2016.10.29
A Bölcsesség könyvének ma hallgatott részével akar az egyház ráhangolni a Zakeus megtérését elbeszélő evangéliumra. Az Ószövetségi könyvek Benjaminja ez a könyv, hiszen szerzője alig néhány évtizeddel élhetett Jézus nyilvános működése előtt, sőt akár vele kortárs is lehetett. Amíg Jézus nyilvános működésének Palesztina adta a színteret, az akkori három földrajzi régióval: Galilea, Szamaria és Júdea, addig a Bölcsesség könyvének szerzője a kor egyik legnagyobb kulturális és gazdasági központjában, az egyiptomi tengerparti városban, Alexandriában próbálta a zsidóság ősi hitét olyan nyelvezetbe öltöztetni, ami az asszimilációval fenyegetett fi atal generációknak akart támpontot adni. A görög klasszikus fi lozófi a fontosabb gondolatai meghonosodtak a népi gondolkodásban is, és a fi atal zsidó nemzedéknek is meg kellett találnia a maga válaszát az új kor új kihívásaira.
A bölcsesség mestere kitűnő módon tett eleget a kihívásoknak az Isten Lelke által közvetített bölcsességnek a birtokában. Az első dolog, amin eltűnődik a szerző, a teremtett világ parányi volta a Teremtővel szemben. Ám az üdvtörténetet szemlélve felfedezi Isten irgalmát. Sokszor megvan egymás mellett az igaz és a gonosz ember, a hívő és nem hívő, sőt sokszor úgy tűnik, hogy a gonoszoknak jobban megy soruk a földön, mint az igazaknak. Isten nem sújt le nyomban az ellene vétőre és a tévelygő emberre. Jézus példabeszédére gondolva mondhatjuk, hogy Isten vetésében ott van a búza és a konkoly (vö. Mt 13,26 köv.). Isten angyalai csak aratáskor választják el a kettőt egymástól.
Isten nem olyan, mint a néha sietős rendőrség pl. az Egyesült Államokban, ahol az afroamerikai polgárok, akiket – előítéleteik következtében – veszélyesebbnek tartanak és egykettőre brutálisan beavatkoznak. Isten „megengedheti magának” mindenhatóságának köszönhetően, hogy ne siessen a büntetéssel. Előle senki sem tud sem elmenekülni, sem elbújni, ezért nem kell sietnie a gonoszok megbüntetésével. Egyszóval, Isten mindenhatósága, életszeretete lehetővé teszi, hogy ne rendőri kapkodással irányítsa a világ sorsát. Erre a szép bibliai szövegből építkezik az évközi 26. vasárnapi könyörgés a misekönyvben: „Istenünk, te leginkább azzal mutatod meg mindenhatóságodat, hogy könyörületes és irgalmas vagy hozzánk…” Csak Isten tud igazán irgalmas lenni, mert mindenható, és szeret mindent, ami van és amit teremtett (vö. Bölcs 11,24). Jézus az irgalmas és mindenható Istennek az egyszülött fi a. Nyilvános működése Isten irgalmáról és mindenhatóságáról tanúskodik. Lukács evangélista mindjárt a mai szakasz kezdetén megjegyzi: Zakeus a vámosok feje volt. A görög irodalomban nem lehet máshol ezzel a fogalommal találkozni: „architelonész”. Az elmúlt vasárnap evangéliuma kapcsán közelebbről megismerkedtünk a vámosok/adószedők helyzetével. Ha már a vámosokat rossznak, mennyivel inkább annak tartották azok vezetőjét, fejét. Talán már rosszabb jellemzést nem is lehetne adni valakiről egy hithű zsidó közösségben. Éppen ezért Zakeust megvetették, kigyűlölték a tisztességes emberek köréből. Ők a nyilvános bűnösök csoportjába tartoznak. Szülei pedig nagyon szép nevet adtak neki: Zakeus, görögül Zakhaiosz, héberül Zakkaj, jelentése: ártatlan, tiszta. Gyakran párhuzamos fogalom az igaz, egyenes embert jelölő „cádikkal”. Ezzel az utóbbival jellemzi Máté evangélista szent Józsefet, Jézus nevelőapját (vö. Mt 1,19). Nagyobb ellentmondást aligha lehet elképzelni a név viselője és a közösség róla alkotott képe között. Az igaz ember, aki a vámosok feje, a csalás, a korrupció és a hazaárulás emblematikus alakja. A másik vonás, amit elárul, az evangélista testi kinézésére vonatkozik. Zakeus „alacsony termetű volt”. Elképzelhetjük, miként állta el az útját a sokaság. „Ugyan mit akar ez a gazfickó Jézustól?” Nem sok eséllyel, de annál nagyobb vággyal és elhatározással ki akar törni a bűnös magatartása és a társadalom által ráerőltetett elszigeteltségéből és kitaszítottságából, felmászik egy fügefára. A gazdag Zakeus egy útszéli fa tetején. Micsoda kép! Hogy nevethetett rajta a sokaság? Ám majdhogynem Julius Caesar mondását is idézhetné a fővámos: „Veni, vidi, vici”, „Jöttem, láttam és győztem.” „Jöttem, láttam és üdvösséget nyertem.”
Zakeus, nem törődve azzal, hogy nevetség tárgyává lesz, felmászott a fügefára. Jézus, nem törődve azzal, mit mondanak róla a magukat igaznak tartó jerikói lakosok, Zakeus, egy bűnös házában szállt meg. Zakeus házára üdvösség köszönt, mert „az Emberfi a azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett” (Lk 19,10). Szent Ambrus püspök gondolataira alapozva értsük meg, hogy az üdvösségnek új évszaka köszöntött ránk, mi is ebben élhetünk. Isten irgalma és mindenhatósága érleljen minket is fán csüngő friss és beérett gyümölccsé.
Oláh Zoltán, Vasárnap, 44. szám