2016.05.25
„Ne várjatok példaképekre: tegyétek meg magatok, ember az emberrel!”– mondta Teréz anya. A Keresztény Értelmiségi Kör Kolozsvár (KÉKK) tagjai május 24-én találkoztak a Szent Mihály-plébánia hittantermében kerekasztal-beszélgetésre a példaképekről. Már a beszélgetés elején nyilvánvaló lett a jelenlevők számára, hogy nem csupán a téma, hanem a meghívottak foglalkozásának, rálátásainak sokszínűsége, a képviselt korosztályok változatossága miatt is több megvilágításban hallhatnak az est témájáról. A beszélgetés megívottai Tánczos Vilmos egyetemi docens, néprajzkutató, a BBTE Magyar Néprajz- és Antropológia Tanszékének tanára, Homa Ildikó klinikai pszichológus, egzisztencia-analitikus és logoterapeuta, a bécsi Viktor Frankl Intézet akkreditált tagja, Takó István kolozsvári egyetemi lelkész, plébános, Szabados-Erős Orsolya négygyermekes családanya, teológia–német szakos tanárnő voltak.
A moderátor, Balla Lóránt, a KÉKK titkára indításként azt kérdezte a jelenlevőktől, kiket tartanak példaképnek, példaképüknek, illetve kik jelentették, jelentik számukra a példaképet. A keresztény embernek erre a kérdésre talán egyszerű a válasz, hisz Jézus, a szentek örökérvényű példaképek, de ezen túl a példakép alakulása nagyon korfüggő, mindig azok hatnak az emberre leginkább, akiknek személyisége, tettei, emberi magatartása megragad, akiktől tanulni tud valamit. Egy-egy példakép nem fogja, nem foghatja át valakinek a teljes személyiségét, hisz létünk tartozéka önmagunk megvalósítása, nem a szomszéd utánzása. Isten is ezt, saját lehetőségeink kiteljesítését kéri majd számon, erre emlékeztet a szentírási példa a talentumoktól – hívta fel a figyelmet Tánczos Vilmos.
A kerekasztal-beszélgetésbe a jelenlevők is bekapcsolódtak. Kovács Sándor főesperes-plébános arra bátorított, hogy Jézusban mindannyiunk eszményképét lássuk. Megjegyezte, hogy korunkban tanúságtétel jelleggel bír az, ha nem szégyelljük megnevezni azokat, akik életünk egyes szakaszaiban alakítottak, példaképeink voltak. Saját példaképeiről személyes hangon számolt be, majd arról is szólt, hogy mint papnak mindennapi tevékenységei által, s főként azáltal, hogy hogyan végzi azokat, mások számára példaképpé válhat.
Homa Ildikó pszichológus a mai kor sztárfüggőségének kapcsán kiemelte, hogy a példaképek az ember éretté válásának az útján egyfajta mankó-szerepet töltenek be. A sztárfüggősség, az a jelenség, hogy nagy csoportok egy-egy jól látható embert akarnak követni életüknek szinte minden területén, azzal hozható összefüggésbe, hogy hiányzik az elegendő érettség a személyes identitás kiépítéséhez, az utánzás pedig a könnyebbik út.
Takó István egyetemi lelkész arról számolt be, hogy a kerekasztal-beszélgetést megelőzően az egyetemisták egy csoportját példaképeiről kérdezte, s a visszajelzések alapján elmondhatja, hogy a fiataloknak vannak példaképeik, de több ember vonásaiból rakják össze az ideált, amelyet követendőnek ítélnek meg. Szabados-Erős Orsolya személyes tapasztalatairól beszélt, arról, hogy anyaként miként látja gyerekei életében a példaképeket, anyaként hogyan, miben lát példaképet gyerekeiben.
Tánczos Vilmos kitért arra, hogy a romantika hozta az emberiség történelmébe az identitás kérdését. Beszélt a népi hősök, a népi kultúra berkein belül a példaképek szerepéről, azok kialakulásáról: az írásbeliség hozta az eredetiség, a szabadság gondolatát, az orális kultúrák a múltban inkább az utánzásra építettek. A posztmodern korral véget ért a példaképek afféle értékelése, amelyhez korábban szoktunk, az utóbbi negyedszázadban a relativizálásnak és ironizálásnak lehetünk tanúi.
A kerekasztal-beszélgetés végén arról is szó esett, hogy mindenki lehet példakép, az egyháznak is jut ebből a szerepből, ennek tudata következetességet, korrektséget, hitelességet, a konformizmusra mondott tudatos nemet követel.
Fábián Róbert (Vasárnap)
