Legfrissebb tartalmak
Kézdiszentléleken a Böjte Csaba ferences szerzetes által celebrált szentmise után tegnap délután felavatták a Páter Bartók Albert ferences szerzetesről elnevezett napközi otthont.
A sepsiszentgyörgyi Krisztus király-templomban megkezdődtek a búcsús előkészületek. A hit évében a választott bibliai idézet: Álljatok szilárdan a hitben! (1Kor 16,13). A háromnapos előkészület során igét hirdet Sárközi Sándor piarista. November 23-án, pénteken a szentmise du. 6 órakor kezdődik, alatta és utána a brassói Fekete templom Jugendbach kórusa koncertezik, orgonán játszik és vezényel dr. Steffen Schlandt.
Célegyenesben a Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt csíkkarcfalvi római katolikus vártemplom felújítása. A kivitelezők az épület padlózatán, illetve a külső térrendezésen dolgoznak, a tervek szerint a karácsonyi szentmisékre már a felújított istenházába érkezhetnek a hívek.
Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.
* * *
Nagy püspökünk, Márton Áron tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.
* * *
Márton Áronnal a hit évében
Nagy püspökünk tanítása és példája ma sem veszít időszerűségéből. Feladatunk és kötelességünk, hogy ne csak imádkozzunk boldoggá avatásáért, hanem az általa mutatott példát kövessük, tanítását életre váltsuk.
"A hit évé"-ben (2012. október 11. - 2013. november 24.) minden hónapra kiválasztunk egy mártonároni gondolatot, idézetet, hogy ezáltal is - világító jelként - elkísérjen bennünket.
Ünnepi szertartás a Dunán Gyimesfelsőlokról
A gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium a gyimesi és a moldvai csángó fiatalok középfokú oktatásának egyik központja. Vasárnap a Duna e tanintézményből közvetíti a római katolikus szentmisét.
Márton Áronról a Katolikus Akadémián
Második előadását tartotta a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara szervezésében működő Katolikus Akadémia november 8-án. A meghívott előadó, dr. Kovács Gergely egyházjogász, a Kultúra Pápai Tanácsának irodavezetője, Márton Áron szentté avatási ügyének posztulátora Világító jel legyen címmel átfogó betekintést adott a mártírok, hitvallók boldoggá-, illetve szentté avatása kérdéseiről.
A vasárnapi búcsús szentmisén hálát adunk azokért a munkálatokért, amiket az elmúlt egy év alatt el tudtunk végezni – fogalmazott a csíkszentmártoni műemlék templommal kapcsolatban Vakaria Béla helyi plébános. Mint kiderült, az istenháza felújításának első szakaszát sikerült befejezni, egyfajta többletként pedig az épület belső festése is elkészült.
- ‹ előző
- 259 / 352
- következő ›