2016.09.25
„Jaj a gondtalanul élőknek Sionban, és Szamária hegyén az elbizakodottaknak!” Ámosz próféta két főváros gondtalanul élő vezetőihez, arisztokráciájához nyugtalanító beszédet intéz. Rövidesen véget ér kényelmes életük. Tévednénk, ha amolyan civilizációs ellenzéket látnánk Isten prófétájában. Ő maga sem volt szegény ember. Isten a nyáj mellől szólítja el. Foglalkozását olyan fogalommal jelöli meg a nevét viselő könyv, amit egy másik alkalommal Moáb királlyal kapcsolatosan olvashatunk (vö. 2Kir 3,4). Tehát gazdag nyájtulajdonos a próféta. A hetedik fejezetben pedig egyértelműen kijelenti, hogy ő nem korának szokásos felfogása szerint próféta. Nem azért működik prófétaként Bételben, hogy megkeresse a mindennapi kenyerét. Tehát Ámosznak minden erkölcsi tekintélye megvolt, hogy pálcát törjön kora gondtalanul élő arisztokráciája feje felett. Ő nem volt érzéktelen Isten hívó szavával és a szegények szükségleteivel szemben.
Mi a bűne a két testvérkirályság fővárosában élő arisztokráciájának és politikai vezetőinek? Az, hogy csak a saját jólétük egyetlen gondjuk, az országuk szegényeivel és nincstelenjeivel azonban nem törődnek. Egyetlen dolog foglalkoztatja őket, fényűző ágyakban való henyélés, a nyáj és a csorda legjavának lakmározása, hangszerek készítése, a színborok fogyasztása és testük illatos olajjal való kenegetése. Mindez nem volna baj, amennyiben az alattvalóik földi életének boldogulását is a szívükön viselnék. Ám „József végzete miatt bizony nem bánkódnak”. József Jákobnak volt kedvenc fi a, akinek csíkos tunikát ajándékozott. Józsefből származik Efraim és Manassze, akik az Északi Királyság két legnagyobb létszámú törzse volt. Tehát József végzete/romlása azt jelenti, hogy nem törődnek a nép szegényeivel és pusztulásával. Olyanok, mint a Hitler bunkerében összegyűlt vezetők magatartása. Amikor már a bunker környékét vette ágyútűz alá a vörös hadsereg 1945. április vége felé, a kilátástalan helyzetben a náci vezetők, nők és férfi ak kimerészkedtek a bunkerből és egy veszélynek kitett teremben féktelen mulatozásba kezdtek. Volt zene, pezsgő és ínyenc falat, amíg egy lövedék véget nem vetett a féktelen mulatozásnak. Őket sem nyugtalanította Berlin civil lakossága. A gyermekkatonákat az orosz ágyúk és tankok elé parancsolták, míg a Führer képtelennél képtelenebb ellenállást rendelt el. E díszes társaságnak egy része saját kezével vetett véget életének. Még csak életüket sem áldozták mások védelmére, hanem „önérzetesen” meddő halált haltak.
Száz éve annak, hogy Kálmán Imre Csárdás Királyné című operettjét Budapesten is bemutatták egy évvel a bécsi ősbemutató után. Annyira népszerűvé vált, hogy a Királyi Színházban még a nyári szünidőben is kellett játszani. New Yorktól Moszkváig több mint tizenkétezerszer vitték színre ezt a zenés darabot. Sok korabeli gondolkodó a Monarchia haláltáncának tartotta ezt a darabot. Csak két dologtól volt hangos az egész világ – írta egy bécsi kritikus –: az ágyúdörgéstől és a Csárdás királyné operettől. Milyen kontraszt!? A fronton nyomorgó, haldokló katonák, otthon nyomorgó családjaik, a felső tízezer meg a mulatságba menekül. Jézus ma hallott példázatát csak Lukács evangélista örökítette meg. A dúsgazdag névtelen. Talán azért, mert bárki válhat érzéktelenné szegény és nincstelen embertársaival szemben. A koldusszegény neve Lázár. Ez a név héberül: El(e)ázár, aminek a jelentése: Isten segít. Programnév ez. A példabeszédnek két jelenete van. Az egyik ezen a földön, a halál előtt, a másik része a halál utáni helyzetet szemlélteti. A gazdag ember háza előtt ott van Lázár, akit a gazdag egyáltalán nem vesz fi gyelembe, pedig kapuja előtt fekszik, látnia kellett nyomorát, de esze ágában sincs, hogy segítsen rajta. Pedig megelégedett volna azzal is a szegény koldus, ami megmaradt a gazdag asztaláról.
A második jelenet már a földi halál utáni állapotot ábrázolja. Lázárt az angyalok kebelére viszik, a gazdagot meg csupán eltemetik, ő a hádeszben, a halál birodalmában marad. A gazdag ember iszonyú szomjúságban szenved. Egy kevéssel is beérné, de már késő. Ábrahám ugyan fi amnak nevezi, elismeri, hogy ő is hozzá tartozik népéhez, de már nincs lehetőség segítségre. Valami végképp eldőlt. Ábrahám válasza: „… emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl”. Nem automatikusan értelmezendő ez a kép. Ez nem jelenti azt, hogy a gazdag ember nem juthat el Ábrahám kebelére, csak azért, mert gazdag. Nem a gazdagság okozza vesztét a gazdagnak, hanem a szegények iránti érzéktelensége, szolidaritásának hiánya.
Ha szegények vagyunk, vigyázzunk, hogy ne váljunk szegény gazdagokká. Ha gazdagok vagyunk, tegyünk meg mindent, hogy gazdag szegényekké legyünk, akik a rájuk bízott javakat helyesen használják.
Oláh Zoltán, Vasárnap, 39. szám