2016.07.02
Mit dönthetnek el a gyengéd gesztusok az ember életében, amikor olyan halálosan komoly dolgokról van szó, mint az ember Istenhez való kapcsolata, az Isten iránti engedelmesség? A prófétákról általában az a kép él bennünk, hogy az igehirdetésükkel ostorozzák, fenyegetik hallgatóikat a közelgő veszélyre. Mindezt azért teszik, hogy hallgatóik megmeneküljenek a kilátásba helyezett büntetéstől. A mai olvasmányban Izajás próféta szintén a jövőbe, talán nem is annyira a távoliba tekint, és mintegy felemeli a leplet Isten szándékáról. Ez a jövő nagyon szépnek és főleg örömtelinek ígérkezik. A napokban nagy politikai eseménynek lehettünk híradóbeli szem- és fültanúi. A britek készültek a nagy referendumukra. Kilépni vagy maradni az Európai Unióban, ez volt a kérdés. Itt nem a referendum kimeneteléről, sem annak következményeiről szeretnék beszélni, hanem egy szokatlan kampányfogásról, amit egy évek óta Londonban dolgozó és lakó középkorú német hölgy kezdeményezett. A kampánynak ez volt a jelszava: „Hug a brit!” „Ölelj meg egy britet.” A kampány kiötlője így értelmezte ezt a kezdeményezést egy interjúban: Ez a gesztus kifejezi az együvé tartozást. Együtt többre tudunk menni, mint egymás ellenében dolgozni és politizálni. A kampány alatt természetesen azok is hagyták magukat átkarolni, akiknek a Brexit mellett állt szándékukban szavazni. Izajás egy olyan városról beszél, amely igazi örömet hoz lakóinak, és ebből az örömből nincs senki kizárva, még a távoli népek is ide fognak zarándokolni, Sion hegyére, ahol maga Isten lakik, a világ királya. Jeruzsálem a gyermekeit vigasztalni és táplálni törekvő az anya képében jelenik meg. Azok, akik Jeruzsálem miatt gyászoltak – ami szintén a ragaszkodásnak és a szeretetnek a jele –, most arra kapnak felszólítást, hogy örüljenek. „Táplálkozzatok tejével, lakjatok jól vigaszt nyújtó keblén, és teljetek el gyönyörűséggel…” Jeruzsálem lakói számára városuk már nem merő földrajzi hely, ahol térben és időben éldegélni lehet, hanem eszményi édesanyává magasztosul. Jeruzsálem igazi metropolis. Ez a jól ismert görögből származó szavunk anyavárost jelent. Igen, Jeruzsálem olyan, mint egy gyermekeiről gondoskodó édesanya.
Az Ószövetségben Isten nemcsak Izraelnek ad otthont Jeruzsálemben, hanem a népek sokaságának is. Jeruzsálemről így énekelnek a népek a 87.(5–7.) zsoltárban: „»Anyánk!« Mert mindegyik benne született. Az Úr számba veszi a népeket: Mind benne születtek. És a fejedelmeket is följegyzi közöttük: Mindegyiknek benned a hajléka.” Milyen szép, amikor Isten elsőszülöttjét, Izraelt magához öleli, és ebbe az ölelésbe beleveszi a népek nagy családját. Ez így van az emberi családban is. Az elsőszülött példájából, legyen az negatív vagy pozitív tapasztalat, tanulhatnak a kisebb testvérek. A választott nép tapasztalataiból mi, keresztények megtanulhatjuk, hogy ki is az Isten, mi a szándéka velünk, hová akar elvezetni élettörténelmünk vargabetűs, hepehupás útján. Jeruzsálem édesanyánk, mert maga Isten teszi azzá, aki magát is anyaként fedi fel Izajás számára: „De megfeledkezhet- e csecsemőjéről az asszony? És megtagadhatja-e szeretetét méhe szülöttétől? S még ha az megfeledkeznék is: én akkor sem feledkezem meg rólad.” (Iz 49,15) Isten tudja, hogy egy szerető anyai gesztus többet elér, mint több ezer korholó szó. „Mint anya vigasztalja gyermekeit, úgy vigasztallak én is benneteket.” Isten anyai gesztusát pedig átveszi az a város, amelyet Isten lakóhelyéül választott magának (vö. MTörv 16,6; Zsolt 132,12). Jeruzsálemben nyernek az emberek vigasztalást, mert a benne lakó Isten vigasztalja meg őket, mint egy szerető anya.
Lukács evangélista a hetvenkét tanítvány kiválasztását és szétküldését beszéli el. Igehirdetésük tartalma nagyon rövid, de annál hatásosabb. Csak ennyit kell mondaniuk: „Elközelgett hozzátok az Isten országa.” Az evangélista nagyobb teret szentel az igehirdetés hogyanjának. „Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut…” Talán azt akarja kihangsúlyozni, hogy nem az emberi eszközök számítanak az aratásban. Az Isten kevéssel is tud nagy dolgokat művelni. „A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza”, jegyzi meg az evangélista. Jézusban elközelgett az Isten országa, uralma. Most nem a népeknek kell zarándoklatra indulniuk. Jézus tanítványai örömmel telten viszik a jó hírt Isten országának közelségéről.
Jeruzsálem anyánk, mert benne lakik az Isten. Jézus gyülekezetét meg azért nevezzük anyaszentegyháznak, mert benne lakik az Isten, és benne születnek és nyernek vigaszra a népek. Tehát az egyháznak el kell tanulnia a benne lakó Istentől az anyai gesztusokat. Ne csak a nevet viselje, hanem valóban vigasztaló anyává is legyen. Isten, Jeruzsálem és az anyaszentegyház átkarol bennünket, hogy erősödjék bennünk a hovatartozás érzése és tudata. Hagyjuk magunkat átkarolni, becézni és szeretni. Legyünk mi is Jézus örömmel eltelt tanítványai.
Oláh Zoltán
Vasárnap, 27. szám