571 táján készült tumbái állnak. [14] A falban Giovanni Morando Visconti (†1717) és Francesco Brilli (†1719) építészekre, az erődítmények tervezőire emlékeztetnek síremlékeik, s ott találhatók Martinuzzi (Fráter) György bíboros (meggyilkolták 1551-ben), Bocskai István (†1606) és Bethlen Gábor (†1629) fejedelmek modern emléktáblái. [15]
A Lászai-kápolna Erdély legkorábbi reneszánsz stílusú építménye. A székesegyház románkori portikuszából alakíttatta ki 1512-ben Lászai János kanonok a Hívő Lelkek oltára számára. Az észak-olasz quattrocento stílusában alakított homlokzaton az építtető disztichonos feliratai világították meg az értő humanista számára, a ma már aligha megfejthető program elemeit, a kápolnaalapító elhunyt és élő jótevőinek (Mátyás és II. Ulászló király, II. Gyula és X. Leó pápa, Bakócz Tamás esztergomi érsek, Geréb László, Bachkai Miklós és Perényi Ferenc erdélyi püspökök, Perényi Imre nádor, Szapolyai János erdélyi vajda, Barlabási Lénárd erdélyi alvajda) valamint humanista barátainak és rokonainak (Barlabási János kanonok, Wolphard Adorján, Budai Udlarik, Sánkfalvi Antal nyitrai püspök) a címereit. A kápolna igényes külső díszítését a klasszikus mitológia és biblia alakjait, illetve a magyar szent királyokat ábrázoló domborművek díszítik. [16]
A székesegyház külső, északi oldalán a keleti szentély felé haladva a kereszthajó homlokzatán néhány másodlagosan beépített, románkori faragvány tűnik fel [17], majd az északi mellékapszis következik. A szentély északi falán kívül is jól megfigyelhető a támpilléres kora gótikus toldásnak a románkori szentélyrésztől elváló szövete. A záradékban található kripta lejáratát körülfogó támpillérek fölött románkori domborművek állnak. A két angyalt ábrázoló, valamint egy Jézus születése-jelenet és a Háromkirályok-jelenet domborműveit a 18. század közepén helyezték el ide, akárcsak a főpárkány frízén látható figurális, állat- és szörny-alakos dombormű-sorozatot, amelyek eredetileg a késő románkori szentélyt díszítették. [18]
A Szent István által alapított erdélyi püspökség ezer éves székhelyén, Gyulafehérváron a középkor óta fennmaradt Szent Mihály-székesegyház a Kárpát-medence egyedülálló püspöki temploma. Az 1991-ben érseki rangra emelt Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye székesegyháza Erdély évezredes történelmének tanúja, örök nyugodalmat lelt püspökeinek, főpapjainak és fejedelmeinek panteonja. A székesegyház mindmáig a papszentelések és jelentős egyházi ünnepeink központi szentélye és az egyházmegye híveinek zarándokhelye.
