2016.05.15
Bámulatos esemény pünkösd ünnepe. Olyasvalami történt a Szentlélek kiáradásakor, amivel korábban aligha számolt bárki. Az ég alatt minden népből Jeruzsálemben összesereglett sokaság hallotta és saját nyelvén értette az apostolok igehirdetését.
Jézus igehirdetése azonban sokszor nem talált nyitott fülekre és főképp szívekre. A probléma nem az idegen nyelv volt, hanem a megkeményedett, a bűn következtében megkövesedett szív. Jézus hallgatói nyelvén arámul és héberül beszélt Isten országáról, de nem igazán értették és fogadták be szavait. A sokaság leggyakrabban azért tolongott körülötte, mert ördögöket űzött ki, betegeket gyógyított, vakoknak adta vissza a látásukat, a süketeknek a hallásukat. Ám ezeket a csodákat is gyakran rosszindulattal értelmezték kora vallási „szakértői”. Azt állították, hogy Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket (vö. Mk 3,22). A béna meggyógyításakor egyenesen Isten-káromlással vádolják (vö. Mt 9,3). A vakon született ember szeme világának visszaadása mélységes felháborodással tölti el őket, mert szombaton, ráadásul nyálból és a föld porából gyúrt „iszappakolással” gyógyított (vö. Jn 9,19–31). Nem véletlen, hogy mind a négy evangélista kisebb-nagyobb változtatással idézi az Izajás 6,9–10. verseiben olvasható szavakat, amelyek Jézus és hallgatói esetében is beigazolódtak: „Menj, mondd meg ennek a népnek: Hallván halljatok, de ne értsetek, látván lássatok, de ne fogjátok föl. Tedd érzéketlenné e nép szívét, süketté a fülét, és kösd be a szemét, hogy ne lásson a szemével, ne halljon a fülével és ne értsen szívével, s így ne térjen meg és ne gyógyuljon meg.”
Pál apostol Rómaiakhoz írt levelében (vö. 11,8) és Lukács evangélista Apostolok Cselekedeteiben (28,26) szintén utalnak Izajás fenti idézetére. Valahányszor a keresztény igehirdetés süket fülekbe és zárt szívekbe ütközik, Izajás végzetes szavai időszerűséggel bírnak. Pünkösd ünnepének üzenete ebből a szempontból felbecsülhetetlen. Rádöbbenünk a Szentlélek jelenlétének és működésének fontosságára. Ma már nem a nyelv csodájára van szükség, hiszen Isten műveit már a világ minden nyelvén hallhatjuk és olvashatjuk. Jézus igehirdetése sem a nyelv miatt nem jutott célba. A probléma a szemekben, fülekben és főleg a szívekben keresendő. Szomorú tény, hogy minket is fenyeget az ilyen fajta megátalkodottság. Aki nem lát, nem hall és szíve kővé keményedett, az nem tud kommunikálni sem Istennel, sem embertársaival. A múlt század egyik nagy teológusa, Hans Urs von Balthasar szerint pünkösd minőségi ugrást eredményezett. Isten saját Lelkét árasztotta ki ránk. A teremtéstől fogva fennálló határokat köztem és közted, ember és ember között felülmúlja a Szentlélek, és valamit belénk áraszt Isten legbensőbb énjéből. Olyan ez, mint a vérátömlesztés. A vér az életnek a hordozója. A Szentlélek pedig az isteni életnek a foglalata. Természetesen itt a létezés rendjében nem egy szinten álló és nem testi elemről, nem azonos „vércsoportról” beszélünk. Nem testi éltető elemet, hanem teremtett voltunk számára idegen és egyben annyira vágyott isteni elemet ad a Szentlélek. Ő Isten Lelke, aki az Atya és a Fiú bensőjének és legszemélyesebb létének az áradása.
Hétköznapi beszédünkben a lélek valaminek a lényegét, a legsajátosabb bensőjét fejezi ki. Ha valakiről azt állítjuk, hogy kiteszi a lelkét, azt akarjuk mondani, hogy az illető minden rendelkezésére álló belső és külső erőt mozgósít valaminek az elérésében. Amikor egy fontos dolgot valakinek a lelkére kötünk, biztosra akarjuk venni, hogy nem feledkezik meg. A lélek az, ami egy személynek a lényegét alkotja. Amikor a katona lándzsája átszúrta Jézus szívét, akkor a lándzsa hegye egészen a lelkéig, egészen Isten bensőéjéig hatolt. Most a Szentháromság leglényegéből, mint egy kilyukasztott értékes edényből árad Isten Szentlelke a világba. Egyik lélekkel kapcsolatos szófordulatunk: lelket verni, önteni valakibe, annyit jelent, mint valakit kigyógyítani a letargiájából, megvigasztalni. Egy már halottnak tartott gondolatot, tervet ismét életre kelteni. Igen, Lelke kiárasztásával Isten saját Lelkét, a Szentlelkét önti belénk, hogy kigyógyítson elesettségünkből, rezignáltságunkból.
A legtöbb nyelv vallásos szóhasználatában benne cseng a szellő, a fuvallat, amikor az Isten Lelkéről beszélnek. A héber ruáh, a görög pneuma, a latin spiritus és a magyar lélek vagy szellem szavakban egyaránt benne van a szél és a lélegzés gondolata. Ahogyan a földön élő emlősállatok nem élhetnek tiszta és belélegezhető levegő nélkül, úgy az ember sem tud élni Isten éltető Szentlelke nélkül. A Szentlélek nélkül az ember csak piheg és vegetál, de nem él igazán. Kérjük kitartóan és szüntelen az Istent a 103. zsoltár szavait kibővítve: „Áraszd ránk Lelkedet Istenünk, és újíts meg (minket és általunk) a föld színét.”
Oláh Zoltán
Vasárnap 20. szám, Vasárnapi örömhír rovat
Kép: Szentlélek ábrázolás, Szent Péter-bazilika, Vatikán