2016.08.07
Évekkel korábban olvastam valahol ezt a bölcs mondást. Elgondolkodtató. Valóban, ha valamit nem tudunk továbbadni, azt már nem mi birtokoljuk, hanem az a tárgy birtokol bennünket. Csak az a miénk, amit tovább is tudunk adni. A mai szentírási olvasmányok nemcsak terjedelemben, hanem a témák sokaságában is bővelkednek. Ebből a gazdag választékból csupán a földiek múlékony és intézői voltunkról szeretnék elmélkedni.
Az első dolog, amit a mai olvasmányok a szívünkre kötnek, hogy az életünk – szemben a modern ember téveszméjével – nem csak a mi akaratunktól, elképzelésünktől és érdemeinktől függ. Manapság egyre inkább elterjedt az ún. szingli életforma. Egyre több ember él egyedül főképp nagyvárosokban. Ez önmagában véve nem vétek, ám jól jellemzi posztmodern korunkat. Azt már jó előre szeretném bocsátani, hogy a családban is lehet valaki „kriptoszingli”, abban az értelemben, hogy lehet önző, a családtagjait semmibe vevő ember. Szingli gondolkodásunkban gyakran azt hisszük, hogy minden tőlünk függ, mindent nekünk kell megoldanunk, és mindenért meg kell harcolnunk. A mai ember axiómája: „Csak az a miénk igazán, amiért megdolgoztunk.”
A mai első olvasmányban a bölcs tanító az Egyiptomból való kivonulásról elmélkedik. Nagy kihívás előtt álltak azok a zsidók, akik munka és megélhetés miatt elhagyták szülőföldjüket, és Alexandriába, a nagy világvárosba költöztek. Alexandria teljesen új jelenség, az ókori világ legfontosabb kereskedelmi, kulturális és tudományos központja volt. Híres könyvtára számos tudóst vonzott oda. A huszadik században talán New York lehetett Alexandriához fogható jelenség. Alexandria lakosságának – modern becslések szerint – több mint egyharmada zsidó volt. Talán ekkor beszélhetünk először a világtörténelemben igazi globalizációról. Keleten és nyugaton egyaránt elterjedt a görög nyelv, világszemlélet és életmód. Az Egyiptomban és Alexandriában élő zsidóknak pedig meg kellett találniuk annak a módját, hogy az új világban is hitük szerint éljenek. Erre vállalkozott a Bölcsesség, az Ószövetség legfi atalabb könyvének a szerzője. A legfontosabb bibliai ünnepről, a húsvétról úgy beszél, mint egy nagy családi ünnepségről, amelyen nemcsak az akkori, hanem a kortárs zsidók is együtt vesznek részt. A húsvét a legnagyobb bibliai és egyben családi ünnep. Minden családfő ilyenkor papi szolgálatot teljesít háza népe körében. „a dicső atyák buzgó fi ai … egy szívvel-lélekkel kötelezték el magukat az isteni törvénynek, hogy szent őseink egyformán osztoznak a közös javakban és a közös veszélyekben” (18,2). A bölcs tanító nem szeretné, hogy zsidó honfi társai a diaszpórában megfeledkezzenek kilétükről, önazonosságukról. Ezért beszél a zsidók közösségéről mint nagycsaládról, amiben minden közös és mindenen osztoznak, a javakban és veszélyekben egyaránt. ,,Ne félj, te kisded nyáj, hisz Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja az országot” – mondja Jézus tanítványainak. A nyáj, parányi volta ellenére óriási ajándékot kap, az Isten országát. De miben áll ez az ország? Hol fogható meg ez a nagybecsű ajándék? Honnan tudjuk, hogy Isten országát megkaptuk? Szent Pál apostol szépen rávilágít erre: „az Isten országa nem eszem-iszom, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben” (Róm 14,17). Tehát belső állapot, ami átjárja az ember egész életét. Ki ne vágyódna közülünk azokra az értékekre, amit az Isten országa nyújt? Igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben, ennél nagyobb kincs nincs.
Jézus felszólítása radikális: „Adjátok el, amitek van, és osszátok ki a rászorulóknak!” Nem élhetünk csak magunknak. Ha Isten megosztja velünk adományait, akkor nekünk is hasonlóan kell tennünk. A mai gazdag és tehetős emberek szeretik hangoztatni: „Csak az az enyém, amiért keményen megküzdöttem”. Ez csak fél igazság. Nem szabad elfelejteni, hogy a küzdelemhez, a munkához szükség volt testi és lelki adottságra és egészségre, amit szüleink által Istentől kaptunk. Nem gondolkodhatunk úgy, mintha minden csak tőlünk függött volna. A mai ember nemcsak családtagjaitól, embertárasaitól, hanem még Istentől is hajlamos elidegenedni. Jézus arra szólít fel, hogy osztozzunk és álljunk egymás szolgálatára. Aki a pénzét halmozza, csak azért, hogy biztonságérzete legyen, annak sajnos a félelem lesz előbb-utóbb az osztályrésze. Ha a ganét állandóan nagy kupacba rakjuk, csak büdösödik. Ha viszont szétszórjuk a kertben, a szántóföldön, megtermékenyíti azt, és még a szag is eltűnik. Jézus tanítása és a Szentlélek megvilágosítása hadd járja át egész gondolkodásunkat és életmódunkat. Értsük meg: csak az a miénk, amit tovább tudunk és merünk adni, mert csupán intézői vagyunk a földi javaknak.
Oláh Zoltán, Vasárnap, 32. szám