2016.06.18
Zakariás próféta könyvéből olvastunk fel néhány verset az első olvasmányban, amit az Isten igéjének keresztény hallgatójaként az újszövetségi szövegek alkalmazásában és fényében hallgatunk. Ezeket a prófétai szavakat idézi Máté evangélista az Úr Jézus eszkatologikus beszédében. „Akkor feltűnik az égen az Emberfia jele, és a mellét veri a föld minden népe…” (Mt 24,30) Amikor a római katona lándzsájával megnyitotta a keresztre feszített Jézus oldalát, ez a gesztus Szent János evangélistát szintén erre a prófétai beszédre emlékeztette. „Feltekintenek arra, akit keresztülszúrtak.” (19,37b). A Jelenések könyvének szerzője pedig így alkalmazza Zakariás beszédét: „Íme, közeledik a felhőkben, látni fogja minden szem, még azoké is, akik átszúrták! A föld minden népe veri majd a mellét. Igen. Ámen.” (1,7)
A mai olvasmányunk fordítása nem egészen pontos. A héber, görög és latin bibliai szövegeket így kellene a pontosság kedvéért fordítani: „Rám emelik tekintetüket, akit átszúrtak…” Itt a konkrét kép okoz nehézséget. Mivel Isten beszél, ő az, akit átszúrtak. De hogyan szúrhatták át az Istent? Mivel Istent fizikai értelemben nem lehet átszúrni, átvitt értelmet kell tulajdonítanunk ennek a képnek, és ebben az esetben annyit jelent, mint megvetni és megsérteni. Merész képet használ Zakariás Isten megsértésének kifejezésére. Hasonló gondolatot találunk még Ezékiel prófétánál is. Izrael hasonló módon megszentségteleníti Istenének nevét (vö. 36,20–23). Izrael Isten megsértése felett érzett bánkódása olyan, mint a gyász. „Gyászolják, mint az egyszülött fi út szokás, megsiratják, mint az elsőszülöttet.” Miután Istennel csúnyán szembeszálltak, gyászolják őt.
Olyanok lettek, mint a pók, amely ellenőrizve saját hálóját egy harmatos reggelen, úgy gondolta, hogy a felfelé haladó szál a pókhálóban teljesen felesleges. Egy nyisszantással elmetszette a szálat. Csúfos következménye lett. A fán csüngő és harmat itatta pókháló egyszerre a nyakába zuhant és a vizes fűbe huppant. Saját építményének és meggondolatlan tettének rabságába került. Az embernek mindenkori nagy kísértése megszabadulni az Istentől, bármilyen módon, megbántással, gyalázkodással vagy átvitt értelemben átszúrással.
Nietzsche, a 19. század második felének gondolkodója megfigyelte, hogy a keresztény civilizáció alapjai megrendültek. Víziója szerint a természet- és a történelemtudományok lerombolták a keresztény világnézet talapzatait és megbuktatják a keresztény civilizációt. Ő nem kívánta Isten halálát, csak megállapította, hogy merre halad a keresztény világ. Így ír a Vidám tudomány című művében: „Isten halott. Az is marad. Mi öltük meg őt.
Hogyan vigasztalhatnánk önmagunkat, a gyilkosok gyilkosait (a legnagyobb gyilkosokat)? A legszentebbet és a leghatalmasabbat, ami egyáltalán volt a világban, halálra késeltük: ki fogja lemosni ezt a vért rólunk? Milyen vízzel tudnánk megtisztítani önmagunkat? Milyen engesztelő ünnepélyt… kellene kitalálnunk?” Hogyan vigasztalhatnánk meg magunkat, akik miután „átszúrtuk” az Istent, most a pókhoz hasonlóan önzésünk és meggondolatlanságunk kelepcéjében vergődünk? A mai olvasmány útbaigazítást ad. Amikor Izrael gyászolja Istenét, akkor új fordulat áll be a Lélek kiárasztásával. Zakariás – hasonlóan más korabeli próféciához – beszél a Lélek kiárasztásáról. Isten Lelke által teremti újjá az embert. Ezékiel szerint Isten eltávolítja a kőszívet és hússzívet ad népének, új Lelket önt beléjük és tiszta vízzel hinti meg őket (vö. Ez 36,22–32). Joel és Izajás szintén a Lélek kiárasztásáról beszélnek, amely által megújul nemcsak Isten népe, de maga a természet is. A nép érzi, hogy Istenét mintegy halálosan megsebezte. Ám ez mégsem jelenti a véget, hiszen: „forrás fakad Dávid háza és Jeruzsálem lakói számára, hogy megtisztuljanak a bűntől és a tisztátalanságtól” (Zak 13,1).
A kőszívű és megátalkodott emberiség a hozzá közeledő irgalmas Istent többször is átszúrta. A vele szemben megmutatkozó ellenségeskedésünk a legerőteljesebben Jézus keresztjén válik nyilvánvalóvá. Jézus Krisztusban Isten az emberhez való közeledése nem várt és felülmúlhatatlan módon valósult meg. Ám ez a közelség még sebezhetőbbé tette. A katona lándzsája megnyitotta oldalát, amelyből, mint az új Ádám oldalából, származik az egyház, és a szentségei, a keresztség és az eucharisztia. Isten meg abban különös, hogy amikor átszúrja őt a bűnös emberiség, akkor új fordulat áll be: kiárasztja az irgalom és az imádság Lelkét, aki által megújít mindent. Nemcsak bűnösök, hanem Isten gyilkosai is vagyunk. Azért adja a Szentlelket, hogy bűnösökből imádói és az irgalmasság szolgái legyünk.
Oláh Zoltán
Vasárnap, 25. szám