Körlevél IX. (2004. november 10.)

Tartalom:

Eukarisztia évének ünneplése főegyházmegyénkben
Tamás József segédpüspök atya 60 éves
Érseki Bíróság új tisztségviselői
Szenátusi szakbizottságok és azok vezetői
Plébánosi vizsga – 2004-ben
Hitoktatási program beküldése
Elsőáldozók nyilvántartása
Főpásztori vizitáció és bérmálási beosztás programja
Nyugdíjintézet fenntartása
Főegyházmegyei kiadványok értékesítése
Pénzügyi Kamara közleményei
Főegyházmegyei képadattár létrehozása
Könyvajánlás


 Eukarisztia évének ünneplése főegyházmegyénkben

Mellékelten megküldjük az Eukarisztia évével kapcsolatos körlevelünket. Arra kérjük Tisztelendő Testvéreinket, hogy advent első vasárnapján a hirdetések keretében olvassák fel.

Tisztelendő Testvéreim!

Kedves Jó Hívek!

A Mexikóban tartott 48. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszus nyitotta meg Szentatyánk által meghirdetett „EUKARISZTIA ÉVÉ”-t. Az eukarisztikus év jelmondata „Az eukarisztia, a harmadik évezred fénye és élete”. Ezzel egyidőben nyilvánosságra hozták Szentatyánk - II. János Pál pápa Mane nobiscum DomineMaradj velünk, Uram! kezdetű apostoli levelét is.  Az eukarisztikus évet a 2005. októberére tervezett XI. Általános Püspöki Szinódus zárja, amelynek témája: „Az Eukarisztia: az Egyház életének és küldetésének forrása és csúcspontja”.

Szentatyánk figyelmeztetése szerint az Eukarisztia évében a keresztényeknek még elkötelezettebben kell tanúságot tenniük Isten világunkban való jelenlétéről – a köztünk élő szeretet bizonyságáról. Az Eukarisztiában való elmélyülés meg kell erősítsen a párbeszéd kultúrájában – az egymással szembenálló vélemények között. Erősítést kell hogy nyerjünk Krisztustól, a közösségvállalás és a szolidaritás megéléséhez is.

Az új apostoli levél az emmauszi tanítványok evangéliumi történetéből indul ki, amelyben a feltámadt Krisztus az elbizonytalanodott tanítványok mellé áll a Jeruzsálemből Emmausz felé vezető úton, és vigasztalja őket anélkül, hogy felismernék. Amikor leszáll az est és megérkeznek a helységbe, a tanítványok kérlelik az ismeretlen útitársat: „Maradj velünk, Uram, mert esteledik már!” (vö. Lk. 24,29).

Útitárs-Jézus az Igét, a Szentírást magyarázta a tanítványoknak. Találkozásuk akkor válik teljessé, amikor az Ige fényénél felismerik Őt – megjelenik az a fény, amely az élet kenyeréből fakad.

Az Eukarisztia világosság! Valahányszor részt veszünk a szentmisén az Úr halálát és feltámadását hirdetve, megnyitja értelmünket, szívünket, és hagyja, hogy az emmauszi tanítványokhoz hasonlóan felismerjük Őt. Ebben a mozzanatban átélhetjük Krisztus kereszt-áldozatát, megtapasztalhatjuk a feltámadott dicsőségét és részesülhetünk húsvéti fényéből. Ezt a fényt kell továbbadnunk embertársainknak.

Az ember szívének mindig szüksége van a fényre, mert sokszor a bűn terhe nyomja, belefáradt a szenvedésekben és a gyakori csalódásokban. A világnak is szüksége van a fényre az új évezred kezdetén, amelyet egyre inkább az erőszak, a terror és a háború jellemez. Csak az Eukarisztiával élők krisztusi fénye és magatartása lehet eligazító, útjelző a harmadik évezred útkereső emberének.

Az Eukarisztia az élet titka! Istentől kapott földi létünk a legnagyobb ajándék, amit birtokolunk. Soha annyi veszély nem fenyegette az emberiség életét, mint napjainkban. Ezen veszélyek között említhetjük a közönyt, amely nem akar tudomást szerezni  a nélkülöző és segítségre szoruló embertestvérekről. Védelemre szorul a meg nem született élet, de az élet alkonyához közeledő létet is védeni kell az eutanázia néven szorgalmazott próbálkozásoktól.

Mindennél fontosabb, hogy rádöbbenjünk arra, nemcsak kenyérrel él az ember, hanem szükségünk van a mennyből alászállott élő kenyérre – Krisztusra is. Ennek hiánya az anyagiak megvonásánál sokkal nagyobb próbatételt jelent az emberiség számára. 

„Így az emmauszi tanítványok ikonját szemlélve elmélyülünk az Eukarisztia titkában” – írja a Szentatya. Erre kell, hogy elsegítsük fiataljainkat is, hogy a harmadik évezred fénye és élete számukra is az Eukarisztikus Krisztus legyen.

Főegyházmegyénk minden családjához eljut a 2005-ös katolikus falinaptár, amely az Oltáriszentség megjelenítésével, a szentírási részek elmélyítésével segíteni és emlékeztetni akar egész éven át, hogy az Eukarisztiában egyre inkább elmélyüljünk és megerősödjünk.

Rendkívüli elvárásokat nem fogalmazunk meg, de arra kérjük Tisztelendő Testvéreinket és minden keresztény Testvérünket, hogy az Eukarisztia évében minél elmélyültebben járuljanak szentáldozáshoz.

Vegyék komolyan és nagyobb részvétellel ünnepeljék az Oltáriszentséget elsővasárnapokon, elsőpéntekeken és az örökös szentségimádási napokon.

Hisszük, hogy gondoktól és nehézségektől terhelt világunkban erőforrás és útjelző lesz mindannyiunk számára a köztünk élő és velünk egyesülő Krisztus. Számunkra a legnagyobb ajándék Jézus Krisztus az Oltáriszentségben. Úgy járuljunk gyakran a szentáldozáshoz és fogadjuk magunkba az Urat, mint ajándékot, hogy mi is ajándékozó ajándékká váljunk!
Ennek megvalósításáért imádkozzunk és munkálkodjunk közösen!
Ehhez küldöm szeretettel főpásztori áldásomat.

Gyulafehérvár, 2004. Krisztus Király ünnepén.

† György s.k.

       érsek

Tamás József segédpüspök atya 60 éves

Amikor évfordulókra emlékezünk, mindig a Szentírást veszem a kezembe. A Teremtés könyve (6, 3) ezt írja: „Ekkor az Úr így szólt: „…(az ember) életkora csak 120 év legyen.” Tamás József püspök atya 60 esztendejével – november 12-én elért tehát az ember ‑ Isten szabta földi életpályájának feléhez. Tudjuk azonban, hogy a 120 esztendő eszményi, kevés embernek adatik meg. Kérjük hát a jó Istent, hogy még sokáig éltesse Püspök atyánkat „mindannyiunk és az egész Anyaszentegyház javára”!

Szokás évfordulókon méltatni az ünnepeltet, kiemelni érdemeit, lemérni munkássága gyümölcseit. Ilyenkor a külső, látványos eredményeket mutatják fel. A pap lelkipásztori munkájának eredménye a lelkek mélyén rejtőzik és idővel meglátszik külsőleg is a lelkek megújulásában. Éppen ezért nehéz lenne méltatni Tamás püspök eddigi életpályáját: tíz esztendő előkészület Gyulafehérváron a kis- és nagyszemináriumban, tíz esztendő lelkipásztori munka káplánként Medgyesen, plébánosként Türben és Balázsfalván; majd tizennyolc év ismét Gyulafehérváron, mint a kispapok spirituálisa (lelkiigazgatója), teológiai tanár, általános helynök.

1996-ban segédpüspöki kinevezése karácsonyi ajándék volt főegyházmegyénknek, amelyet csak hosszas ellenállás után, az engedelmesség nevében fogadott el. A csíksomlyói püspökszentelés óta hét és fél év telt el. Azóta – az általános helynöki megbízása mellett – segédpüspökként Csíkszeredában székel ‑ a somlyói Szűzanya lábánál. Erre azért volt szükség, hogy a Főegyházmegye – többségében Székelyföldön élő hívei között is legyen jelen Apostolutód. A méltatás helyett idézem püspöki jelmondatát: „Legnagyobb a szeretet” (1 Kor 12, 13), amelyet maradéktalanul megél. Mivel a szeretet a legnagyobb parancsolat, és ISTEN maga a Szeretet (1 Jn 4, 8.16), ennél szebben nem is méltathatjuk Püspök atyánkat.

Imádkozzunk érette és vele Szent Pió atyával: „Uram, múltamat irgalmadba, jelenemet szeretetedbe, jövőmet pedig gondoskodásodba ajánlom!” Imádkozzunk, hogy a jó ISTEN még sokáig éltesse! AD MULTOS ANNOS!

Érseki Bíróság új tisztségviselői

Az Érseki Bíróság munkájának hatékonyabb végzése érdekében folyó év november 1-től – a bírósági tagok megbízási idejére kineveztük Ft. Dr. Kerekes László Kézdivásárhely-Boldog Özsébről nevezett egyházközség plébánosát bírósági helynöknek és T. Kovács Péter segédlelkészt bírósági jegyzőnek.

A bíróságon vállalt munkájukat a plébániai lelkipásztori szolgálat mellett fogják végezni.  A házassági ügyek intézéséhez szükséges aktákat továbbra is az Érseki Bíróságra kell felterjeszteni.

Szenátusi szakbizottságok és azok vezetői

A Gyulafehérvári Főegyházmegye újraválasztott Papi Szenátusa folyó év szeptember 1-től újabb ötéves mandátumi időre kezdte meg működését. Szeptember 21-én tartott őszi rendes ülésen, a szenátusi szakbizottságokat alakítottuk meg, és azok élére egy-egy titkárt választottunk vezetőül.

            A szenátusi szakbizottságok a következők:

 I.             Liturgikus Bizottság                           Titkára:  Ft. Msgr. Tamás József segédpüspök;

II.            Hivatásgondozó Bizottság                Titkára:  Ft. Oláh Zoltán rektor;

III.           Egyházművészeti Bizottság              Titkára:  Ft. Muresan Márton plébános;

IV.           Szórványbizottság                              Titkára:  Ft. Darvas Kozma József esperes, plébános;

V.            Pasztorális Bizottság                          Titkára:  Ft. Szénégető István plébános;

VI.           Katekétikai Bizottság                         Titkára:  Gál László főtanfelügyelő-helyettes;

VII.          Iskolaügyek Bizottsága                     Titkára: Ft. Horváth István szentszéki tanácsos, plébános;

VIII.        Egyházzenei Bizottság                       Titkára:  Ft. Msgr. Csiszér Albert pápai prelátus, plébános;

IX.          Gazdasági bizottság                           Titkára:  Ft. Barth Ottó József, kanonok, gazdasági igazgató;

X.            Szociális és Karitatív Bizottság        Titkára:  Ft. Szász János id. kanonok, igazgató;

Ezúton is kérjük  a bizottságok titkárait, hogy folyó év november 30-ig terjesszék fel bizottságuk tagjainak névsorát, a szabályzattal együtt – jóváhagyásra. Ezt egyébként a szeptember 24-én kelt kinevező okmányunkban már kértük.

Plébánosi vizsga – 2004-ben

Főegyházmegyénkben érvényes előírások értelmében ez év november 11-én eredményesen tették le a plébánosi vizsgát az alábbi lelkipásztorok:

            Boros László                       Bögözből,

            Gábos Zoltán                        Marosjárából,

            Keresztes Zoltán                  Csíkszeredából,

            Kopácsi Ferenc                    Málnásfürdőről.

A vizsga letételét követően valamennyien használhatják a plébánosi címet, amennyiben a megbízásuk és kinevezésük erre feljogosítja.

Hitoktatási program beküldése

Mellékelten megküldjük a hitoktatásra vonatkozó űrlapot, amelynek kitöltését minden egyes lelkipásztortól kérjük. A kitöltött űrlapokat folyó év december 1-ig juttassák el a főesperesi központokba.

Főtisztelendő Főesperes urakat arra kérjük, hogy december 10-ig a plébánosok által kitöltött, és a főesperesi központokba eljuttatott űrlapokat küldjék el a főegyházmegyei hivatalhoz.

Mindannyiuk szolgálatát és megértő közreműködését ezúton is köszönjük.

(./. melléklet)

 

Elsőáldozók nyilvántartása

A korábbi években nem volt gyakorlat főegyházmegyénkben az elsőáldozók nyilvántartásának vezetése. A Szentszéknek beküldött statisztikai adatok között mindig szerepelt az előző év elsőáldozóinak száma, amelyet a lelkipásztorok nagyon pontosan közöltek.

A Papi Szenátus őszi ülésén azt a véleményt fogalmazták meg, hogy szükség lenne az elsőáldozók külön nyilvántartására is, mert nagyon sokszor utólag kérnek igazolást más helyre költözőt családok gyerekei részére, hogy volt elsőáldozó. Olyan esetekben, ahol gyakori volt a lelkipásztor csere – megfelelő nyilvántartás nélkül – az aktuális lelkipásztor nem tudja igazolni az elsőáldozást.

Jelen leiratunkkal elrendeljük, hogy valamennyi plébániát vezető lelkipásztor ettől az évtől kezdve külön könyvbe beírva – azonosítható formában vezesse az elsőáldozók névsorát. A név mellett javasoljuk a születési adatokat, apa és anya nevét, valamint az elsőáldozás időpontjának és helyének szerepeltetését.

Egyben kérjük a Ft. Főesperes urakat, hogy az évi vizitációk alkalmával külön is ellenőrizzék ennek a nyilvántartásnak a létét.

Főpásztori vizitáció és bérmálási beosztás programja

Mellékelten megküldjük az elkövetkező öt évre terjedő főpásztori vizitáció és bérmálási beosztás programját:

 

1.

2005

Küküllői, Kolozs-Dobokai és Gyergyói kerületekben;

2.

2006

Belső-Szolnoki, Hunyadi, Székelyudvarhelyi kerületekben;

3.

2007

Alcsík-Kászoni, Felcsíki és Marosi kerületekben;

4.

2008

Kézdi-Orbai és Aranyos-Tordai kerületekben;

5.

2009

Erzsébetvárosi, Gyulafehérvári, Sepsi-Barcasági, valamint Szeben-Fogarasi kerületekben.

A 2005-ös bérmálás programját az újév első napjaiban ‑ körlevélben is - fogjuk közölni minden plébániával. Ennek a beosztásnak keretében minden plébániára ellátogatunk, és ünnepi szentmisét végzünk, még akkor is, ha nincs bérmálkozó.

A bérmálási alsó korhatár átmenetileg 15 év.

A bérmálástól és főpapi szentmisétől függetlenül egy más időpontban főpásztori vizitációt is végzünk a bérmálási helyek plébániáin.

Főegyházmegyei Zsinatunk – Közigazgatásról szóló dokumentuma világosan körülírja ennek kivitelezését. A Javaslatok 1. pontjában ez áll:

„Javasoljuk a főpásztori vizitáció visszaállítását a korábbi hagyományokhoz híven. Lehetőleg a bérmálástól függetlenül látogasson el a főpásztor vagy megbízottja az egyházközségekbe. A vizitációról készült jegyzőkönyvben szerepeljenek a felmerült nehézségek és az intézésükre vonatkozó javaslatok.”

Ezt a zsinatunk által is szorgalmazott, régebben gyakorolt, de az utóbbi időben feledésbe merült előírást próbáljuk felújítani. Ez úgy történik, hogy a bérmálástól függetlenül – egy más időpontban vizitációt is végzünk az egyházközségben. Általában egy napot szánunk egy plébániára. Személyesen vagy megbízott által végezzük a főpásztori vizitációt, ami nem azonos a főesperes által – évente végzett ellenőrzéssel. Ilyenkor hosszan elbeszélgetünk a plébánossal, lehetőleg minden lényeges dolgot helyszínen ellenőrzünk az előre kitöltött kérdőív alapján. A pénzügyvitel ellenőrzését külön szakember végzi, aki bennünket kísér.

A vizitációra vonatkozó egyéb részletet később fogjuk közölni az illetékes helyek lelkipásztoraival.

Nyugdíjintézet fenntartása

A bukaresti központú ‑ római katolikus latin rítusú egyházmegyék által működtetett Nyugdíjintézet fenntartására eddig 5%-os hozzájárulást fizettünk.

2005. január 1-től 3%-ra csökken ez a hozzájárulás és kiszámításához csak a saját alapból fizetett összegeket kell számításba venni.

Főegyházmegyei kiadványok értékesítése

Minden egyházközséghez már eljutott a 2005-ös katolikus falinaptár. Ennek eladási ára 15.000 lej, amiből 10.000 lejt kell naptáronként a főegyházmegyei központba beküldeni. A maradék 5.000 lej a forgalmazó plébániát illeti.

Szétosztottuk a 2005-ös DIREKTÓRIUMOT is. Térítési ára példányonként 100.000 lej.

Megjelent az új SEMATIZMUS, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Név- és Címtára megújított változata. Példányonkénti ára 50.000 lej.  Többletpéldány is beszerezhető – a főegyházmegyei hivataltól ‑ utólagos rendeléssel.

Pénzügyi Kamara közleményei

Ezúton kérjük a Tisztelendő Paptestvéreket, hogy szíveskedjenek sürgősen beküldeni a központi intézmények fenntartására járó tartozásaikat. Ugyanakkor a visszatérítéses szerződésekben vállalt kötelezettségeiknek is szíveskedjenek minél előbb eleget tenni.

Új nyugtatömbök használatát szorgalmazza a Pénzügy Minisztérium az 1849/2003-as számú rendelkezésével 2004. július 1-től. Az eddig használt nyugtatömböket folyó év december 31-ig még lehet használni. Az új nyugtatömböket a nyomtatvány lerakatoknál kell mielőbb megrendelni, mert a nyomtatás legalább 15 napot igényel. Ezzel kapcsolatos részletes tájékoztatást a fenti számú minisztériumi rendelkezésben megtalálják.

Ismételten közöljük az érsekség bankszámla változásait:

BCR Alba Iulia

Régi számlaszám :        2511.1-126.1

Új IBAN szám :           RO20 RNCB 1100 0000 0126 0001

A fenti számlára lehet átutalni a központi járulékokat (teológia, diaspóra, iskolák, központ fenntartása, nyomtatványok, misebor, naptár, könyvek, direktóriumok árát), valamint a különféle gyűjtésekből (szentsír, péterfillérek, missziók, székesegyház restaurálása, karmelita kolostor építése, stb.) származó összegeket.

BCR Alba Iulia

Régi számlaszám :        2511.31-126.44/ROL 

Új IBAN szám :           RO23 RNCB 1100 0000 0126 0044

Erre a második számlára csak a célalap, valamint az autóalap szabályzata szerint járó visszatérítési összegeket kell átutalni. Az átutalási nyomtatványra kérjük feltüntetni a projekt pontos számát (pl. 0265/2003) a cél megjelöléseként pedig a következőt kell beírni: (pl. „fond ajutor eparhial”)

642-2004. számú körlevelünkben arra kértük a Tisztelendő Paptestvéreket, hogy Szent Mihály ünnepét megelőző, vagy követő vasárnapon tartsanak egyházközségi gyűjtést, amelynek összegét  jegyzőkönyv kíséretében fizessék be az érsekség bankszámlájára (BCR a „Restaurare Catedrală” címen). Amennyiben a gyűjtés szeptember végén bármilyen okból kifolyólag elmaradt volna, azt november vagy december hónapban pótolni kell. A missziók számára rendelt gyűjtést is a szokásos módon kell intézni.

Főegyházmegyei képadattár létrehozása

Főegyházmegyénk területén lévő templomok és kápolnák külső és belső digitális fotózásának elvégzésére jelentkezett Bíró Ernő kolozsvári katolikus hívő. Ennek a munkának elvégzését önerőből vállalta. Az így begyűjtött adatbázist fel lehet használni, főegyházmegyénk millenniumi évfordulójára tervezett kiadványok készítéséhez is. A begyűjtött anyagot főegyházmegyénk internetes honlapján is meg fogjuk jelentetni.

A munkálat elvégzése körülbelül három évet vesz igénybe. A munka elvégzésére már megbízólevelet adtunk Bíró Ernő testvérünknek.

Ezúton kérjük a Paptestvéreket, hogy fogadják szeretettel, és ahol jelentkezik, legyenek mindenben a segítségére.

Bíró Ernő elérhetősége:

Bíró Ernő

400604-Cluj Napoca

21 Decembrie u. 135/59

Tel: 0264-413439

Mobil: 0745-515-171

Könyvajánlás

Az érsekség égisze alatt, Ft. Msgr. Léstyán Ferenc protonotárius úr gondozásában nemsokára megjelenik a felnőttek hitoktatására használható kiadvány, amely több mint három évtized kipróbált sorozatának anyagát tartalmazza.

Léstyán atya szándéka szerint a könyvből szeretne minden templomnak, kápolnának és imaháznak juttatni, ahol szentmisét és igeliturgiát végeznek. Felhasználható csoportok oktatására is. Beszerezhető a szerzőtől, de a könyv átfogó terjesztésébe a főesperesi központokat is bevonjuk.

Egy példány ára – egy intenció végzése.

Gyulafehérvár, 2004. november 10.

 
† György s.k.

      

érsek