Én már messzire járok...

Bajor Andorra emlékeztünk

...a lélek senkiföldjén kószál nyugtalanul, tragikusan keresi a parancsolatokat, amelyek nélkül nem lehet élni… Ez a szatirikusnak mondott Bajor irodalmunk leggyötrődőbb tragikusa. (Földes László)

A filozófia szakos tanári oklevéllel a zsebében néhány évig az egyetem logika tanszékén gyakornokoskodott, megfordult az irodalomtörténet tanszéken, ott már tanársegéd volt, aztán szerkesztő. Élete utolsó évében lett főszerkesztő az újra induló katolikus sajtóterméknél, a Keresztény Szónál. Lírikusként indult, szatirikus és humoros verseket írt, a szatirikus-humoros műfaj maradt az övé immár prózában. Szatírákat, humoreszkeket, paródiákat írt, a  társadalom visszásságait, majd a kommunista éra egyre abszurdabb szorítását kezdetben a játékos fantasztikum eszközével, majd egyre „komorabb” humorral, fanyarsággal ábrázolta, írói hitvallása: minden írónak az a feladata, hogy győzze meg az emberiséget: a szén igazi állapota a gyémánt, még akkor is, ha a levegő füsttel és a föld korommal van tele. A halála 25. évfordulóján a Keresztény Szót ma kiadó Verbum Keresztény Kulturális Egyesület rendezésében tartott megemlékezésen Dávid Gyula irodalomtörténész, régi barátja és munkatársa így jellemezte Bajort: „Mégsem állíthatjuk, hogy tragikus lélek. Mert nemcsak vallja, hanem cselekszi is azt, amit – írói hitvallásként – (...) fogalmazott meg…. Bajor ember- és világszemléletének (...) tetten érhető legjellegzetesebb vonása: az írótól – és a kor emberétől – elvárt sablonok elutasítása, nevetségessé tétele. (...) Csakhogy mindehhez az elmondás értelmének hite, valaminő változás reménysége is szükségeltetik. S amíg ez nem mutatkozik, addig marad a reményen túli remény, az eszményekhez való irracionális ragaszkodás.” A sokszínű Bajort szólaltatták meg a színművészek: Györgyjakab Enikő és Köllő Csongor, a közönség nagy gyönyörűségére. Nevettető és torokszorító írások és emlékezések váltakoztak, a kiváló előadásban elhangzó szövegek csak aláhúzták és megerősítették a hallgatóságban azt, amit Dávid Gyula előadása zárásaként mondott: „Bajorra szükségünk van – nekünk van rá szükségünk. Nemcsak évfordulókon, hanem a mindennapjainkban is.”

A Potyó István karnagy által válogatott és zongorán kísért zenei műsor, a rekviem-részletek, az Ave Maria, Török Szilvia és György Róbert énekesek előadásában, méltóan járult hozzá az ünnepi hangulathoz.

Az emlékező est zárásaként Bodó Márta főszerkesztő bejelentette a 2015-ös év Keresztény Szó nívódíjasát. A szerkesztők és szerkesztőbizottság közös döntése alapján Angi István professzor a lapban közölt rangos művészeti tárgyú esszéiért Kovács Sándor főesperestől, a Verbum kuratóriumának elnökétől és Szőcs Csabától, a Verbum Egyesület igazgatójától vette át az elismerést.

(Vasárnap)

Fotó: Fábián Róbert