Legfrissebb tartalmak

A média nagy lehetősége és egyben kihívása nemcsak a 21. század társadalmának, hanem egyházának is. A II. vatikáni zsinat óta évente megünneplik a katolikus egyházban a kommunikációs világnapot. Ebből az alkalomból tartott médianapot május 31-én Kolozsváron, a Szent Mihály plébánia védnöksége alatt, a Gyulafehérvári Főegyházmegye Média Munkacsoportja és a Verbum Egyesület. A médiaszakemberek és a téma iránt érdeklődő papok mellett a rendezvényen jelen voltak a II. Fiatal vagyok és gondolkodom egész hétvégés találkozóra a négy egyházmegyéből érkezett fiatalok.

A Széphavas Egyesület zarándoklatot szervez a Gyimesfelsőlok nyugati oldalán található Széphavas nevű tetőre, ahol a környékbeli hívők és a külföldi adományozók jóvoltából újjáépülhetett Szentlélek-kápolna. Emberöltőkön át ez volt az a hely, ahol a moldvai csángó magyarok Szent László útján jőve itt találkoztak székely zarándok-testvéreikkel a csíksomlyói búcsúba igyekezvén, és itt köszöntek el egymástól a visszafele-vezető útjukon.

Pápai üzenet a társadalmi kommunikáció 48. világnapjára - 2014. június 1.
Ma olyan világban élünk, amely mind “kisebb” s amelyben ennek következtében úgy tűnik, egyszerűbb lehet egymás szomszédjának lenni. Az utazás terén elért fejlődés eredményeként, valamint a kommunikációs technológiák fejlődésének köszönhetően  közelebb kerülünk egymáshoz, egyre jobban összekapcsolódunk, ahogyan a globalizáció egyre inkább egymástól függővé tesz.

Bornemissza Eszter halálára

Hosszan tartó súlyos betegségben elhunyt Balogh Bornemissza Eszter, a Magyar Televízió határon túli műsorainak egykori felelős szerkesztője. Elkötelezett élete minden újságírónak, közéleti személynek például szolgálhat.

Erdélyi középiskolák ballagási ünnepségeiről készült tudosításokat gyűjtöttünk. Kolozsvár, Gyimesfelsőlok, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyói-medence, Nyárádszereda magyar végzőseinek kicsengetéséről olvashatunk.

Bár eredetileg a sürgősségi napirendi pontok között szerepelt, nem tárgyalta a marosvásárhelyi önkormányzat május 29-i ülésén a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium kérdését. Arra hivatkozva napolták el, hogy a tanfelügyelőség nem hagyta jóvá az intézmény létrejöttét – írja Antal Erika a maszol.ro-n.

A csíkzsögödi Szent Háromság-plébániatemplom volt a kezdőpontja annak a zarándok-latnak, melynek során immár negyedszerre fűztek rózsafüzért Csíkszereda köré, imával és énekszóval ölelve át a várost. Indulás előtt Péterfi Attila Csongor, a Gyulafehérvári Caritas gazdasági ágazatának igazgatója, a zarándoklat vezetője osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel.

A fogyatékkal élők mindennapjaiba nyerhettek betekintést az érdeklődők a Gyulafehérvári Caritas által pénteken szervezett figyelemfelkeltő napon a csíkszeredai Mikó-vár előtti téren.

Márton Áron egykori erdélyi püspökre emlékeztek Bukarestben püspökké szentelésének 75. évfordulója alkalmából a Balassi Intézet szervezésében.A Balassi Intézet bukaresti központja által szervezett megemlékezésen levetítették a Márton Áron boldoggá avatási pere című háromrészes dokumentumfilmet, amelyet Maksay Ágnes készített.

Nepomuki Szent János emléknapján, pénteken a búcsús szentmisén nem csak a farkaslakiak vettek részt a plébániatemplomban: az élő adás által sok ezer Mária Rádió-hallgató is bekapcsolódhatott a nagyszámú pap által celebrált legszentebb áldozatba.  Közreműködött az egyházközség Zeng a Magasság kórusa, Bakos Árpád kántor vezényletével.