A gyulafehérvári harmadéves kispapokat lektorokká, a negyedéveseket akolitusokká avatta Jakubinyi György érsek a székesegyházban március 25-én a 9 órakor kezdődő szentmise keretében.
Legfrissebb tartalmak
Április 2–4. között tartják az évszázados hagyományokkal rendelkező, Báthory István által alapított és ma a nevét viselő kolozsvári iskola nyílt napjait, amelyek keretében előadások, vetélkedők keretében csillantják meg a diákok tudásukat, szervezőkészségüket, felkészültségüket. Az ünnepélyes megnyitót április 2-án, hétfőn du. 5 órakor az iskola dísztermében tartják, ahol Tímár Ágnes igazgató és Kovács Sándor főesperes köszöntik a résztvevőket, majd a közönség Kolozsvárról szóló versműsort hallgathat meg.
A csángó tanács küldöttsége rendszeres magyar nyelvű misék engedélyezését kérte Románia apostoli nunciusától – közölték az MTI-vel a küldöttség tagjai a Vatikán bukaresti külképviseletén tett látogatás után.
A csíksomlyói kegytemplomnak ajándékozza Boldog Apor Vilmos, az egyetlen boldoggá avatott székely ereklyéjének egy darabját Pápai Lajos győri megyéspüspök, aki a darabot személyesen viszi majd el április 29-én Csíksomlyóra.
Böjte Csaba ferences szerzetes ezzel kapcsolatban a Krónikának elmondta, Boldog Apor Vilmos elsősorban a családok számára jelent követendő példát, a püspök ugyanis nőket és gyerekeket védelmezve halt vértanúhalált.
A búcsújárás hagyományáról tartottak előadást
„Mária tiszteletire aki ide jöttetek…” – Búcsújárás a néphagyományban címmel hirdette meg erdélyi körúton bemutatott előadását a magyarországi Harangozó Imre, az újkígyósi Ipolyi Arnold népfőiskola alapító elnöke. Csíkszeredában, a Hargita Megyei Kulturális Központ pincetermében az előadót Halász Péter néprajzkutató, a Duna TV nyugalmazott főszerkesztője mutatta be pénteken.
Nagyböjt ötödik vasárnapjának a neve feketevasárnap. E napon lila lepellel takarták le a kereszteket a csíksomlyói kegytemplomban is.
Március 22-én Nóda Mózes tartott liturgikus előadást a Jézus szíve tiszteletről a Katolikus Akadémián
A Jézus szíve tisztelet sokakat biztató része az ún. nagy ígéret, amely azoknak szól, akik kilenc egymást követő hónap első péntekén gyónva és áldozva úgymond biztosítják maguknak (és szeretteiknek) az üdvösséget, azt, hogy haláluk majd úgy történik, hogy annak nyomán Isten látására juthassanak. „A nagy ígéret biztonságot és bizalmat sugall: bízom Isten irgalmában, de nem abszolút bizonyosság” – mondta a Katolikus Akadémián tartott előadásában március 22-én Nóda Mózes, és így magyarázta ezt: „mint Isten minden ajándékát, elfogadása után együtt is kell vele működni”, csak így teljesedhet ki a keresztény élet.
Gyulafehérvár, Márton Áron püspök halálának 25. évfordulója
Szt. Mihály búcsú - 2005. szeptember 29.
(Jn 1,47-51)
Excellenciás Jakubinyi György Érsek Úr, Érsek és Püspök Urak, Főtisztelendő Oltártestvérek, a Világi Hatóságok, a Politikai és Társadalmi Élet Tisztelt Képviselői, Krisztusban Kedves Testvérek!
- ‹ előző
- 293 / 352
- következő ›