Jó kezekben vagyunk

Vasárnapi örömhír

Húsvét negyedik vasárnapján minden liturgikus évben a jó Pásztorra tekintünk az egyházzal. Az irgalmasság évében ennek különös súlya van, hiszen ennek a kegyelmi évnek a logója Jézust jó Pásztorként idézi szemünk elé. Szent János evangéliumának 10. fejezetének egyes szakaszait olvassuk fel az egymást követő hároméves olvasmányos beosztásban. Az egész fejezet visszatérő motívuma a jó Pásztor.

Az ókori egyházban Jézus leggyakoribb ábrázolása a jó Pásztor. Csaknem száz évvel ezelőtt (1921) fedezték fel ennek a képi ábrázolásának a legkorábbi tanúit a mai Szíria Dura Europosz nevű, homok borította romvárosában. Ezeket a feltárt falfestményeket a szakemberek 235 körülire keltezik. Kétszáz évvel nyilvános működése, kereszthalála és feltámadása után Jézus jó Pásztorként jelenik meg ezeken az ókori keresztény épületek falain. A Római Birodalomnak nemcsak a legkeletibb részében, hanem a fővárosban, a katakombák falain, az ókeresztény sírköveken is már gyakran fordultak elő ilyen Jézus-ábrázolások. Ezeken erőteljes fiatalemberként jelenik meg, gyakran egy báránnyal a vállán. A keresztényüldözés után is kedvelt motívuma a keresztény művészetnek. A ravennai San Vitale-bazilika melletti Gala Placidia császárnő mauzóleumának egyik legközismertebb mozaikja Jézust császári tunikában, juhai közepette, ülő helyzetben fiatalemberként ábrázolja. Bal kezében keresztjét pásztorbotként tartja, jobbja gyengéd gesztusával az egyik bárányt simogatja.

Az irgalmasság éve logóján látható Jézus-ábrázolás leginkább a vállán bárányt vivő jó Pásztorra emlékeztet. A bárány helyett azonban az embert, bűnének következtében pórul járt és eltévedt Ádámot viszi Krisztus a vállán. Ádám, vagyis az emberiség Krisztus vállára került. Jézus erős léptekkel és szilárd fogással viszi Ádámot a mélységből a világosság felé. Ezt sugallják a mandorla sötétkékből világoskékbe átmenő színárnyalatai. Krisztus az emberiséget a sötétből, a halál torkából viszi a fényre, a mennyei Atya felé vezető úton.

„Juhaim hallgatnak szavamra.” Akkor tartozunk Jézus juhai közé, ha hallgatunk szavára. Korunk embere számára nem egészen mellékízmentes ez a kép. Öntudatosan hajtogatjuk, hogy nem vagyunk a nyájszellem elkötelezettjei, van egyéniségünk, nem megyünk a többség után. Jézus képi beszéde természetesen nem erről szól. Minden jézusi példázatnak van egy bizonyos hasonlatpontja, legalábbis egy centrális pontja. Amikor Jézus juhainak tartja követőit, akkor nem a nyájszellemen és a buta barom magatartáson van a hangsúly. Amikor az etióp királynő magas udvari hivatalnoka Izajás prófétától ezeket a szavakat olvassa: „Mint a juhot, úgy vitték leölni. Ahogy a bárány sem ad hangot nyírója előtt, ő sem nyitotta szóra ajkát” (ApCsel 8,32). Fülöp diakónus ezeket a prófétai szavakat Jézus szenvedésére alkalmazza. Keresztelő Szent János pedig az Isten bárányának nevezi azt, akinek még a saruszíjának kioldására sem tartja magát méltónak. Ezek a képek Jézus ártatlanságát és áldozatvoltát emelik ki. Jézus nem a nyájszellem és az állat oktalansága miatt tartja követőit juhoknak, bárányoknak.

Jézus jó Pásztorként való önértelmezése hallgatóiban Jeremiás (23) és Ezekiel (34) prófétai szavait elevenítették fel. A nép királyait rossz, nem megfelelő pásztorként korholják ezek a próféták. Miattuk a nyáj szétszéledt, elpusztult táplálék és védelem nélkül. A pásztorok nem a nyájat, hanem önmagukat legeltették. Ezeknek ellentéte lesz az a pásztor, akit az Úr támaszt majd népe számára: „Pásztorokat rendelek föléjük, hogy gondjukat viseljék és legeltessék őket; nem félnek és nem remegnek többé, és egy sem vész el közülük – mondja az Úr. (Jer 23,4). A prófétai szavak hátterében megértjük Jézus királyi küldetését. Uralkodása olyan, mint egy derék pásztor tevékenysége: életet és biztonságot teremt nyájának, követőinek. Ebben áll a juhhasonlat.

A jó Pásztor az irgalmasság évének logóján gyengéden, ám erős kézzel viszi vállain a sátán által bántalmazott Ádámot, az emberiséget. Ő erős, nála biztonságban vagyunk, nem ragad ki senki a kezéből. A mai evangélium szerint, ha Jézus kezében vagyunk, annyi, mint az Atya kezében lenni. „Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.” Ez az egység nem egy statikus és származási egység csupán. Jézus istensége kétségen kívüli az evangéliumokban, tehát az ő egysége az Atyával egyedi. Ám ez nem egy lezárt egység. Ebbe az egységbe be akar vonni minket is. Ahogyan Jézus minden hatalma és ereje ebből az egységből származik, követőié még inkább.

Az irgalmasság évében járjon át újra meg újra az a hit és tudat, hogy jó kezekben, a jó Pásztor kezeiben vagyunk. Az ő kezei pedig a mennyei Atyai kezének hiteles és látható lenyomata.

Oláh Zoltán
Vasárnap 16. szám,  Vasárnapi örömhír rovat