Közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben

Gondot okoz a törvények ismerete digitális korszakunkban is, annak ellenére, hogy az adathordozók segítségével bármikor hozzáférhetünk a törvények szövegeihez. A parlamentek és kormányok által kibocsátott törvények és rendszabályok szédületes iramban változnak, sokasodnak. Dzsungelükben ember legyen a talpán, aki kiismeri magát. Még a joghallgatóknak is szakosodniuk kell, hogy valamelyest átlássák a törvénygyűjteményeket.

Országunk egyik specialitása a sok szép, európai szintet tükröző törvény. Ilyenek például a kisebbségekre, a környezetvédelemre vonatkozóak. Törvényes szinten csaknem minden rendben van. A kivitelezés nemcsak kívánni valót hagy maga után, hanem sokszor még csak csírájában sem valósult meg. Hány helyen kell még mindig külön küzdeni akár egy kétnyelvű helységtábláért, akár azért, hogy egy intézmény vegye figyelembe a helyi lakosság összetételét, és az alkalmazottak között legyenek olyanok is, akik segíteni tudnak a nyelvi nehézségekkel küszködőknek! Summa summarum, lehetnek bármennyire európai szintű törvényeink, ha nem rendelkezünk azok szellemiségével, csak papírra vetett előírások maradnak. Ilyen helyzetben a törvényeknek nincs társadalmat alakító ereje.

A mai olvasmányban Mózes beszél a néphez. A negyvenévi vándorlás után Moáb földjén kezdte el kifejteni a törvényt (vö. MTörv 1,5b). Először a Sínai-hegyen a vagy a Hóreben hirdette ki Isten tíz szavát, a dekalógust, amit tízparancsolat néven emlegetünk. Ezek a kijelentések nem csupán parancsolatok, amelyek egy bizonyos konkrét esetre vonatkoznak, hanem nevezhetjük ezeket az Isten és Izrael közti kapcsolat Magna Chartájának, amolyan alkotmánynak. Negyven év telt el a Sínai-hegy és Mózes utolsó nagy beszéde között, amit az olvasmány felidéz. Azóta a nép számtalanszor fellázadt a pusztai vándorlás alatt, engedetlenségük miatt sokan meghaltak. Még Mózes és Áron is büntetést vont magára (vö. MTörv 32,51), csak az ígéret földjének határáig jutott el.

A törvények második kifejtése Mózes halálának előestéjén történt. Ezért beszél ilyen nyomatékosan a néphez. „Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet.” A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy bizony nem mindig volt a nép szívében a törvény. Ezért helyezi kilátásba Jeremiás próféta, hogy Isten új szövetséget fog kötni népével (vö. Jer 31,31). Az újdonság nem a törvények tartalmában lesz, hanem a törvények hordozója változik meg Jeremiás prófétai víziója szerint. A tízparancsolat két kőtáblája törékenynek bizonyult. Amikor a Sínai-hegyről lefelé tartó Mózes megpillantotta az aranyborjú előtt hódoló népet, haragjában összetörte a kőtáblákat. Jeremiás szerint Isten a törvényeit a nép szívébe fogja írni. Mintegy átprogramozza az embert. – A szív a Biblia emberének elsősorban nem az érzelmek helye, hanem az értelemé és a döntéseké. A mai orvostudomány mindezt inkább az agyműködésnek tulajdonítja. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint Ozeás próféta mondása: a nép félrevezethető, értelem nélküli. A héber eredeti szó szerint ezt állítja: nincs szíve. Akinek nincs szíve, az buta ember (vö. Oz 7,11). A szív nélküli embert ma talán fejetlennek neveznénk. Az ókori ember a szívben koncentrálódik, az a legfontosabb éltető szerve. Egy Biblián kívüli kép szemlélteti mindezt. Az ókori Egyiptom gazdag halottainak földi maradványait különös gonddal készítették elő túlvilági útjukra. A tetemből minden romlandó belső szervet eltávolítottak, még az agyvelőt is. Ezeket külön edényekben helyezték el a sírkamrákban. Csak a szívet helyezték vissza a múmiába, hiszen az utolsó ítéleten a szív kerül a mérleg serpenyőjébe, aminek súlyra meg kell felelnie az igazságosságnak. Nem lehet sem könnyebb, sem nehezebb. A szív tehát az ember személyi bizonyítványa, annak alapján ítélik meg.

Életbevágóan fontos, hogy Isten törvényei ne holt betűk maradjanak, hanem szívünkbe vésődjenek! Ezzel – döntési szabadságunk megtartása mellett – mintegy átprogramozódunk. Istennel, Istennél bontakozik ki igazán életünk. Ezt rágja szánkba Mózes tanítása. Befejezésül idézzük Aranyszájú Szent János gondolatait a főparancs kapcsán: „Hogyha az ember pontosan megtartaná a főparancsot – ti. az Isten és embertárs szeretetét –, nem volna rabszolga és szabad, legyőzött és győztes, szegény és gazdag, és még az ördög sem lenne közismert; mert a szalma inkább kibírná a tűz perzselését, mint az ördög a szeretet hevét. Ilyen ereje van a mindent átalakító szeretetnek.” Tegyünk meg mindent azért, hogy Isten parancsai, a főparancs életet tápláló ereje jelen legyen életünkben!  

Oláh Zoltán, Vasárnap, 28. szám