Legfrissebb tartalmak

Október 19-21. között Fiatal vagyok és gondolkodom címmel médiaképzésre, ifjúsági találkozóra került sor a Vasárnap katolikus hetilap égisze alatt Kolozsváron a Szent Mihály plébánián, annak vezetője, Kovács Sándor főesperes nagyvonalú támogatásával. A főesperes elmondta: az egyház szívügyének tartja a kompetens katolikus publicisták képzését. Az erdélyi, a szatmári és a váradi egyházmegyékből érkező középiskolás diákok, egyetemisták, kispapok és lelkipásztorok a média különböző területeivel ismerkedhettek meg közelebbről műhelymunkák során a katolikus média képviselőinek vezetésével.

Emléktábla leleplezéssel egybekötött ünnepi műsorral tisztelegtek vasárnap délben a csíkszentkirályiak községük első írásos említésének 680-ik évfordulója előtt. Ezzel együtt a 120 éve alapított csíkszentkirályi Népiskoláról is megemlékeztek a templomtéren tartott rendezvényen.

Ötödik alkalommal tartott kórustalálkozót a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániatemplom Musica Sacra Kamarakórusa. Mottóul Kodály Zoltán gondolatát választották: „A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”
A Mátyás Károly főesperes-plébános által főcelebrált szentmisén a Szent Miklós Schola szolgált Simó Zsuzsa vezényletével, majd bemutatkoztak a meghívott kórusok. Közös énekként Hans Leo Hassler: Ünnepre jöttünk kórusművét énekelték el.

Több mint két évvel az alapkő letétel után egyelőre semmi jele nincs annak, hogy kápolna épülne a Tolvajos-tetőn. A csíksomlyói közbirtokosság kezdeményezésére a Hármaskereszt mögötti területen kapna helyet az Istennek szentelendő ház.
A tervező halála miatt csúszott ennyi időt a beruházás – tájékoztatott a hargitafürdői eltérő közelében található Tolvajos-tetőn létesülő kápolnával kapcsolatban Mátéffy Győző.

 SzentmiseMárton Áronról magyar nyelvű szentmisében emlékeztek meg 2012. október 16-án reggel 8 órától a vatikáni Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya kápolnában. A szentmise elején Mons. Németh László, az olaszországi magyar hívek főlelkésze köszöntötte a megjelenteket. Koncelebráltak továbbá: Mons. Kovács Gergely, Márton Áron boldoggá avatási eljárásának posztulátora, Arkadiusz Nocoń, az Istentiszteleti Kongregáció munkatársa, Tóth Tamás, a római Pápai Magyar Intézet rektora, a Rómában tanuló András István gyulafehérvári, Bodó Zoltán győri  és Szöllősi Tibor szabadkai egyházmegyés papok. A diakónusi szolgálatot a váci egyházmegyés Halász Péter töltötte be. A szertartáson részt vett Győriványi Gábor, Magyarország Szentszéki nagykövete, valamint jelen voltak Rómában tanuló szeminaristák, az Isteni Megváltóról nevezett nővérek, zarándokok.

A hétvégén a székely udvarhelyi Szent Pio Lelkigyakorlatos Ház vendége volt Böjte Csaba ferences szerzetes. Pénteken zsúfolásig megtelt a Szent Pio-előadóterem. Csaba testvér a Hit éve kezdetén kifejezte: „Szeretném, ha mindannyian komolyan vennénk ezt a nagyon fontos évet! Hit nélkül sem élni, sem dolgozni nem lehet, de nem is érdemes!” Szent Jakab apostolt idézte: „Cselekedetek nélkül a hit halott”.
A Hit évét elsősorban magunk számára kellene nagyon komolyan vennünk – tanácsolta a lelki program vezetője. Olvasni-elmélkednivalót ajánlott, majd a tőle megszokott, közvetlen hangvételű személyes történetekkel is alátámasztotta, miként mélyíthető és tehető élővé, cselekvővé a személyes hit.

Márton Áronnal a hit évébenSzeptember 29-én, Gyulafehérváron, a főegyházmegye és székesegyház búcsúünnepén, megemlékeztek a harminckét évvel ezelőtt elhunyt Márton Áron püspökről és megnyitották a hit évét. Márton Áron szellemi öröksége elválaszthatatlan a hittől. Ahogy utolsó körlevelében írja: „Szeretett Híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül” (1980. május 15.).

A hit éve jó lehetőség arra, hogy ne csak hitünket tisztítsuk meg, mélyítsük el és helyezzük szilárd alapokra, hanem különös figyelemmel forduljunk boldog emlékű püspökünk alakja felé. „Minél jobban megismerjük Márton Áron püspök erkölcsi, szellemi és nemzeti nagyságát, annál inkább előmozdítjuk boldoggá avatását is”. (Jakubinyi György érsek)

2012. október 13-án ismét megrendezésre került az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás nagytalálkozója, amelynek ezúttal a marosvásárhelyi Nemzeti Színház adott otthont. A Hit Évének küszöbén az együttlét mottóját Pál apostol szavai képezték: Higgy az Úr Jézusban és üdvözülsz (Apcsel 16,31). Mindannyiunk örömére, ez alkalomból közel kilencszáz résztvevő gyűlt össze Erdély különböző pontjairól.

A reméltnél is többen gyűltek össze október 11-én du. 6 órától a Román Akadémia római székhelyének dísztermében, hogy Márton Áron emlékét felidézzék. Az olasz nyelvű emlékestet – Márton Áron boldoggá avatása posztulátorának kezdeményezésére és Jakubinyi György érsek támogatásával – közösen szervezte Románia Szentszéki Nagykövetsége és a Kultúra Pápai Tanácsa (a Vatikán kultuszminisztériuma).